Mert ahogy nem csak közjogi krízis van, úgy nem is pusztán egy szakágazat válsága, bár ha ez a szakágazat éppen a gyermekvédelem, az önmagában is szívbe-lelkiismeretbe-húsba vág.
Az erkölcsi válság azonban ennél is mélyebb és szélesebb. A kormány is attól esett pánikba, azért dobott be minden kommunikációs trükköt, azért hozott nagy személyi áldozatokat, mert tudta: a válság épp a rendszer lényegét, a rothadó gyökereket mutatja meg. Az elnöki (csak elnöki?) kegyelmet a legjobb gyermekvédelmi rendszer sem kerülhette volna ki. És a gyermekvédelem botrányára is a kegyelmi botrány világított rá.
Mert a kegyelemben, mint cseppben a tenger, a NER általános természete lepleződött le., Például a következő karakterjegyek:
1. A protekcionizmus-nepotizmus-protekcionizmus, a hűbéri összefonódások világa, az »letelefonálások«, »odaszólások«, a »fentről így akarják« sejtetése.
2. A végtelen álszentség, amelyben eszmék, nagy hangon hirdetett erkölcsi elvek, ideológiák csak hatalmi eszközök. Tartuffe trükkjei. Nem kell őket komolyan venni, hirdetőik sem gondolják komolyan őket.
3. A halalom teljes kontrollálatlansága, a kötelező szervilizmus, amelyben már senki nincs, aki figyelmeztetni merné a főnökséget a hibára.
4. Állam és egyház, vallás és politika gyalázatos összekeveredése, amelyben sérül a hit és sérül a jogállam is.
5. Az egyenlőtlen, hatalmi érdekű mérce, amelyben a kebelbélinek mindent szabad, az bármit megúszhat, a mást gondolókat, a politikai-világnézeti-kulturális ellenfelet pedig ártatlanul is meg lehet rágalmazni.
Ez a kegyelem erről szól. Ez az ország erről szól. Kell, nagyon kell a gyerekvédelem. De a gyalázat nem múlik el, amíg a rendszer most feltárult lényegével szemben nincs felnőttvédelem is. ”
Nyitókép: Mandiner/Ficsor Márton