Dúró Dóra: Addig ütjük a kólát, amíg meleg!

2019. augusztus 13. 16:53

 Matricák és szórólapok osztogatásával tiltakozott a Mi Hazánk Mozgalom kedden Budapesten, a Sziget fesztivál bejáratánál a Coca-Cola „devianciát népszerűsítő” kampánya ellen. A társaság külön a fesztiválra készített, szivárványszínű címkés palackokban árusítja üdítőit. 

Dúró Dóra, a párt elnökhelyettese az akció alkalmából tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: továbbra is tiltakoznak a Coca-Cola kampánya ellen. Véleményük szerint a kialakult helyzetért nemcsak a cég felelős, hanem „az álszent és farizeus politikát folytató” kormány is, amely elsőként éppen a Coca-Colával kötött stratégiai megállapodást, amely a többi közt lehetővé teszi a cég számára akár az adójogszabályok előzetes véleményezését is.

Különösen felháborító, hogy egy olyan cég a magyar kormány stratégiai partnere, amely a világ legnagyobb műanyagszennyezője – mondta a politikus. Úgy vélekedett: ha a kormány komolyan venné a „homoszexuális propaganda” visszaszorítását, akkor volna rá lehetősége, például a stratégiai megállapodásban szereplő kedvezmények visszavonásával.

Szerinte a Coca-Colának sokkal inkább olyan kampányokat kellene folytatnia, amelyek az egészségmegóvást szolgálják. A Mi Hazánk azt üzeni a Coca-Cola vezetőinek, hogy az azonos nemű párokat ábrázoló plakátokat „otthon, a négy fal között nézegessék” – fűzte hozzá a politikus.

„Mi addig ütjük a kólát, amíg meleg és kitartunk a bojkott mellett” – fogalmazott Dúró Dóra. A szórólapokon a párt arra szólítja fel a fesztiválozókat, hogy bojkottálják a Coca-Cola termékeit.

(MTI)

Összesen 72 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ahogy olvastam, aSzigeten volt migrik iránti érzékenyítőprogram is. Megin'. Most nem tiltakozik az a nevesincs repper, vagy ki a lófasz?

Szerintem meg pont az ő dolguk ütni a buzikólát. Csak a fejit...

Nem nagyon finomkodnak, na. :)) Elvágólagosan, egyik napról a másikra váltanak köpönyeget.

A Cola kampány elutasítása jogos, de a hozzá körített kormányellenes szöveg nem.

Az kicsit sem tűnt fel neked, Dórika, hogy a kormány nem foglalkozik a pride-dal és semmiféle buzitémával sem?
Azért azt el kellene döntened, hogy álszent vagy farizeus, mert kettőnek semmi köze egymáshoz.

Sermer Ádámmal szemben pedig nagyon erőtlenül és gyengén muzsikáltál. Ez elég nagy szégyen.

„az álszent és farizeus politikát folytató” kormány is,

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés