„Egy felmérés szerint a megkérdezettek 95 százaléka hallott a szégyenteljes kegyelemről. Háborog az ország. A kormányfő a lemondott vezetők nevét sem ejti ki. Szép történelmi tradíció: valaha a kivégzettek váltak névtelenné. Sírjuk fölé vagy hamis nevet írtak, vagy semmilyet. Persze most csupán jelképes politikai kivégzés, kegyvesztés történt, a hatalmi elit névsorából való törlés. Orbán mégis úgy véli: jobb kitörölni mindent az össznépi memóriából. Hogy végképp megússzák ezt is, mint annyi mindent. Van rá esély, nem kétséges. Több nap kellett, míg a közvéleménykutatásaik adatait begyűjtötték és elemezték. Addig szájzárat tettek a főszereplőkre, a politikai siralomházban váratták őket. De az érzelmi szeizmográf országos földrengést jelzett. Vezéráldozatok kellettek. Na nem a legfőbb vezéré, de helyette. Ez is megvolt.
Még néhány ígéret a törvények szigorításáról, a legfelső körökből a szokásos kísérlet a pedofília és a homoszexualitás összemosására, kevésbé sikeres próbálkozás a baloldal hibáztatására, és kész a mű. Szerintem hamarosan sor kerül Novák vagy Varga családjában valamilyen komcsi ükatya leleplezésére. Szerencsére az új köztársasági elnök inkább egy vélt vagy valóságos nácibarátot, háborús bűnökért állítólag elítélt édesapát mutatott fel. Ez ugyebár mégiscsak megnyugtatóbb háttér, már ha valaki hisz abban a képtelenségben, hogy az elődök bűnei vagy erényei rávetülnek az utódra is.
Mára az is kiderült, hogy a gyermekvédelem kormányzati tökéletesítése leginkább abból áll, hogy egy rendelettel bevezetik a gyermekotthonok, javítóintézetek vezetőinek pszichológiai alkalmassági vizsgálatát. Aki nem elég alkalmas, azt befóliázzák. Vagy elbocsátják, ez még nem látszik pontosan. A gyerekvédelem intézményrendszere, pénztelensége, az örökbefogadási lehetőségek homofób szűkítése, az egész nevelőszülői hálózat egyházi kézbe adása marad. Hiszen minden olyan jól bevált eddig is.
A »gyermekvédelem« terminus elé az ember soha nem teszi oda a »csak« szócskát, annyira fontos ügyről van szó. A gyermekvédelmi program elkészítése az egyik, elhagyhatatlan teendő, de mellette van másik is. A szakmai mellett egy politikai-erkölcsi-világnézeti feladat. Ha a jobbító szándékú tiltakozó tömegek, civilek, ellenzéki pártok ezt elhagyják, saját társadalmi kötelességüknek csak egy részét végzik el.
Mert ahogy nem csak közjogi krízis van, úgy nem is pusztán egy szakágazat válsága, bár ha ez a szakágazat éppen a gyermekvédelem, az önmagában is szívbe-lelkiismeretbe-húsba vág.