Land Down Under

Demokráciakolbászból font kerítések – Ausztrália választ!

2019. május 17. 15:56

Matsuzaki Diána Sayuri
Mandiner

Kötelező részvétel, demokráciakolbász és szociális konzervativizmus: szombaton szövetségi választásokat tartanak Ausztráliában, ahol a kampányt a klíma és a migráció vitatémái határozták meg. Körképünk a kontinensnyi országból, ahol végső soron mindenki bevándorló – de egyes bevándorlók azért egyenlőbbek a többieknél.

A távoli, titokzatos, sokszor „a második esély földjének” is nevezett Ausztrália sok szempontból egyedi a világon. Egy egész kontinenst kitevő, hatalmas ország, ahol a földrajz sokszínűsége a sivatagoktól a trópusokig és a hűvösebb, angolosabb óceáni éghajlatig terjed, és ahol csaknem minden negyedikg ember bevándorló. Bizonyos értelemben pedig mindenki az.

A minden tekintetben kellőképpen változatos állam szervezete is legalább ilyen mértékben összetett. A Brit Nemzetközösség tagjaként az államfő az angol királynő, a törvényhozás pedig tagállami és szövetségi szintekre épül.

A szövetségi választási rendszer pedig finoman szólva sem egyszerű. Szövetségi szinten a szavazás kötelező, tehát

minden 18 évnél idősebb állampolgárnak szavaznia kell a háromévente tartott választáson,

ellenkező esetben – és elfogadható indok hiányában – pénzbírságot szabhatnak ki a hatóságok.

Ausztrália parlamentje Canberrában

A kétkamarás szövetségi törvényhozásban a Képviselőház 150 képviselőjét népességarányos elektori szavazókörzetekben választják meg a 6 államban és a 2 territóriumon (az Északi Territórium és a Fővárosi Terület), míg a Szenátus 76 tagjából 40 nyerhet most mandátumot. Ausztrália a preferenciális szavazási rendszer szerint működik, azaz a listán az alsóházi képviselők esetében számmal kell jelölni a kívánt sorrendet, míg a szenátorok felsorolásánál elég csak egy kiválasztott jelöltet beikszelni.

A kötelező részvétel miatt természetes, hogy mindig magas a részvételi arány. Ez alkalommal a szavazásra jogosultak 96.8%-a regisztrált, ami országos szinten 16 millió voksot jelent. A részvételi hajlandóság ugyanakkor alacsony az őslakosság körében. Közösségi vezetőik szerint ennek oka, hogy a politikusok többsége figyelmen kívül hagyja az aboriginal lakosság igényeit, és nem tartják célközönségnek őket a kampányok során sem.

Scott Morrison (b) és Bill Shorten (j)

Jelöltek és esélyek

A jelenlegi miniszterelnök Scott Morrison az ausztrál jobboldalnak mondható liberális-nemzeti koalíció jelöltje. A Sydney-ből származó, baseballsapka-mániás politikus a „srác a szomszédból”-típusnak felel meg, laza stílusával és nyers kiszólásairól lett ismert. Klímapolitikájában a konzervatív vonalat erősíti: azaz szénpárti.

Két évvel ezelőtt egy darab kőszenet adott körbe a parlamenti ülésteremben, és bátorította képviselőtársait,

„fogják csak meg nyugodtan, nem bánt. Ez csak szén”.

Hasonlóan szókimondó a bevándorlás ügyében is. Egykori bevándorlásügyi miniszterként egyike volt a törvény szigorítását kidolgozó testületnek, asztalán pedig egy migránshajó fémből kivágott modellje van a felirattal: Én állítottam meg ezeket”.

Morrison legfőbb ellenfele az a munkáspárti Bill Shorten, akit az éveken át tartó Julia Gillard-Kevin Rudd ellentét miatt elszenvedett csúfos választási vereség után került a párt élére 2013-ban. Bár a szakszervezetek és a baloldali szavazók elismerik szaktekintélyét, Morrison közkedvelt közvetlenségével szemben Shortent gyakran éri a vád, hogy nem elég karizmatikus, mi több, egyenesen unalmas.

