Vizsgálná a magyar jogállamiságot a finn kormányfő

2019. augusztus 2. 21:02
Magyarország, Lengyelország és a többi, a jogállamiságot megsértő tagállam cselekedetei hatással lesznek az uniós kifizetésekre is – fogalmazott Antti Rinne. Orbán Viktor tusványosi beszédében megjegyezte, a kérdéshez „jó idegek kellenek", hogy „ne nevessük el magunkat, és a kikacagással ne sértsük meg a partnereinket".

Antti Rinne szerint  Magyarországon, Lengyelországban és részben Romániában sérülhet a jogállamiság – írja a Euronews. Külön kiemelte a bíróságok, az ellenzék demokratikus jogai és a média szabadságát, mint az európai béke és stabilitás sarokköveit. Az Európai Unió soros elnökségét ebben a félévben betöltő Finnország kiemelten kíván foglalkozni ezekkel a területekkel.

A nettó befizető Finnország szeretné előmozdítani ezeket a kérdéseket, remélem, az ősz folyamán, amikor a többéves uniós költségvetést tárgyaljuk, sikerül is megoldani. Így Magyarország, Lengyelország és a többi, a jogállamiságot megsértő tagállam tisztában lesz azzal, hogy cselekedetei hatással lesznek az uniós kifizetésekre is. Az említett két ország esetében a kohéziós alapokon keresztül az uniós finanszírozás kifejezetten jelentős összeget tett ki" – mondta Antti Rinne finn kormányfő.

A finn és a magyar vezetés között már korábban alakult ki kommunikációs csörte. Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár július közepén egy posztban kijelentette, nonszensznek tartja a jogállamisággal kapcsolatos finn kritikát. Szerinte az ország bort iszik és vizet prédikál. Hangsúlyozta, szerinte az uniós alapok nem jótékonysági adományok.

Orbán Viktor kormányfő is kitért tusványosi beszédében a jogállamiságot ért finn kritikákra. Úgy fogalmazott: „Ide jó idegek kellenek. Nem ahhoz, hogy az álláspontunkat képviseljük, mert az, mint a miniszter asszony bemutatta már korábban lehetséges, hanem, hogy ne nevessük el magunkat, és a kikacagással ne sértsük meg a partnereinket. Ez a legnehezebb. Ehhez kellenek jó idegek és önuralom. Itt van például rögtön az előttünk álló időszak, amikor a finn barátainkkal fogjuk értékelni a magyar jogállamiság helyzetét. A finn barátainkkal fogjuk. S Finnország egy olyan ország, tisztelt Hölgyeim és Uraim, ahol nincs alkotmánybíróság. Az alkotmány védelmét a parlament erre a célra létrehozott külön bizottsága látja el. Képzeljék el, amikor a magyar jogállamiságban mi egyszer csak azt mondanánk, fölszámoljuk az Alkotmánybíróságot, és a parlament alkotmányügyi bizottsága gyakorolja a normakontrollt. Ez a helyzet körülbelül Finnországban. Vagy hogy egy másik szép példát mondjak: Finnországban az akadémia az oktatási minisztérium felügyelete és irányítása alatt áll. Képzeljék el, ha úgy zártuk volna le a magyar akadémiáról szóló vitát, hogy egész egyszerűen az oktatási miniszterhez – ez nem történik meg, kedves Kásler miniszter úr, de képzeljük el mégis – telepítjük az akadémia felügyeletének és irányításának jogát. Vagy képzeljék el azt a finn jogállami állapotot, amikor a bírákat az igazságügy-miniszter javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki. Az igazságügyi miniszter javaslatára a köztársasági elnök. Tehát idegrendszer, jó idegrendszer kell ahhoz, hogy a bennünket majd jogállamiság szempontjából firtató és kérdezgető finn barátainknak ne mosolygással, nevetéssel, hanem kellő tisztelettel, udvarias válaszokkal tiszteljük meg őket, illetve ezeket adjuk meg nekik.”

Összesen 268 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Megteheti. Bő ezer éve jogàllam Magyarisztàn. Leszàmítva cca. 500 évet amikor màsok pofàztak bele. Volt màr nàlunk sharia meg cocialista jog. Is.

Egy mag tagàllam felszàmolta Dublint, Schengent, a saját Alaptörvènyét. Ezek a jogàllamisàg kockàzatai!

Amíg ez az uniós jogàllamisàgi homokozó megy, addig az usa, kanada, tàvolkelet màr elhúzott rég. Màsik liga.

Mindenféle kósza hírek vannak, pl. minden tagállamon "gyorstesztet" végeznének el évente. Különben a finnek annak köszönhetik több vesztes háború és egy szegény Orosz Nagyhercegségi lét után, hogy összefogtak. Rájöttek arra, hogy a két-három erős szomszéd ( oroszok, svédek, dánok, németek) között csak úgy úszhatják meg, ha összetartanak és hosszú távú ( pl. oktatási) programokat dolgoznak ki, amelyek főbb pontjait az épp kormányon levők betartják. Ezt ráadásul az Egyházuk is támogatta.

Válaszok:
Gregorius | 2019. augusztus 2. 22:01

És, ha nem megy az a tisztelet, az az udvarias izé, akkor nevethetünk, miniszterelnök úr? OK!

Sorry, kimaradt: " köszönhetik a fejlődésüket"

"és részben Romániában sérülhet a jogállamiság"

Na elmész te a jó fenébe, kisapám!

