Mi a magyar? című, ’39-es kötetében Babits Mihály arról gondolkodik, mi minden különböztet meg minket más nemzetektől. Szerinte a magyarság lényege az, ami benne sajátos és összetéveszthetetlen, ami mindenkitől megkülönbözteti. Nyelvünkön és kultúránkon kívül, úgy látta, a jogi állandóság védelme a magyar hivatás. Egészen pontosan így fogalmazott: „A kultúra védelmének érdemét, ahogy erre már több író rámutatott, más, körülöttünk lakó népek is igénylik. A jogi állandóság védelme azonban jellegzetesen magyar hivatás.”
A magyar ember érzi, mikor szükséges a stabilitás, az állandóság; és érzi, mikor kell a változás.
Ez a sajátosság még mindig él bennünk, ezért éltük túl a történelem viharait is: mert pusztán a változtatás kényszere, a progresszió miatt nem dobtuk el magunktól azt, ami jó. Nagyon örültem, amikor a miniszterelnök a választás éjszakáján azt hangsúlyozta, hogy mindez közös sikerünk, mert valóban mindenki érezte a tétet és a saját területén, mikrokörnyezetében elvégezte azt a munkát, ami szükséges volt az újabb kétharmados felhatalmazáshoz.