„Úgy tűnik, a szólás szabadságának elve, amellyel a Charlie Hebdo megalapozza önmagát, s amelynek szellemében az újságot védeni illik, mégsem olyan semleges, mint amilyennek első pillanatra tűnik. Ebben az egyetlen történetben benne van a mai domináns európai gondolkodás minden ellentmondása. A szólásszabadság elve ugyanis ebben a történetben sokkal inkább mutatkozik egy konkrét hatalom ideológiai támaszának, semmint egy valóban mindenkire és minden esetre egyformán érvényes eszmének. Egyszerűen: az, hogy mely tartalom nyilvánossága igazolható a szólásszabadság elvével, s mely nem, politikai döntés kérdése.
Az ellentmondás az, hogy egyfelől létezik egy egyetemesnek tűnő, vagy annak feltüntetett elv, érték, a mai európai valóság eszmei támasza, miközben a másik oldalon, a gyakorlatban ezen egyetemesség mégis elvesztheti érvényét. Most az a komikus helyzet állt elő, hogy valaki büntetve lett azért a szellemiségért, amely másfelől pedig úgy tűnik fel, mint a mai általános gondolkodás fundamentuma. Van is szólásszabadság, meg nincs is. A Charlie Hebdo esetében a szólásszabadság elve igazolja a tartalmat, a másik esetben a tartalom már nem menthető fel, s nincs is összefüggésben a szólásszabadság elvével. (...)
Itt van például a terrorizmus és a bevándorlás kapcsolatának a kérdése. A vitában jól érzékelhető, hogy a liberális gondolkodás irtózik mindenféle összefüggés kimondásától, hiszen ez sértené az egyetemes emberi értékekbe vetett hit elvét, gyengítené a kultúrák közötti különbözőségek kimondása tiltásának az elvét. (...)
Magyarán, ha kimondjuk itt, Európában, hogy az iszlám más, ezzel még nem számoltuk fel a minden ember egyenlő értékébe vetett hitünket. Magyarán, ha kimondjuk azt, hogy Európának igenis van sajátszerű karaktere, amelynek igenis történeti háttere van, s amely hátteret igenis a zsidó-keresztyén hagyomány adja, s amely hátteret igenis védeni kell, ezzel még nem tagadjuk meg az emberi nem egységének végső igazságát.
Csakhogy ezt ma szinte lehetetlenség árnyaltan kimondani. A szólásszabadság korában dogmák és teóriák nyomása alatt vergődünk. Ennek az egyik komikus, de egyben nagyon is sokatmondó példája a francia diák esete a szólásszabadsággal. Ki kellene mondani dolgokat, és nem lehet. Amúgy pedig éljen a szólásszabadság.
Ez az európai dilemma.”