Varga Judit: A védekezésről szóló törvény addig lesz hatályban, amíg a veszélyhelyzet fennáll

2020. április 01. 09:55

„Igazi európaiak vagyunk, de kritikusak, és emiatt támadnak bennünket” – fogalmazott a miniszter.

2020. április 01. 09:55

Európában olyan jelenséggel állunk szemben, amely minden országot érint; minden ország ugyanazt a mintát követi: óvintézkedéseket vezet be, hogy életeket mentsen, megóvja az emberek egészségét, és legyőzze a gazdasági következményeket – emlékeztetett Varga Judit. Kifejtette: a parlamentnek nagyobb hatásköre van, mint általában, ugyanis bármikor visszavonhatja a kormánynak adott felhatalmazást, visszavonhatja a védekezésről szóló törvényt. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy objektív tényezők fogják eldönteni: meddig tart a veszélyhelyzet.

Az Igazságügyi miniszter alaptalan vádaknak nevezte a kormányt ért bírálatokat. Leszögezte: Európában divat bírálni Magyarországot, mivel a nyugat-európai médiákat uraló liberális mainstream elutasítja azt a politikust, aki nem ért egyet velük. Emlékeztetett arra, hogy a magyar kormány szabad választásokon egymást követően három alkalommal is kétharmados többséget kapott. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Magyarország több fontos kérdésben is konzervatív nézeteket képvisel. „Igazi európaiak vagyunk, de kritikusak, és emiatt támadnak bennünket” – tette hozzá.

A törvény azon paragrafusáról, amely szerint egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő azok egy része, akik a járványügyi veszélyhelyzet alatt szándékosan hazugságot terjesztenek, azt mondta: ez arra hívja fel a figyelmet, hogy vészhelyzetben mindenkinek fegyelmezettnek kell lennie. Hangsúlyozta ugyanakkor: ahhoz, hogy valakit megbüntessenek, szándékosan téves állítást kell közölnie, amely az óvintézkedések hatékonyságát negatívan befolyásolhatja. Hozzátette azt is, hogy a valótlan állításoktól meg kell különböztetni a véleménynyilvánítást. A véleménynyilvánítás bármilyen formája nem tartozik ide, így a kormánnyal szembeni kritika sem, függetlenül attól, mennyire kemény a bírálat – szögezte le.

Varga Judit arról is beszélt: az alkotmány szabályozza azt, mikor kell választásokat tartani, és azt egyetlen más törvény sem helyezheti hatályon kívül. Így 2022-ben választások lesznek Magyarországon, az új törvénynek semmi köze ehhez – szögezte le. A parlament hétfőn fogadta el koronavírus elleni védekezésről szóló törvényt, amely szerint a veszélyhelyzet idején a kormány a jogszabályoktól eltérő rendkívüli intézkedéseket hozhat az emberek egészsége, a jogbiztonság és a gazdaság stabilitása érdekében. Varga Judit előterjesztésének kétharmados többséget igénylő rendelkezéseit 137 igen szavazattal 53 nem ellenében – sürgősséggel – szavazta meg az Országgyűlés. A törvény a koronavírus miatt elrendelt veszélyhelyzettel összefüggő sajátos szabályokat állapít meg.

(MTI)

Összesen 86 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
péterx
2020. április 02. 12:24
A második pontban a tegezés véletlenül maradt bent, mert az első pontnál még átírtam, látván, hogy Ön önöz. Nem törekszem az Önnel való tegeződésre. Az Önt megszólító kezdés pedig csak egy ártatlan improvizáció volt, nem gondoltam, hogy ekkora problémát okoz.
péterx
2020. április 01. 22:18
Kedves RPéter10 nem atya! Varga Judit tárgyilagos válaszát hatszor nem akarta a riporter érteni... 2. Varga Judit kikezdhetetlen, mert a hatályos törvényeket betartja, mégha ez valakinek nem tetszik, akkor is.
toef36
2020. április 01. 12:41
Kedves Judit! Azért támadnak bennünket, mert magyarok vagyunk és magyarként másként gondolkozunk, mint Nyugat-Európa... Ezt már Kodály Zoltán is megfogalmazta egy 1947-ben "el nem mondott" beszédében...Bocsánat a bizalnasnak tűnő megszólításért.
Palepoli
2020. április 01. 12:18
Én nem vagyok európai. Nem vagyok valamilyen, aminek nincs jelentése. Magyar vagyok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!