Magánvéleményem szerint van egy rakás meleg püspök a katolikus egyházban is, csak nem bújnak elő. Különben én attól tartok, hogy valahogy átviszik a terveiket. Pl. aki eurot használ, az a belső körhöz tartozik, aki nem az lazán kapcsolódik a szervezethez ( nem akarok félgyarmatot írni...) Egy rakás tagállam fog kapálózni az euro után... A külső kört nem nagyon fogják ellenőrizni, de a legfontosabb dolgokba nem lesz beleszólásuk. A normál Tanácsi etc. gyülésekre persze meghívást kapnak, de lesz egy belső "tanács" is. Nem lesz vétó, hanem csak súlyozott szavazás. Ha ki akarunk lépni, mehetünk, de előbb jobb, ha megnézzük az UK-t. Néha úgy érzem, hogy az Unió leginkább egy légypapírra emlékeztet, és na ki a légy?

Háát, Paavo Nurmi csak igán ritkán születik. Ő egymaga különböző közép és hosszú távokon kilenc aranyérmet szerzett...

Helyesen mondta von der Leyen, hogy az összes tagállamban vizsgálni kell a témát. Különben a finn barátunk olyasmit pedzeget, amit már évek óta mások is szóba hoztak az EU-ban, de csak emlegetik, mert nyilvánvaló, hogy az ötlet kivitelezhetetlen.

:)

Ez is házhoz jönne a pofonért.

Nem tudom komolyan venni ezeket.
Csuka Mónikáék jutottak az eszembe: https://youtu.be/r09zc_L5W9M

Akkor mi is eltekinthetünk a minket érintő szerződéses kötelezettségektől.

Szerződésben leírva, gazdasági alapon kapjuk a pénzt, nem politikai feltételek szerint. Ellentételezés az innét elvihető haszonért.

Megnézném, hogy az EU más államaiban, a közismerten protekcionista franciáknál, de akár a finneknél is - akiknek nem róják fel az orosz atomerőművet - hogyan néznek ki a közbeszerzések? De miért is kéne külföldi cégeknek keresni nálunk a pályázatokon? Tudom, ez úgy lett kitalálva, hogy az EU fizetőképessé tesz minket azért, hogy a nyugati cégeknek innen is legyen munkájuk, nyereségük, de hát nálunk rájöttek, hogy ha már felzárkóztatási pénznek nevezik, akkor legyen az, és hazai cégek gazdagodjanak rajta.

Ez a felállás szembe megy azzal felépített rendszerrel, amit Günther Oettinger, az EU költségvetési biztosa azzal a példával érzékeltetett, hogy az EU-s pénzekből fakadó lengyel megrendelések miatt Németország valójában haszonélvezője az uniós támogatásoknak. Ez nyilván így van a többi támogatott ország esetében is, tehát fel kell lépni azok ellen, akik ebből megtalálták a kiutat. Azt kell hangoztatni, hogy lenyúlják az uniós pénzeket, miközben azok ugyanúgy hasznosulnak, csak nem ott költik el azokat, ahol ezt elvárnák.
Ehhez pedig többek között az is kell, hogy legyen egy Európai Ügyészség, amelyik a megfelelő érdekek szerint ítéli meg az oda utalt ügyeket.

Remélem a finn alkotmánybíróság fogja vizsgálni.

"Finnországban szó szerint maximális demokrácia uralkodik. "

Ezek szerint Finnországban 2 hülye minősített többségben van
egy okossal szemben.

A kétharmad adta lehetőségek miatt fordulj az egykori törvényhozókhoz, akik nyilván tudták, hogy ha valaki kétharmaddal nyer, az átalakít sok mindent, amit csak egy másik kétharmaddal lehet felülírni. Nem kötötték ki, hogy ha ezt egy párt nyeri el, akkor ez nem érvényes.

A választási törvényben a kormányzat csak átvette azt, amikor a kétharmados MSZP-SZDSZ kormány egyik első intézkedésével egyfordulóssá tette az önkormányzati választásokat. Ennek köszönhette Demszky, hogy húsz évig volt főpolgármester. Ennél nagyobb változásokat csak azért nem csináltak, mert nem volt meg közöttük a szükséges egyetértés.

Ha ez akkor jó volt, legyen jó most is. Jöjjön létre az a politikai erő, amelyik a Fidesz ellenében képes a legtöbb szavazatot szerző párttá válni. De ez nem a törmelék pártok összefogásával fog kialakulni.

A kormány semmi olyant nem tesz, amit az ellenzék ilyen értékű felhatalmazással nem tenne meg. Akkor is lennének nagy cégek, cégcsoportok, csak éppen más, szintén a kormányhoz közel álló nevek működtetnék azokat. Ugyanúgy jutnának hozzá, mint a mostaniak, és ugyanúgy kapnák az EU pénzeket, csak akkor már nem neveznék lopásnak. Ugyanúgy hajtanának a média befolyásra. Egy különbség biztosan lenne, kivásárlásokkal megindulna a külföldi tulajdon és befolyás szerzés. Senki nem vitatná a jogállamot, a demokráciát, a szervilizmus mindent megoldana.

Amikor a 2/3-os törvények megszülettek, akkor még mindenki az MSZP visszatérésétől tartott. Amikor megjöttek, az SZDSZ biztosította a 2/3-ot.

Igen 2/3-dal az ország államformáját is meg lehet változtatni, vagy az ország hivatalos nevét is. Ebből csak az utóbbi történt meg, mert az államformát nem a ország hivatalos elnevezése tartalmazza, hanem az Alaptörvény ide vágó passzusa deklarálja, más meghatározást, más államforma megnevezését nem találsz. Minden félremagyarázó kísérlet ellenére ez a döntő.

Az viszont meglep, hogy te olyan sokra tartod a Fideszt, hogy szerinted már 30 éve a mostani hatalmukat készítették elő. Vigyázz, még félreértésre adhat alkalmat!

Tökéletes diagnózis.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés