Cirkuszvilág

A cirkusz véleményformáló erő – Fekete Péter a Mandinernek

2016. november 18. 15:49

A cirkuszvilág érdeklődve figyeli, mi történik Magyarországon – mondja Fekete Péter rendező, cirkuszművész, miniszteri biztos a Mandinernek. Szerinte a cirkusz több mint egyszerű szórakoztatás: kétcsatornás, oda-vissza alapon működő, a társadalom aktuális kérdéseire reagálni képes, véleményformáló előadó-művészeti ágnak kell lennie. Demeter Szilárd interjúja.

Az elmúlt egy hónapban öt különböző szakmai konferencián tűnt fel Fekete Péter miniszteri biztos, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatójának neve. Jó menedzsment vagy tényleg ilyen nagy az érdeklődés az iránt, mi történik a cirkuszművészettel Magyarországon? 

Munkatársaim jól dolgoznak, nem tagadom, szerveznek, pörögnek, hallatják hangjukat, s ez nagy öröm számomra, de tagadhatatlanul nagy felelősséget ró ránk a figyelem, amellyel megtisztelnek bennünket. Néhány hete, mikor kiderült, hogy Magyarország a világon másodikként vette fel a cirkuszművészetet a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Listájára, Uls Pilz, a Cirkuszi Világszövetség elnöke és Helmuth Grosscurth, az Európai Cirkuszszövetség (ECA) elnöke személyesen jött el Budapestre, hogy gratuláljon. Meggyőződésem, hogy a tisztelet nem a személyemnek, hanem a magyar cirkuszművészetnek szól, melyet a nagy öregek, artistacsoportok, művészek hosszú évtizedes munkával vívtak ki a világban. Kristóf István ma is Európa egyik legjelentősebb cirkuszművészeti fesztiváljának zsűrielnöke, Endrész László a talán legtradicionálisabb kőcirkuszt vezeti Blackpoolban. Mata Zsuzsanna, a Cirkuszi Világszövetség igazgató asszonya is magyar. Mind az öt földrészen ott vagyunk a világ nagy cirkuszainak porondjain, legyen szó akár klasszikus cirkuszról, akár a kortárs cirkuszművészet területéről. 

Kijevben a színművészeti egyetem konferenciáján adott elő személyes kapcsolat okán, hiszen tudjuk, ott szerezte egyik diplomáját és ott is doktorál. Más oka is volt a meghívásnak? 

Az ukrán artistaművészettől van mit tanulnunk. A konferencián előttem szólalt fel a kijevi artistaképző egyetem rektora – a cirkuszművészet ott közel áll a színházhoz, filmhez, tánchoz, egyetemi szinten oktatják az artistákat. A régi, oroszos „kemény iskola” eredménye sokszor látható a Fővárosi Nagycirkuszban is, legutóbb az Atlantisz gyermekei című vízi cirkuszi műsorban léptek fel fantasztikus ukrán művészek. Ha egy ilyen tradíciókkal bíró ország szakemberei fontosnak tartják meghallgatni a mi gondolatainkat, netán tanulni is akarnak belőle, az komoly dolog. Az előadó-művészeti háttérszakmák képzésének fontosságáról szólt az előadásom, ebben élen járhatunk. Nincs fejlődés a háttér képviselőinek megbecsülése, magas szintű képzése nélkül. Ez vonatkozik a színházra és a cirkuszra egyaránt.  

Miért, keleten ezt nem tudják, nem tartják ennyire fontosnak? 

Pontosan ezért kértek fel az előadásom megtartására, hogy kiemeljem a fontosságát. A művészképzés mindennapjaiban hajlamosak vagyunk elfeledkezni, hátrébb sorolni a kiszolgáló szakmákat. Tudatosítani kell, energiát kell fektetni a megszűnőben lévő szakmák értékeinek feldolgozásába, átmentésébe; az újonnan kialakuló szakmák oktatási anyagainak kidolgozásába, új képzések elindításába. 

Megszűnő és új szakmákról beszél. Mennyire nem látunk a függöny mögé? Melyek ezek? 

Színházi cipő gyártásával Magyarországon már szinte senki nem foglalkozik, a színházi kalapos mesterség is kihalóban van. Lassan megszűnik a háttérfestő szakma, de cserébe jönnek az újak: videotechnikus, fényfestő, vagy a színházi jeltolmács, narrátor. 

Az esélyegyenlőség jegyében. Valóban, pár évtizede még nem láttunk jeltolmácsot a színházakban, ma már szinte mindennapos, hogy valaki kint áll és jelel. Erről értekeztek a Pesti Magyar Színház konferenciáján? Ott magyarul adhatott elő? Valóban, mennyire nehéz dolog egyszer angolul, egyszer németül vagy oroszul előadni?

A Pesti Magyar Színházban remek konferenciát készítettek elő a szervezők, köszönet érte. Itthon természetesen magyarul beszéltem, de szinkrontolmács fordította szlovén és német szakemberek fülébe a mondandómat. A cirkuszi narrálás bevezetésével a világon először próbáltunk meg áttörni egy falat a cirkuszművészet területén. Hisszük, hogy vak sorstársaink számára is elérhetővé lehet tenni a cirkuszt. Nagy kihívás ez, hiszen míg a színházművészet verbális műfaj, a cirkuszban nem hangoznak el szavak, az információk jelentős részét a narráció juttatja el a nézőhöz. 

