„A kormány bizalmat kér az államadósság elleni harchoz, és mi, a demokrácia hívei azon morfondírozunk: megadjuk-e neki (és persze még többen azon, megadják-e a rendszernek a bizalmat). Felkínáltak egy intézményi megoldást, új alkotmányt írtak, mely azonban csak a mi bizalmunkból képes működni. Ebben a kérdésben nem a személyes szimpátiánkat kérik, még csak nem is a voksunkat: arról kell döntenünk, a múlt hibáival szemben ez a rendszer jobban érti-e a demokráciát, melyet így definiálhatnánk: jogos bizalom a választott vezetőkben. Ebben a szellemben lehet és kell harcot vívni az államadóssággal: bizalommal a jövőbeni fejődés iránt. Ami az egészet mégis demokratikussá (és nem hitalapúvá) teszi, hogy a bizalom nem lehet légvár: indokoltnak, intézményileg garantáltnak kell lennie.
Azt állítom mégis, hogy ez a kormány, mely mindent felülíró célként tekint az adósság leépítésére, hiába köteleződött el ténylegesen az adósságcsökkentésre, nem ezt az utat járja. Tovább megy, és tabusítani akarja az adósságot. Az alaptörvényben lefektetett szabályok és az ehhez kapcsolódó intézményi változtatások (köztük a többségi elv) nem elsősorban a kétharmad hatalmának bebetonozását szolgálják, hanem az államadósságot akarják kivezetni a demokratikus rendszerből.”