Legalizáljuk a korrupciót!

„A hálapénzt mindenki utálja, orvos, beteg egyaránt. A hálapénzt annyira utálja az orvos és a beteg, annyira megvetendő és mindenki számára megalázó dolognak tartják, hogy mindent megtesznek a megmentéséért. Ha kell, közlik, hogy »adminisztratív úton« nem lehet megszüntetni, ha kell, népszavazáson mondanak nemet a vizitdíjra, ha kell, feloldhatatlan kulturális problémának mondják, figyelmen kívül hagyva azt az apróságot, hogy ők maguk a kulturális probléma.

A legszebb azonban az, amikor maga az eü-államtitkár közli, hogy a hálapénz felszámolásához »sok pénzre és kulturális átprogramozásra« van szükség, az orvosi kamara elnöke meg arra hivatkozva hárítja az általa is lenézett hálapénz megszüntetését, hogy az »mélyen gyökerezik a közfelfogásban«, sőt, »mára a közgondolkodás részévé vált a korrupció ezen formája.« A megoldás? Az állam nyilván hamarosan beindítja a Narancs Óramű Kulturális Átprogramozó Intézetet, ahová bárkit beutalhatnak egy rövid hálapénztelenítő kezelésre, plusz a MOK álszent egyet nem értésével úgy tesz a közgondolkodás e része ellen, hogy legalizálja. De azt sem akárhogyan: előtte bűn, utána már oké. Az már a »hálaszolgáltatás« (ezt komolyan így hívják) jele.

Éger István szerint ugyanis »élesen szét kell választani az orvosnak utólag, önként adott pénzt, és azt az esetet, amikor egy orvos előre kért pénzért bizonyos előnyöket ígér, biztosít a betegnek.« Így látja ezt az állami eü-menedzsment és az ún. orvostársadalom is, úgyhogy az új jogszabály a teljes konszenzus jegyében lehetőséget ad az egyes intézményvezetőknek arra, hogy engedélyezzék a - köztudottan teljesen adómentes, így a feketegazdaságot erősítő - hálapénz kifizetését. (A MOK már 2004-ben nyíltan közölte, hogy a hálapénz »jár« a szülészeknek.) De csak, ha nem előzetes nyomásgyakorlás eredménye, mert akkor már bűnről beszélünk, és az zavarja a morális miheztartás végettünket.

Aki csak tíz percet töltött az életéből kórházban, pontosan tudja, hogy a hazugságnak és az álszentségnek ez a csimborasszója, de az is lehet, hogy sine qua non-ja. Az utólagos hálapénz többnyire jövőbeni privilégiumokat, soronkívüliséget, várólistás időt, egyéb szívességeket vásárolna meg, fenntartva a kórházakban uralkodó feudális, hűbéri viszonyokat, ahol nem elvárjuk a szolgáltatást a pénzünkért, hanem úgy kell azokat egyénileg, borítékfüggően kikuncsorogni.”