II. Erzsébet vendégül látta Donald Trumpot

2019. június 03. 23:51

A brit uralkodó a II. világháború után kialakult nemzetközi együttműködést méltatta a díszvacsorán.

2019. június 03. 23:51

A második világháború után kialakult nemzetközi intézményrendszer fontosságát hangsúlyozta a brit uralkodó az amerikai elnök tiszteletére adott hétfő esti díszvacsorán.

Donald Trump hétfőn érkezett háromnapos állami látogatásra, vagyis hivatalosan II. Erzsébet királynő vendégeként Londonba. Az uralkodó este a Buckingham-palotában – a királyi család első számú londoni rezidenciáján – az ilyen események alkalmából szokásos díszes banketten látta vendégül az amerikai elnököt és feleségét, Melania Trumpot.

Köszöntőjében a királynő hangsúlyozta: a második világháborúban közösen vállalt áldozatok után Nagy-Britannia és az Egyesült Államok a többi szövetséges országgal együtt nemzetközi intézményrendszert hozott létre annak érdekében, hogy ne ismétlődhessenek meg a konfliktus borzalmai. 

„A világ azóta megváltozott, de mi állandóan szem előtt tartjuk e szerveződések eredeti célját, az országok együttműködését a nehezen kivívott béke megőrzése végett” – fogalmazott az uralkodó.

(MTI)

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sulammit
2019. június 04. 10:16
Nem csak a királynő fogadta Trumpot. Hatalmas fallosz fogadta Donald Trumpot az Egyesült Királyságban https://hvg.hu/elet/20190603_Hatalmas_fallosz_fogadta_Donald_Trumpot_az_Egyesult_Kiralysagban
Jason Bourne
2019. június 04. 07:36
"Nagy-Britannia és az Egyesült Államok a többi szövetséges országgal együtt nemzetközi intézményrendszert hozott létre annak érdekében, hogy ne ismétlődhessenek meg a konfliktus borzalmai." Az ENSZ még semmilyen konfliktust nem akadályozott meg, 1945 óta folyamatosak a háborúk. A "győztes" Brit Birodalom meg egy vicc, fél évszázad alatt sikerült leépíteni. Többet vesztettek, mint mi Trianonnal.
Esvány
2019. június 04. 07:23
"Nagy-Britannia és az Egyesült Államok a többi szövetséges országgal együtt nemzetközi intézményrendszert hozott létre annak érdekében, hogy ne ismétlődhessenek meg a konfliktus borzalmai." Pedig azóta is rendre megismétlődnek. Az általatok önkényesen felszabdalt Közel-Keleten, Koreában, Vietnamban, Afganisztánban, Irakban, Líbiában, Szíriában, Jemenben...
tevevanegypupu
2019. június 04. 07:22
Amerikával kell jóban lenne..meg amennyire szükséges az ooroszokkal. Az EU meg tapossa egymást ahogy csak akarja..olyan ppolitikai zsenikkel mint Merkel vagy Weber, Timmermanns..és a mi kis Dobrev Gyurcsánynénk..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!