Gyurcsány 1+7 pontos tervet jelentett be

2019. március 04. 12:39

Gyurcsány Ferenc hétfőn sajtótájékoztatón jelentette be a DK „1+7 pontos javaslatcsomagját az európai magyar családokért”.

2019. március 04. 12:39

Hétfői sajtótájékoztatóján jelentette be Gyurcsány Ferenc a DK 1+7 pontos családvédelmi javaslatcsomagját. 

Gyurcsány az első pontként a béke megteremtését tűzte ki célnak. Az ex-miniszterelnök szerint „jól ismert tény, hogy háború idején kevesebb gyerek születik, Magyarország pedig 2010 óta háborúban áll a fél világgal, Európában és a vele egyet nem értő legalább két és félmillió magyarral". Véget kell vetni a hadiállapotnak, békét kell teremteni, mert békében több gyerek születik – mondta. Gyurcsány szerint először a már megszületett embereket kell segíteni, mert „ők már élnek".

A felvezetés után bejelentette a DK 7 pontját: 

1. Vissza kell vonni a rabszolgatörvényt.
2. Meg kell szüntetni azt az állapotot, ahol fedél és lakhatás nélküli ksigyermekes családokat lakoltatnak ki. 
3. Megbecsülést kell adni az otthonápolóknak, számítson munkaviszonynak az otthonápolás.
4. A családi pótlékot azonnal emeljék meg ötven százalékkal.
5. Krízisterápia kell az egészségügyben. Be kell tölteni az össze házi- és gyermekorvosi körzetet, és egy lépcsőben másfélszeresére kell emelni az egészségügyi dolgozók bérét.
6. Oktatási reform. „Amíg ez nincs, mindenki meg fogja gondolni, mer-e, kíván-e új gyermeknek életet adni” – mondta Gyurcsány.
7. Minimális közmű ellátást alanyi jogon mindenkinek ingyen kell adni. Gyurcsány szerint ennek alapvető emberi jognak kellene lennie.  

„Egy családokra vigyázó kormánynak elsősorban ezzel van dolga” – zárta a sajtótájékoztatót a DK-elnök.

Összesen 164 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
glaucus
2019. március 05. 11:28
Gyurcsány természetbeni juttatása Örömmel olvastam, a természetbeni juttatásról szóló ”javaslatát”. Tényleg nagyszerű lenne, ha minden ember kapna természetbeni juttatásként vizet, villanyt, gázt. Tájékoztatom, hogy ez már a megvalósítás útjára lépett. Ugyan először minden erővel arra kellett törekedni, hogy az Ön által tönkretett országot nagy nehézségek árán talpra állítsuk, de ennek sikere óta teljes gőzzel folyik az „Ön által kitalált” javaslat. A kormány először visszavásárolta a magánkézbe bagóért eladott közműveket, egységesítette a tarifákat. Már ingyen kapják a gyerekek a tankönyveket, nagyságrendekkel több gyerek kap ingyen étkezést, mint az Ön idejében. Nem tudom, hallotta-e azt a szót, hogy „rezsicsökkentés”? Az Önök idejében mi csak azt hallhattuk, (azt is lassan mondva, hogy mindenki megértse) hogy nem fog emelkedni a gáz ára. – Nem is emelkedett százszor, csak kilencvenkilencszer! Mi nem emeltük duplájára minden feltétel nélkül a családi pótlékot úgy, hogy elvettük az adókedvezményt. – Hála Istennek! A családi adókedvezmény fokozatos növelésével, a „csokkal”, a családalapítási kedvezmények sorával (a valamit valamiért elv alapján) sokkal, de sokkal többet adunk. Öntől már hallottuk, hogy „Hazudtunk reggel, éjjel, meg este”. - Tudjuk, aki hazudik, az lop is. - Ezt a javaslatot már évekkel ezelőtt leírtam, hála istennek (ha lassan is) kezdik megvalósítani. (Természetesen bármikor igazolni tudom ezt.) Öntől természetbeni juttatásként eddig csak egy dolgot kapott nemzetünk. – Azokat a gumilövedékeket, amelyekkel volt kedves kilövetni a honfitársaink szemét! Csitos László Kecskemét
Apanna
2019. március 05. 06:02
Vesszoparipam... "piaci alapuva kell tenni a kozmu arakat" - majd fel is emelte, es megszuletett, a gazarkimpenzacio... Ha Orban populista, akkor eza szaralak mi? Tönkre tette a kozeposztalyt ezekkel a szar po ntjaival...
badarihari
2019. március 04. 20:22
Sajtóhírek szerint már a német jobboldalnak is sok volt a magyar kormány legújabb plakátkampánya. Manfred Weber bocsánatkérést vár Orbán Viktortól, a német politikusok egy része pedig tehernek tartja a magyar kormányfőt.
Tatulus
2019. március 04. 19:23
Össze kellene már számolni, hányszor voltak Fercsinek "pontjai"! Amiket aztán sohase teljesített! Hihetetlen, hogy valaki még hisz ennek a pojácának! Gátlástalan hazudozó, pofátlan pártvezér - aki nem átallja a feleségét betenni a lista élére - álságos, önimádó, felkent népbutító!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!