Jelentős részét? Nem az egészet? 

Nem! Ott van még a közönség „zaja”, az atmoszféra, a hang, és az előzetes bejárásokon manuális érzékeléssel megtapasztalt információk özöne. Ennek a helyes arányairól beszéltem, s a színházi narrációval vetettem össze a most kialakuló cirkuszi narrálást. Azonnal megkeresést kaptam két országból is, hogy érdeklődnek a munkánk iránt. Azonnali kézzel fogható haszna lett a konferencia-előadásnak. 

Brüsszelben nem gyakori, hogy az Európai Parlamentben zsonglőrök, akrobaták parádézzanak, de a cirkuszművészet sem rendszeres téma a plenáris üléseken. Mi volt az apropója a felszólalásának?

Dr. Ujhelyi István EP-képviselő szervezte a konferenciát és Navracsics Tibor, az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa nyitotta meg. Több mint ötven szakember, a modern és klasszikus cirkusz elismert szakértői adták elő a cirkuszművészet aktuális helyzetéről kialakult véleményüket, gondolataikat. Történelminek nevezhető a találkozó, hiszen egy platformon szerepelhettek az egyébként külön utakat járó két műfaj prominensei. Vita helyett egymás tisztelete és az együttműködés, fejlődés lehetőségei álltak a középpontban. A több mint húsz megszólalásból mindössze egy bírálta élesen a klasszikus cirkusz állatszámait, a többi mind a másik művészetének elfogadásáról, egymás elveinek tiszteletben tartásáról szólt. 

Ön miről adott elő?

Öt témával készültem, az előadásom a cirkuszművészet társadalmi hasznosságáról, a közösségi felelősségvállalásról, a cirkuszművészet üzenetéről szólt. Hiszem, hogy ahogy a modern cirkusz be tudta bizonyítani, hogy a közösségeket megszólítani bíró, gondolkodásra, beszélgetésekre, vitákra sarkalló tartalmakat lehet eljuttatni a cirkusszal, úgy ezt a klasszikus cirkusz is megteheti. A cirkusz több mint egyszerű szórakoztatás, kétcsatornás, oda-vissza alapon működő, a társadalom aktuális kérdéseire reagálni képes, véleményformáló előadó-művészeti ág kell, hogy legyen.

Kínába is hívták két jelentős fesztiválra. Ilyenkor ki fizeti a költségeit? Érdemes repkedni a világban egy előadás megtartásáért?

Mindig a meghívó fél küldi a repülőjegyet, a turista osztállyal másfél napig utazni pedig nem leányálom, de nem csupán egy előadás miatt hívnak. Általában – és ez alkalommal is így volt – a wuhani vagy a zuhangi cirkuszfesztivál szakmai zsűrijébe hívnak tagnak, ítélkezni, véleményt formálni a versenyprogram résztvevőiről, s a verseny ideje alatt párhuzamosan megrendezendő szakmai konferenciára előadni. Egy komoly kínai artistaverseny zsűrijében ülni megtiszteltetés és felelősség, de így első kézből, közvetlen közelről láthatom a legjobb számokat, és lehetőségem nyílik arra, hogy a legkiemelkedőbb produkciókat meghívjam a Főváros Nagycirkuszba vendégszerepelni, például a 2018-as Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválra.

Mit tudunk mi újat mondani a kínaiaknak a cirkuszról?

Az új, tervezett cirkuszművészeti központunk, az Európát már elérő állatvédelmi vita, de a háttérszakmák képzése is mind-mind érdekli őket. Ők figyelnek, gyorsan tanulnak és villámgyorsan megvalósítanak bármit, amiről azt gondolják, hogy előbbre viszi a világot, munkát ad az embereknek, esetleg bevételt hoz. Nem csodálkoznék, ha valamely előadásom tartalma előbb valósulna meg náluk, mint Európában. 

Nehézségei vannak az itthoni megvalósításban? Mi akadályozza az álmok létrejöttét? 

Szó sincs róla. Nagy, országos, sőt európai összefogást látok ez ügyben. Egy új cirkuszművészeti központ létrehozásáról döntött a kulturális kormányzat, az előkészületek jó ütemben haladnak. Az oktatási, nevelési intézmények aktívan bekapcsolódtak a munkánkba, ma már rendhagyó fizika-, biológia-, matematikaórák futnak a cirkuszi előadások után a manézsban. A sajtó sem szed szét bennünket – pedig az az ő sajátja –, a közönség pedig sosem látott mértékben nyújt támogatást azzal, hogy eljönnek megnézni az előadásainkat. Az Atlantisz gyermekei című vízi cirkuszi műsorunk több mint 200.000 nézőt vonzott, augusztus elején ki kellett tennünk a megtelt táblát, elővételben elfogytak a jegyek. A Lúdas Matyi a cirkuszban kísérletező előadásunk is tomboló sikerrel futott, pedig féltünk a fogadtatástól.

Az új központba komoly technikát szeretnénk, most tárgyaltam a kínai gyártókkal, várom az ajánlatokat a speciális személyemelő-reptető berendezésekre. Lesz süllyedő a porond alatt, jeget és vizet is tudunk majd produkálni. 

S ha álmaink valóra válnak, a környékbeli országok támogatásával Közép-európai Cirkuszművészeti Központunk találkozóhely lesz, ahová utazási célként özönlenek majd az érdeklődők szerte Európából. 

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/106318

Ajánljuk még a témában