Magyarország – Uruguay mérkőzéssel avatják fel az új Puskást

2019. június 7. 18:58
Gera is szép búcsút kap.

A magyar szövetség a honlapján közzétett pénteki hírben emlékeztetett: a dél-amerikai válogatott kétszeres világbajnok (1930, 1950) és kétszeres olimpiai aranyérmes (1924, 1928). Jelenleg a világranglista hatodik helyén áll, és olyan játékosok szerepelnek benne, mint Luis Suárez (Barcelona) vagy Edinson Cavani (Paris Saint-Germain).

A találkozó helyszíne a Népstadion helyén, és annak elemeit is felhasználva készülő, 68 ezer néző befogadására alkalmas új Puskás Aréna lesz, amely a 2020-as Európa-bajnokságon négy találkozónak ad majd otthont. A magyar válogatott eddig háromszor, hazai pályán mindössze egyszer, 1962-ben játszott Uruguayjal. Utóbbi találkozó volt a 101-szeres válogatott Bozsik József búcsúmérkőzése.

A magyar szövetség bejelentése szerint a Ferencváros és az MLSZ ezen a november 15-ei találkozón, a szurkolókkal közösen búcsúzik el Gera Zoltántól, aki 97 válogatott mérkőzésen 26 gólt szerzett, és tavaly, egy sérülést követően volt kénytelen abbahagyni pályafutását. A 40 éves Gera – aki jelenleg Marco Rossi szövetségi kapitány munkáját segíti a nemzeti csapatnál – július elsejétől átveszi a 2021-es, magyar-szlovén rendezésű Eb-re készülő U21-es válogatott vezetését.

Mivel a feladatkör teljes embert kíván, Gera Zoltán megállapodott a magyar bajnok Ferencváros vezetőségével, hogy egyelőre távozik a zöld-fehérek szakmai stábjából. Egyidejűleg Marco Rossi mellett is folyamatosan csökkentik feladatait a szezon végéig, hogy minél hamarabb százszázalékosan az U21-es korosztályra koncentrálhasson.

(MTI)

Összesen 26 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Én is kedvelem az uruk játékát. Azt hiszem Forlan tette
szimpatikussá ezt a generációt. Azelőtt, a '70-es - '80-as években
nagy favágók játszottak benne, törtek zúztak. akkoriban kevésbé
kedveltem a játékukat, de mindig örültem neki, ha valamelyik
nagypofájú csapatot elkalapálták.

Egyébként Suarezt nagyon birom, harapásaival együtt is.
Fantasztikus, hogy milyen kevés labdaérintéssel mennyi gólt
szerez! Ő egy nagy gyerek, aki még igazán tud örülni a játéknak
és csapata sikerének.

Tényleg volt egy diadalmas fél perced.
:-)

Te tudod, megéri-e itt parazrolni életed becses óráit, míg a polgármesterjelölt-jelölt-tüntin alig 100 ember, abból is 20 kormánysajtó.

Lesre állítjuk a fogát.

Rémlik, hogy Bozsik József bucsú meccse is az uruk ellen volt, igaz vagy már 60 éve. Össze kell kapnunk magukat mert a gólerős Suarez elől harap, hátul rug, Cavani meg ragyogóan fejel, ahogyan Godin is. ( A Fradi legjobban értékesíthető játékosa is onnan jött Gorriaran....Azt is el kell adniuk, aztán meg csodálkoznak, hogy megint nem jutottak tovább. Ahogy korábban Paintsilt vagy a dél-amerikai szélső hátvédet sem tudták megtartani.)

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés