Ellenállás

Lendvai az emlékműről: A kormány betonfejűnek tetteti magát

2014. április 18. 18:45

Mintegy százötvenen tüntettek a német megszállás emlékműve ellen a Szabadság téren pénteken. A demonstráción Bauer Tamás arról beszélt, hogy most ellenállás kell. Lendvai Ildikó szerint az emlékmű betonalapja a hatalom bebetonozásának is jelképe. Popper Gábor, a Liberálisok ügyvivője a félelemre asszociált az emlékműről. A tüntetés utána ismét elbontották a kordont.

Bauer Tamás szerint most az ellenállást kell választani, hogy a kormány ne építhesse meg a német megszállási emlékművet. A Demokratikus Koalíció alelnöke pénteken, a fővárosi Szabadság téren tartott tiltakozáson kijelentette, hogy „gondolatban, írásban, tüntetéssel, parlamenti felszólalásban, de tudnunk kell, hogy a lényeg az ellenállás ezzel a szörnyűséges rendszerrel szemben”. Ez a rendszer egyszerre antiszociális, elnyomó és gazdaságilag tehetetlen, ezért össze fog omlani – mondta, hozzátéve, hogy addig még hosszú idő telik el.

Lendvai Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője a tüntetők előtt arról beszélt, hogy az emlékmű alapozását – a tiltakozások ellenére – már befejezték, és olyan speciális betont használtak hozzá, amely gyorsabban, akár egy hét alatt is megköt. Szerinte ez a beton új jelkép: „a hatalom bebetonozása, egyesek uralmának a bebetonozása”. Az emlékmű felépítésének ügye azt jelzi, a kormány azért „tetteti magát betonfejűnek”, hogy bebizonyítsa: ennek a hatalomnak mindent szabad – tette hozzá.

Popper Gábor, a Magyar Liberális Párt ügyvivője azt mondta, hogy az emlékműről ő a félelemre asszociál: „úgy érzem, hogy újra félni kell az embereknek származásuk, etnikai hovatartozásuk, esetleg nemi identitásuk miatt”. Továbbra is mindent megtesznek, hogy legalább lelassítsák a kormányt az emlékmű megépítésében – jelentette ki. 

A tüntetésen elhangzottak szerint a tiltakozók már tíz napja demonstrálnak a német megszállás áldozatainak emlékműve, illetve a felépítése ellen. A pénteki rendezvényen mintegy százötvenen vettek részt; a tüntetés végén ezúttal is elbontották az emlékművet körbevevő állványrendszert, illetve kordont. A helyszínt a rendőrség biztosította, de nem léptek közbe, és rendbontás sem volt.

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/68085

Ajánljuk még a témában