Bátorító párbeszéd megpróbáltatás idején

2015. december 14. 11:38

Morus Tamás
Vigilia

Görögország nem félt a Töröktől, amikor én születtem, viszont kevéssel később az egész birodalom az övé lett. A nagy szíriai szultán többre tartotta magát ellenfelénél, s te már rég megszülettél, amikor azt a birodalmat is megszerezte. Azt követően elfoglalta Nándorfehérvárt, ennek a királyságnak az erősségét.

Részlet Thomas More (Morus Tamás) dialógusaiból, két magyar elképzelt párbeszédéből, amit 1534-ben írt Tower-beli börtönében, egy évvel halála előtt.

„Antal

Édes fiam, bízzál erősen Istenben, ő minden időben gondoskodik alkalmas külső tanítókról számotokra, vagy ő maga fog kellő módon bensőtökben tanítani benneteket.

Vince

Ez rendben van, körösztapám. Ha viszont felhagynánk a külső tanulással, amikor rendelkezésünkre állna, és arra figyelnénk, hogy csakis Isten tanítson bensőnkben, akkor ezzel Istent kísértenénk, és nemtetszését váltanánk ki. Mivel pedig most azt látom, hogy amikor már nem leszel, komolyan híjával leszünk annak bármely formájával, ezért azt hiszem, Isten kötelez arra, hogy kérve kérjelek most, körösztapám, ebben a rövid időben, amikor még velünk vagy, légy szíves, engedd, hogy - a megpróbáltatás nagy viharai ellen, amelyek engem és mind az enyéimet már komolyan sújtanak, és amelyek, félek, most a kegyetlen török közeledtével súlyosbodnak - hadd tanuljak tőled annyi bölcsességet és bátorítást, mindezt az emlékezet számára elraktározva, hogy rokonaink hajóját irányíthassam és felszínen tarthassam a lelki vízbefúlás veszélyével szemben.

Ne legyél tudatlan afelől, körösztapám, hogy mekkora csapások sújtottak bennünket az utóbbi időkben, amelyek következtében szegény családunk egy része akkora szomorúságba zuhant, hogy a szerény elmém nyújtotta vigasztalás alig képes bármennyire is enyhíteni fájdalmukat. Most ráadásul, mióta ideértek a hírek a nagy Töröknek a mi tartományaink elleni, sokat emlegetett vállalkozásáról, szinte másról sem beszélhetünk, másra sem gondolhatunk, mint az ő erejére és a mi szerencsétlenségünkre.

Így tehát folyton lepereg lelki szemeink előtt a borzalom félelmes képe: rettentő ereje és hatalma, fokozott rosszindulata és gyűlölködése, és páratlan kegyetlensége, amelyet rablás, fosztogatás, gyújtogatás és pusztítás kísér közelgő serege útján; meg mészárlás, vagy az emberek elhurcolása távol a hazától, ott pedig a párok és családok egymástól történő messzire eső szétszakítása, egyesek rabszolgaságban, mások börtöncellában, megint másokat diadalittasan megkínoznak és legyilkolnak a nagy Török jelenlétében; meg ideküldi embereit és velük az ő hamis hitét, hogy az itt élők és még itt maradók vagy mindent elveszítsenek és maguk is elvesszenek, vagy hajtassanak a megváltó Krisztusba vetett hit elhagyására és a Mohamed hamis hordájába való behódolásra. Amitől pedig mindennél jobban félünk, az nem más, mint az, hogy népünknek nem kis része, akik igazából itt élnek a mi körünkben, mint halljuk, behódoltak neki, vagy már szövetkeztek vele, ami, ha igaz, talán megőrzi egy részüket a Török csapásától.

Aztán azonban azok, akik az ő törvényéhez térnek, semmit nem hagynak felebarátaiknak, viszont javainkat és testünket is megkapják, hacsak nem követjük őket, és el nem hagyjuk mi is Megváltónkat. Akkor aztán (hiszen a született törökök közül egy sem olyan kegyetlen, mint a hamis, hitehagyott keresztény) veszélybe fogunk kerülni, ha kitartunk az igazságban: keményebben bánnak velünk és kegyetlenebb halállal halunk hazánkban saját honfitársaink kezétől, semmint ha elhurcolnának bennünket Törökországba.

