Nem szerethet mindenki - arról, hogy kik vagyunk, és kik nem

Furcsa választáson vagyunk túl. A messze legtöbb szavazatot gyűjtő párt saját célkitűzéseihez és a közvélemény várakozásához képest is gyengén szerepelt, győztesként pedig két olyan politikai erőt ünnepelnek, amelyekre a szavazóknak külön-külön az egyötöde sem, de még együtt is kevesebb, mint a harmada voksolt.

A valóság pedig az, hogy május 26-ánek egyetlen igazi nyertese sem volt, csupán vesztesei: összességében az egész nemzet, a pártok közül pedig az a kettő, amely e nemzet legszélesebb rétegeinek érdek képviseletét vállalta fel.
Az első három helyen olyan politikai erők végeztek, amelyek világnézeti, generációs és erkölcsi szempontból is nagyon különbözőek. Két közös tulajdonságuk azonban mindenképpen van: a társadalom egy szűk, felső rétegének érdekeit képviselik, és közben mégis a legszélesebb tömegeket képesek maguk mögé állítani.

Iszonyú paradoxon ez, amelynek okait még jó ideg kutatjuk, elemezzük. Néhány tanulság azonban már most látszik. és ezekkel minél hamarabb meg kell kezdeni a szembenézést.

Tudomásul kell vennünk, hogy a demokráciában, különösen annak ká-európai mutációjában nem az a legfontosabb kérdés, mit képviselsz, hanem az: kik érzik úgy, hogy képviseled őket?
Lehet, sőt morális kötelesség is magas színvonalú, a közjót a lehető legszélesebb körben előmozdító programot alkotni, az országos és globális problémákra okos, igazságos, tisztességes válaszokat adni, aztán ezeket minél több emberrel megismertetni. Ez azonban édeskevés a politikai sikerhez. A választók döntő többsége ugyanis elsősorban nem programot és megoldásokat akar – hanem közösségre vágyik. És ez nem azért van, mert önálló véleményalkotásra képtelen birkák (bár sajnos szép számmal vannak köztük ilyenek is), hanem azért, mert emberi lények.