Mit mond az a kép, amin Magyar Péter Churchillt olvas és egy dinnyére támaszkodik?

„Ez a közeg, ami nem adja egy óránál tovább a telefont a gyereke kezébe, bioparadicsomot vadászik a piacon, előfizet a Kifli(pont)hu Extrára, és minimum a Balcsira elutazik nyaranta, most megengedi magának azt a lelkesedést, aminek szerves része a(z átmeneti?) kritikátlanság.

Figyelmeztető jel ez, ami arról szól, hogy egy szimpatikus szereplővel hajlamos a közönsége végtelenül elnéző lenni. Teljesen érthető, hiszen, ha Magyar Péter a választottunk, ráadásul úgy, hogy végre nem a kisebbik rosszra kellett szavazni, valódi teljesítmény, elismerésre méltó munka van valaki mögött, akkor nem jó érzés hátrébb lépni, és távolságtartóan szemlélni valaki működését, mert netalán szembesülhetünk is valami nekünk már mégsem annyira szimpatikussal.

Egy popsztár vagy színész az elkapott, emberi pillanatokkal igyekszik meggyőzni rajongóit arról, hogy nem távolodott el teljesen a valóságtól. Egy politikus pedig a politikáját, a pártját, és sokszor saját magát teszi termékké. Ezt természetesen mindenki tudja, és mindez különböző mértékben zavarja az embereket. Vannak, akik felháborodnak, miért kell forgó vécéöblítő vagy egy huszadik telefontok, amire folyamatosan rá akarnak beszélni a platformokon nyomott reklámok, vannak, akik megbékéltek a helyzettel, és persze vannak, akiknek irányt mutatnak a hirdetések.

Egy olyan világban, ahol végső soron minden eladásra szánt termékké válik, legyen az tárgy vagy ember, ideológia vagy körömgombakrém, ahol minden ennek – a közlésnek, a felkínált képnek, az üzenetbe, a performatív gesztusba csomagolt eladásnak – van alárendelve, végül a politika maga is csupán performativitássá válik.

Akkor is ezt látjuk, amikor a magyar miniszterelnök egy balatoni vitorláson ül Churchill-könyvvel és sárgadinnyével. És értsük jól: amikor erre a jelenségre ránézünk, annak elsősorban nem ahhoz van köze, hogy mit gondolunk egy performatív módon működő politikusról – esetünkben Magyar Péterről –, hanem ahhoz, hogy mit gondolunk a valóságról vagy az igazságról.”

Nyitókép: Magyar Péter Facebook-oldala