Ezek a vészterhes kilátások oly súllyal nyomasztják szívünket, miközben nem tudjuk, hogy fordul szerencsénk, és ezért a legrosszabbaktól félünk, hogy - amint Megváltónk jövendölte Jeruzsálem népének - közülünk sokan már a vész bekövetkezte előtt azt kívánják, hogy a hegyek omoljanak rájuk, vagy a völgyek nyíljanak meg és nyeljék el őket és temessék be őket (Lk 23,28–30).

Ezért, körösztapám, ezekkel a rettentő megpróbáltatásokkal járó borzalmas félelmekkel szemben, amelyek némelyikéről jól tudod, hogy már elérte házunkat, mások pedig a tőlük való rémületben élnek, nyújts nekünk, míg Isten köztünk hagy téged, oly sok bátorító bölcsességet, amennyit csak leírhatok, majd pedig tarts ki mellettünk és támogass bennünket, amikor Isten elhív közülünk.

Antal

Édes fiam, nehéz ezt hallanom, hiszen amint mi, akik itt, errefelé élünk, most oly komolyan félünk attól, amitől néhány évvel ezelőtt egyáltalán nem féltünk, úgy - attól tartok - nemsokára azok is félni fognak tőle, akik azt hiszik magukról, hogy most nagy biztonságban vannak, mert távolabb élnek.

Görögország nem félt a Töröktől, amikor én születtem, viszont kevéssel később az egész birodalom az övé lett. A nagy szíriai szultán többre tartotta magát ellenfelénél, s te már rég megszülettél, amikor azt a birodalmat is megszerezte. Azt követően elfoglalta Nándorfehérvárt, ennek a királyságnak az erősségét. Azóta megölte nemes, ifjú, lovagias királyunkat. Most pedig ketten acsarkodnak értünk. Adja az Úr a kegyelmét, nehogy a harmadik eb marja el a csontot előlük.

Mit mondjak Rodosz nemes, erős városáról? Annak megnyerését a kereszténység egész teste feletti győzelemnek számítja, hiszen nem volt képes az egész kereszténység megvédeni azt az erős várost ellene. Mindent összevetve, ha a keresztény fejedelmek mindenütt, ahol kellett, időben komolyan foglalkoztak volna az üggyel, a Török soha nem foglalt volna el egyet sem ezek közül a helyek közül. Részben azonban a közöttünk támadt széthúzás miatt, részben pedig azért, mert senki nem törődik azzal, mi fenyegeti a másikat, hanem mindegyik fél eltűri, hogy a másik a maga útját járja, a Török néhány év alatt rendkívül megerősödött, a kereszténység viszont nagyon komolyan meggyöngült. Mindezt azonban rendellenes magatartásunk okozta, amivel Isten nincs megelégedve.

Most viszont mivel számos bátorító dolgot kívánsz tőlem, amit megőrizhetsz az emlékezetnek, és amivel a tieidet vigasztalhatod, bizony összetett félelmeid felsorolásából és tömegéből magam is megéreztem, hogy nagy szükség van ennyi baj ellen bátorító tanácsra. Valójában, fiam, kevéssel jöttöd előtt számot vetettem magamban a Török közeledtével, és ez hirtelen arra késztetett, hogy számot vessek saját halálommal. Ebben a tekintetben jóllehet teljes bizalommal remélem, hogy Isten nagy irgalmából megváltott lélek vagyok, de mert magán-kinyilatkoztatás nélkül senki nem lehet biztos abban, hogy elkerüli a félelem, elelmélkedtem a pokolbéli kínokról, majd visszagondoltam a Törökre. Először semminek tűnt a rettenete, amikor a menny örömteli reményével hasonlítottam össze. Utána másfelől összehasonlítottam a pokol félelmetes borzalmával; ily módon megvizsgálva elmémben a rettenetes ördögi gyötrelmeket a tomboló örök tűz komoly megfontolásával együtt, úgy tűnt, hogy ha a Török egész hadserege - minden trombitája és tamburinja is -, hogy ágyamban végezzen velem, eljönne hálószobám ajtajához, a másik összehasonlítás tekintetében semmit sem nyomna a latban.

Most azonban, ahogy panaszos szavaid hallottam, amint feltártad előttem azt a rengeteg nyomasztó szomorúságot, amely a már bekövetkezetteken túl rövid időn belül valószínűleg következni fog, engem is elfogott a megrázkódtatás.”
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/95282

Ajánljuk még a témában