Elfogták a reptéri tolvajokat

2018. február 10. 08:54

A két rakodómunkás a Liszt Ferenc Repülőtéren lopott egy utas csomagjából – írja a police.hu.

2018. február 10. 08:54

A rendelkezésre álló adatok szerint 2018. február 8-án a Liszt Ferenc Repülőtéren ismeretlenek egy utas poggyászából ékszereket és egy parfümöt loptak el. A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság nyomozói megvizsgálták az utas járatának kiszolgálási körülményeit, annak kezdő és záró időpontját, valamint a rakodási folyamatban résztvevő személyeket. A rakodási körülmények tisztázása során a nyomozóknak feltűnt, hogy az indokoltnál több rakodó tartózkodott a repülőgép poggyászterében és a csomagok szállítószalagon történő berakodását az egyik rakodómunkás indokolatlan módon késleltette.

A nyomozás során beszerzett adatok alapján a 25 éves vecsési M. Márk és a 22 éves monori E. Bence vált megalapozottan gyanúsítható a lopás elkövetésével. A rendőrök 2018. február 10-én hajnalban házkutatást tartottak a két gyanúsítottnál, melynek során megtalálták az eltulajdonított parfümöt és ékszereket.

A két férfit a rendőrök a Repülőtéri Rendőr Igazgatóságra előállították és gyanúsítottként kihallgatták, majd ellenük lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.

(Police.hu)

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Berecskereki
2018. február 11. 12:40
Lehet, hogy a tolvajok liberálisok voltak; ami a tied az enyém is szlogennel könnyítettek a csomagokon? Arról már nem is szólva, hogy sajnálták, hogy az utasoknak olyan nehéz csomagokat kell cipelni, ezért szolidaritással éltek. Még mondja valaki, hogy nem baloldali érzelműek.
kohazi
2018. február 10. 21:05
El kell küldeni a felelősöket a büdös picsába, akik lehetővé tették , hogy ez ilyen sokáig húzódjon, és az ország hír neve sérüljön.
pemete jakab
2018. február 10. 19:04
"Elfogták a reptéri tolvajokat" Akkor most repülnek?
Lion
2018. február 10. 17:19
Idióták. Az is ezeket alkalmazta.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!