Az európai dilemma

2015. január 26. 17:36

Magyarán, ha kimondjuk itt, Európában, hogy az iszlám más, ezzel még nem számoltuk fel a minden ember egyenlő értékébe vetett hitünket.

2015. január 26. 17:36
Köntös László
reposzt

„Úgy tűnik, a szólás szabadságának elve, amellyel a Charlie Hebdo megalapozza önmagát, s amelynek szellemében az újságot védeni illik, mégsem olyan semleges, mint amilyennek első pillanatra tűnik. Ebben az egyetlen történetben benne van a mai domináns európai gondolkodás minden ellentmondása. A szólásszabadság elve ugyanis ebben a történetben sokkal inkább mutatkozik egy konkrét hatalom ideológiai támaszának, semmint egy valóban mindenkire és minden esetre egyformán érvényes eszmének. Egyszerűen: az, hogy mely tartalom nyilvánossága igazolható a szólásszabadság elvével, s mely nem, politikai döntés kérdése.


Az ellentmondás az, hogy egyfelől létezik egy egyetemesnek tűnő, vagy annak feltüntetett elv, érték, a mai európai valóság eszmei támasza, miközben a másik oldalon, a gyakorlatban ezen egyetemesség mégis elvesztheti érvényét. Most az a komikus helyzet állt elő, hogy valaki büntetve lett azért a szellemiségért, amely másfelől pedig úgy tűnik fel, mint a mai általános gondolkodás fundamentuma. Van is szólásszabadság, meg nincs is. A Charlie Hebdo esetében a szólásszabadság elve igazolja a tartalmat, a másik esetben a tartalom már nem menthető fel, s nincs is összefüggésben a szólásszabadság elvével. (...)

Itt van például a terrorizmus és a bevándorlás kapcsolatának a kérdése. A vitában jól érzékelhető, hogy a liberális gondolkodás irtózik mindenféle összefüggés kimondásától, hiszen ez sértené az egyetemes emberi értékekbe vetett hit elvét, gyengítené a kultúrák közötti különbözőségek kimondása tiltásának az elvét. (...)

Magyarán, ha kimondjuk itt, Európában, hogy az iszlám más, ezzel még nem számoltuk fel a minden ember egyenlő értékébe vetett hitünket. Magyarán, ha kimondjuk azt, hogy Európának igenis van sajátszerű karaktere, amelynek igenis történeti háttere van, s amely hátteret igenis a zsidó-keresztyén hagyomány adja, s amely hátteret igenis védeni kell, ezzel még nem tagadjuk meg az emberi nem egységének végső igazságát.

Csakhogy ezt ma szinte lehetetlenség árnyaltan kimondani. A szólásszabadság korában dogmák és teóriák nyomása alatt vergődünk. Ennek az egyik komikus, de egyben nagyon is sokatmondó példája a francia diák esete a szólásszabadsággal. Ki kellene mondani dolgokat, és nem lehet. Amúgy pedig éljen a szólásszabadság.

Ez az európai dilemma.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
egyetmondok
2015. január 26. 22:42
Az nagyon is igaz, hogy politikai döntés kérdése,hogy felállítunk egy hivatalt,ahova a cikkeket,karikatúrákat, fotókat,stb., mielőtt megjelennének,be kell vinni jóváhagyásra,vagy sem. Ezt kell eldönteni. Nem bonyolult.
Akitlosz
2015. január 26. 20:34
"a minden ember egyenlő értékébe vetett hitünket" Ez az, hogy ez csupán hit, nem több. Realitása semmi, soha nem is volt és soha nem is lesz. Köntös László talán egyenlő Barack Obamával, a római pápával, Bill Gatesszel, Orbán Viktorral? Hát ugyan nem, de hinni azt hisz, amit akar.
Onurisz
2015. január 26. 19:31
Le a kalappal ez előtt a fiú előtt. Pontosan megértette a "Charlie vagyok" mozgalom ellentmondásosságát és jó érzékkel szembesítette vele a társadalmat. Körül vagyunk véve a cselekedeteinket korlátozó jogszabályokkal, nagyon helyesen. A szólás is cselekvés, súlyosan lehet vele ártani másoknak. Mi itt Európában nem szeretnénk olyan világban élni, ahol az erőszaktól és a hatalmat gyakorlók fenyegetésétől való félelem korlátozza a szólást, ezért a szólással való visszaélés jogi korlátai és szankciói enyhék. Minél enyhébbek a (szólás)szabadság jogi korlátai, annál nagyobb szükség van a morális korlátra: nem teszek olyat másokkal, amit zokon vennék, ha velem tennének. A morális korlát mások méltóságának a tiszteletéből ered. Minden ellenvéleményt el lehet mondani úgy, hogy fenntartsam a méltóság tiszteletét. Minden harcot meg lehet vívni erőszak nélkül, kivéve azt a harcot, amelyben erőszakkal törnek rám. Ha nem tartottam be a méltóság tiszteletének morális törvényét, akkor nem ünneplem magam, akkor sem, ha erőszak ért. De ha erőszak ért, akkor védekezem, mert az erőszakot alkalmazó nem osztja az értékrendemet az erőszak, a fenyegetés, a szabadság és a jogi szankciók összefüggéséről. Együtt élni csak azzal tudok, aki ezekről a kérdésekről azonos elveket vall velem. Ha nem, akkor kiszámíthatatlanná válik az életem és fölém kerekedik az erőszaktól és fenyegetéstől való félelem. Ha egy enyémnél kevésbé "humánus", látszólag kényszerrel és korlátokkal teli emberi kultúrát a sajátom képére szeretnék formálni, ne csodálkozzak azon, ha az azzal azonosulók erőszakkal fordulnak szembe velem. Hát még, ha magam is erőszakot alkalmazok a "térítés" során. Azok ugyanis, akik azonosulnak annak a kultúrának az elveivel és előírásaival, azokat szabadságként élik meg, s az én, számomra "humánus" elveimet kényszerként, félelmet keltő fenyegetésként, amely ellen erkölcsileg jogosnak érzik a védekezést. A két kultúra eltérő erkölcsi paradigmái miatt az erőszakot is. Ennyire eltérő paradigmák esetén hosszú az út a kultúrák összecsiszolódásához. Jobban tesszük, ha óvatosan csiszolódunk.
kuwiq
2015. január 26. 18:56
Hogy lennénk már egyenlőek? Legalább két exminiszterelnök érinthetetlen a törvény előtt. A volt III/akűrhűnyasok és a maszop által kijelölt elvtársak privatizálhattak, a többiek nem. Van, akinek jár ingyenebéd, van, akinek pénzért se adnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!