Tovább kampányol a Demokratikus Koalíció a keleti vakcinák ellen

2021. március 31. 17:35

A DK fenntartja petícióját a kínai vakcina ellen, annak ellenére, hogy minden egészségügyi szakember az oltás mellett kampányol. A DK aláírásgyűjtésével kapcsolatban ráadásul adatvédelmi problémák is felvetődtek.

2021. március 31. 17:35
null

A DK továbbra is gyűjti az aláírásokat a keleti vakcinák használata ellen. Gyurcsány Ferenc pártja január közepén indított petíciót a kínai vakcina itthoni alkalmazásának megakadályozásáért. A felhívás még mindig elérhető a DK petíciós oldalán. A Demokratikus Koalíció egyébként tavaly ősz óta következetesen tiltakozik és hangulatot kelt az orosz és a kínai vakcinák használata ellen.

Céljuk, hogy Magyarországon ne oltsanak be senkit az Európai Gyógyszerügynökség által nem engedélyezett oltóanyagokkal.

Teszik ezt annak ellenére, hogy szinte minden orvos, virológus, egészségügyi szakember egybehangzó álláspontja szerint bármelyik vakcina jobb, mint a betegség, és védelmet jelent a súlyos tünetek ellen és a járványt pont a minél több védőoltás minél gyorstabban történt beadásával lehet legyőzni.

 A járvány harmadik hullámának közepén rengeteg a fertőzött, és egyelőre nem tudni, mikor lassul a betegség terjedése. 
Ebben a cikkünkben részletesen bemutattuk, mi történt volna, ha a kormány az ellenzékre hallgat és nem kezdtünk volna el oltani a kínai és az orosz vakcinákkal.(Egy biztos, sokkal rosszabb lenne a helyzet.) 

Elutasítják a vakcinaszállítmányokat

A DK-s polgármesterek a közelmúltban jelezték a kormány felé, hogy az általuk vezetett városok, kerületek nem igénylik az orosz és kínai vakcinát ezért oda ne is szállítsanak ezek közül. Korábban beszámoltunk róla, az egyik budapesti DK-s polgármester például a Facebookon közölte, hogy a kerületben nem volt igény a kínai vakcinára, és helyette „EU-s oltóanyagot” követelt Kásler Mikóstól. Majd miután bejegyzése alatt a helyi lakosok felháborodottan jelezték, hogy ők igenis örülnének a kínai oltóanyagnak, törölte az egészet.

Adatvédelmi szempontból is aggályos az oltásellenes DK-petíció

Gyurcsányék tiltakozó aláírásgyűjtésével szemben a Nemzeti Adatvédelmi és Információs Hatóság is megfogalmazott kifogásokat, mondván, az aláírók adatait a DK vezetőjének bizalmi embereihez köthető külföldi adatfeldolgozó cégek kezelik. Ráadásul a párt adatkezelési tájékoztatójában nem fogalmaznak egyértelműen az adatok felhasználását illetően. Péterfalvi Attila,a szervezet elnöke portálunknak is nyilatkozott az ügyben.

Korábban egy baloldali elemző rámutatott, hogy a jövő évi választások végeredményét nagy mértékben befolyásolni fogja a járványkezelés sikeressége. A DK érdeke tehát nem egyezik a kormányéval. Még Molnár Csaba, a párt alelnöke is beismerte, hogy a DK profitált a járványból.

Egy másik baloldali elemző, Nagy Attila Tibor kedden a Pesti TV műsorában kijelentette, hogy „a járványban elhunytak hozzátartozóihoz kellene kampányolni”. Szerinte az ellenzéknek ki kellene használnia a koronavírus-áldozatok miatt érzett gyászt. Megszólalása komoly felháborodást keltett, amire később úgy reagált, nem állt szándékában egy oldalt sem képviselni, csak a munkáját végezte. 

Több mint kétmillió embert beoltottak, egyre népszerűbbek a keleti vakcinák

Magyarország jelenleg az Európai Unió legjobban átoltott országa. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ vasárnapi adatai szerint Magyarországon a felnőtt lakosság 21,6%-a kapta meg legalább az első dózist. ez az arány azóta tovább növekedett, hiszen 

Mindez nagyrészt annak köszönhető, hogy Magyarország nem csak a közös – bevallottan elhibázott – EU-s vakcinabeszerzésre hagyatkozott, hanem nemzeti hatáskörben is több forrásból, többek közt Oroszországból valamint Kínából is szerzett be oltóanyagot.

A keleti oltóanyagok ellen indított kampányok szerencsére nem túl sikeresek. A Nézőpont Intézet legfrissebb felmérése szerint egyre népszerűbb a kínai Sinopharm és az orosz Szputnyik V oltóanyag. Elfogadottságuk jóval nagyobb mint a brit AstraZenecáé és a Moderna is épphogy népszerűbb. A felmérés szerint Magyarországon 2020 decembere óta megduplázódott azok aránya, akik tervezik magukat beoltani vagy már be is vannak oltva a koronavírus ellen.

Borítókép: MTI/Kovács Tamás

Összesen 82 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nagyhuba1
2021. április 02. 18:10
Hulla hó, hulla hó, mesebeli álom. Gyurcsány Ferenc csikorog az ágon. A milliárdos KISZ titkár didereg, megbújik a földön. Az jó, ha hulla van, csak Orbán ne jöjjön. Parányi böszmécske kuporog az ágon. Böszmén csipogja: ne oltass a nyáron.
Mandinka
2021. április 02. 13:24
Vót má? Semmi sem az aminek láccik. Különböző ürügyekkel adatbázisokat bütykölnek aztán jön a nagy egyesítés....
WLaci
2021. április 02. 12:16
Fideszfalvy szerint csak az ellenzéki aláírásgyűjtések "aggályosak" (ez is WTF, vizsgálja ki ha jogellenes, egyébként meg ne sápítozzon az eresztény csinovnyik), a Kubatov lista az teljesen OK.
zakar zoltán béla
2021. április 01. 10:56
nagyattilajóska legyen a korbácsod
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!