„Ez csak szén”

A két nagy párt jelöltjei után következnek a kisebbek, amelyek mögött ugyan nem áll akkora bázis, mint a két éllovas között, mégis, a táboruk egyre nő, és nem lehet őket figyelmen kívül hagyni. Richard Di Natale a Zöldeket akarja harmadik erővé tenni a következő parlamenti ciklusban. A bevándorló szülőktől született melbourne-i orvos szándéka, hogy pártja lesz a mérleg nyelve a képviselőházban, valamint be akarja bizonyítani azt is, hogy a „zöldek” mással is tudnak foglalkozni, mint a környezetvédelemmel. Nem könnyű feladat, főleg, hogy párton belül sincs egyetértés.

A szélsőjobboldali-konzervatív erőt képviseli Bob Katter a róla elnevezett Katter Ausztrál Pártjának alapító-vezetője, aki jelenleg egyedül ül a képviselőházban. A magát szociális-konzervatívnak pozicionáló, 73 éves Katter veterán politikus, és bár ideológiában a jobboldalhoz húz, gazdasági preferenciái az 1950-es évek ausztrál munkáspárti irányvonalát tükrözik. Ellenzi a privatizációt és a klímavédelemhez kapcsolódó gázkibocsátás-korlátozó törvényeket, ugyanakkor támogatja azokat a javaslatokat, amik csökkentik az úgynevezett „szénlábnyom”, azaz az emberi tevékenység környezetre gyakorolt hatásának mértékét.

A Katterhez korban legközelebb álló, a számára kellemetlen újságírói kérdésekre látványos kirohanásokat rendező 65 éves Clive Palmert

sokan Ausztrália Trumpjának tartják,

aki nikkelbányászatból szerzett tetemes vagyonát a Trump-kampány jelmondatára áthallásos „Make Australia Great” (Tegyük naggyá Ausztráliát)-szlogenjével ragasztatja tele az országot. Pártja, az Egyesült Ausztrália populista ígéretekkel próbál szavazókat nyerni, ő maga azonban a kampány utolsó napjaira inkább elvonult egy kis pihenésre, Fidzsi szigetére.

Clive Palmer, az ausztrál Trump

A legfontosabb kérdések: klíma, bérek, bevándorlás

Ausztráliának az utóbbi évtizedben közelről kellett megélnie a klíma változásának hatásait. Minden nyáron bozóttüzek, trópusi viharok, szárazság és árvíz sújtja az országot, az évről évre emelkedő átlaghőmérsékletről nem is beszélve. A tudósok szerint a biodiverzitás szempontjából előkelő helyet elfoglaló Ausztrália a klímaváltozás egyik nagy áldozata, a legismertebb és legdrámaibb a Nagy Korallzátony kifehéredése – azaz, hogy az egyre melegebb vízben elpusztulnak a látványos és ritka korallok. Bár a környezetvédelem, a bányászat kérdése, valamint a megújuló energiaforrások használata az utóbbi évtizedben rendszerint megosztotta a közvéleményt, a felmérések azt mutatják, hogy leginkább a kézzelfogható hatások miatt vált a klímavédelem a politika egyik legfontosabb témájává.

A bevándorlásnak nagy hagyományai vannak Ausztráliában. A legutóbbi, 2016-os népszámlálás eredményeiből kiderül, hogy

a lakosság csaknem fele vagy külföldön született, vagy legalább az egyik szülője külföldi születésű.

Az ország 2006 óta évente 180 ezer bevándorlót fogad be, számuk 2008 óta ugrásszerűen megnőtt. A bevándorlók többsége angol születésű, a második legnagyobb nemzetiség a kínaiaké, akiket az indiaiak követnek, mindkét népcsoport a túlnépesedés elől menekül a térségbeli legfejlettebb és legtöbb munka- és oktatási lehetőséget nyújtó Ausztráliába. Ezzel párhuzamosan emelkedett azok aránya is, akik szerint Ausztrália már túl sok bevándorlót fogadott be, és inkább csökkentenék számukat, vagy szigorítanák a szabályokat. A fejlett országokra jellemző idősödő társadalom problémája miatt azonban az egyensúly nem billent fel, a hiányzó munkaerőt pótolták a munkaképes és dolgozni akaró bevándorlókkal, a munkaerőpiaci kínálat emelkedése pedig húzta magával a kereslet növekedését is, ami termelési, egyúttal gazdasági növekedéshez vezetett – az egy főre eső bevételek azonban stagnáltak vagy csökkentek.

