Zsákutcás magyar külpolitika

„Nagyon szomorú, sőt érthetetlen, hogy Magyarország kormánya szembefordult az 1989/90-es rendszerváltozás elveivel és céljaival. Most csak a külpolitikáról szólva, annak három gerince volt. Az első, az alap: szakítás a reánk erőltetett, antidemokratikus keleti politikai, katonai és gazdasági rendszerrel, „visszatérni” Európához, bekapcsolódni a minden tekintetben vonzó euroatlanti integrációba. A Naprendszerben csak egy Nap van, de a politikában létezik két- sőt többpólusú világ. A hidegháborúban – nem önhibánkból – a rossz, végül csődbe jutó és elbukó keleti tömb részei voltunk. 1990 után jó politikával a világ gazdaságilag és katonailag legerősebb két csoportja, a NATO és az Európai Unió tagjai lettünk. Jó okkal választották ezt az utat szomszédjaink, a kommunista blokkban valamennyi sorstársunk. Ez rossz választás, zsákutca lett volna? Jobb út visszatérni a keleti despotizmushoz, Oroszország és Kína barátságához? Az elnyomáson alapuló belpolitikához és a szuverén államokat katonailag fenyegető, sőt – mint Ukrajna esetén látjuk – megtámadó blokkhoz?

A Nyugat – létező, sőt növekvő – hibáival együtt ezerszáz éve a mi világunk. Ahogy eddig is, a jövőben is képes az önkorrekcióra. Oroszország és Kína felülkerekedése a szabad világon nagyon nem kívánatos, de nem is valószínűsíthető. A keleti orientáció veszedelmekkel teli zsákutca.

Az Antall-kormány által meghirdetett és a következő kormányok által is követett másik két külpolitikai cél szorosan összefügg, egymástól elválaszthatatlan: jó, lehetőleg baráti viszony mindenekelőtt a szomszédos országokkal, de nem az azokban élő magyar kisebbség feje fölött, ügyükről megfeledkezve. Ha azt akarjuk, hogy a nemzeti kisebbségben élő magyarok nemzetközi konvenciókban és szerződésekben lefektetett jogai érvényesüljenek, legyen biztos jövőjük szülőföldjükön, akkor ez elsősorban az ottani kormányokon múlik. Alapvető, hogy a többségi nemzet erőforrásnak, értéknek tekintse kisebbségeit, ne pedig veszélyforrásnak, belső ellenségnek. Az adott magyar kisebbségek a maguk részéről minden megtesznek ennek érdekében: mentesek a felelőtlen szélsőségektől, radikalizmustól, a kormányok tagjaként (sőt Szlovákiában ma kormányfőt, Romániában korábban miniszterelnök-helyettest adva) bizonyítják, hogy nemcsak saját magyar közösségük, de az egész ország, a többségi nemzet érdekeit is képviselik. A magyar kisebbségek iránti bizalom erősítése, garanciája a budapesti kormányok kezében van. Engem ma, csakúgy mint miniszterként jó harminc éve, a következő elv vezérel: kinyújtott kéz a szomszéd nemzetek felé, és ölelő kar a magyar kisebbségek irányában.”

Nyitókép: MTI / Koszticsák Szilárd