A halálos belesetek 93 százalékát emberi hiba okozza, a legtöbbször gyorshajtás, ittasság vagy a biztonsági eszközök, például a biztonsági öv használatának hiánya. A legtöbb áldozat a fiatalok közül, az 5-29 éves korosztályból kerül ki, a leginkább veszélyeztetettek a gyalogosok, a motorosok és a kerékpárosok – sorolta. A kormány a többi között a közutak fejlesztésével, oktatással, az 5G technológia közlekedésbiztonsági alkalmazásával, drónok használatával és tesztpályák létesítésével igyekszik javítani a közlekedésbiztonságot – közölte.
A közútfejlesztés területén az a cél, hogy 2025-re valamennyi megyei jogú város elérhetővé váljon gyorsforgalmi úton, a Magyar falu program keretében pedig 1529 kilométernyi útszakasz újul meg. Összességében a következő időszakban 3200 milliárd forint értékű közútfejlesztés valósul meg, ezen belül 1800 milliárd forint a hazai forrás. Az intelligens technológiák, az 5G hálózatok és a drónok segítségével minimalizálhatók a dugók, torlódások, így elkerülhetővé válik a balesetek egy része – ismertette.
Zalaegerszeg, Hajdúnánás