Campbell tábornok üzenete az illegális migránsoknak: „No way”

Egyes szakértők éppen ezért a „generációk választásának” nevezik a mostanit, főként azért, mert a fiatalok és az idősebbek között anyagi különbségek is vannak. A fiatal, munkaképes réteg számára nehéz a megélhetés, és annak ellenére, hogy az ausztrál gazdaság a világ 14. legnagyobbja, elismerten magas életszínvonallal és a világ 10. legmagasabb egyéni bevételeivel, egyre többen gondolják úgy, hogy

a bérek reálértéke nincs összhangban a globálisan elfoglalt pozícióval.

A bérek az utóbbi évtizedben – a fent említett bevándorlási hullámnak köszönhetően – folyamatosan csökkentek, ami természetesen további társadalmi feszültségeket hozott. A politika sem reagált megfelelően a kérdésre, többségükben továbbra is inkább az idősebb generációknak próbálnak kedvezni.

A barbecue népe

Kolbászdemokrácia”

A politikai szakzsargon szereti a húsfélékkel kapcsolatos képzettársításokat, elég csak a gulyáskommunizmusra vagy a szalámitaktikára gondolni.

Ausztráliában „demokráciakolbászok” vannak, itt azonban a fentiekkel ellentétben

de facto kolbászokról beszélhetünk.

Az ausztrál szavazásoknál lassan teljesen bevett szokás, hogy a szavazóhelyiségek mellett grill-standokat állítanak fel. Mivel a kötelező szavazás miatt mindig magas a részvétel, a szervezetek, alapítványok előszeretettel használják ki a tömegek biztos jelenlétét, és adománygyűjtő sátraikkal kitelepülnek – így lesz a szavazás olyan, mint egy családi kerti parti.

A tipikus ausztrál szavazós barbecue egy szelet fehér kenyéren szervírozott grillkolbászt jelent, de az utóbbi időben megjelentek a politikusok neveiből alkotott fantázianeveken árusított sütemények is. A kampány előtt és a választás alatt Ausztráliában a fontos kérdések közé tartozik, hogy hány helyen vannak demokráciakolbászos standok, erre ma már online keresőt is kifejlesztettek.

Sydney-i élet

Ausztrália mindennapjait azonban alapvetően nem változtatja meg az, hogy milyen párt van kormányon.

Az élet kiszámítható és megbízható, egy tipikus jóléti államról beszélünk.

A klíma és a bevándorlás kérdésében is csak az a különbség, hogy milyen intézkedésekkel oldják meg a felmerülő problémákat, amiket azonban pártállástól függetlenül felismernek. Hacsak nem lesz túl szoros az eredmény, már akár szombaton is kiderülhet, melyik párt győz. A közvélemény-kutatások szerint jelenleg a Munkáspárt a népszerűbb, így ismét kormányváltásra lehet számítani.

A miniszterelnök személyét a győztes párt határozza majd meg, legtöbbször a párt vezetője ül a kormányfői székbe, ami igencsak kapós Ausztráliában. A kontinensnyi szigetország 2010 óta nem kevesebb, mint 5 kormányfőt fogyasztott el, a pozícióját legtovább viselő Julia Gillard alig lépte túl a 3 évet, míg utódja, Kevin Rudd nem érte el a 3 hónapot sem az ország élén. A váltásokat rendszerint a pártokon belüli hatalmi harc idézte elő, és ez a folyamatos pártokon belüli és pártok közötti csörték vezettek oda is, hogy az ausztrálok egyre kevésbé bíznak a demokratikus folyamatokban, abban, hogy a választás – ha kötelező is – befolyásolja-e a jövőjüket.

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/148571

Ajánljuk még a témában