Oroszországban bevezetik az iszlám bankrendszert

2023. szeptember 17. 20:18

Egyelőre csak egy kétéves kísérleti program keretében.

2023. szeptember 17. 20:18

A Portfolio vasárnapi cikkében arról számolt be, hogy egy kétéves kísérleti program keretében Oroszország szeptember 1-től bevezette az iszlám bankrendszert. Az írás szerint bár az iszlám bankolás eddig csak „félhivatalosan” működött az országban, szeptember 1-től viszont 

négy muszlim többségű tartományban – Tatárföld, Baskíria, Csecsenföld és Dagesztán – hivatalosan is megjelenik. 

Ha a program sikeresnek bizonyul, a tervek szerint a szabályozásokat az ország többi részén is bevezetik. A Portfolio szerint az iszlám bankrendszerben a pénzintézeteknek általánosságban öt alapelvet kell betartaniuk, amelyek jól bemutatják a főbb különbségeket a nyugati (keresztény) és a saríára épülő rendszer között. Az öt alapelv a következő:

- Tilos a riba, vagyis a kamatszedés. Ez a nyugati világnak sem újdonság, hiszen egy időben a keresztény egyház is tiltotta a kamatok felszámítását. Mivel a vallás alapvetően az emberek életét hivatott jobbá tenni, ezért kénytelen megakadályozni a túlzott eladósodást, ezért előbb az uzsora, majd a kamat is tiltott lett.

- Tilos az iszlám erkölccsel ellentétes (haram) ügyletekbe befektetni. Az iszlám bankok pénzéből nem lehet „tisztátalan” tevékenységeket finanszírozni, ilyenek például az alkoholhoz, szerencsejátékhoz, pornográfiához kapcsolódó ügyletek. Ezek ellenőrzésére és megítélésére a bankok saríabizottságokat állítanak fel.

- Tilos a gharar, vagyis a túlzott kockázatvállalás. Ennek értelmében be van tiltva a határidős és a spekulatív, azaz tulajdonképpen minden magasabb kockázattal járó ügylet. Azt, hogy mi számít kockázatosnak, a bankoknak kell maguknak eldönteniük.

- Kötelező az eredmény megosztása. Mivel a kamatszedés tiltott, a bank nyereséget csak a finanszírozott vállalkozás által megtermelt profitból kaphat. Az iszlám bankrendszerben a bankok és a támogatott vállalatok megosztják egymással a tevékenységből származó pénzt.

- Kötelező a zakát, vagyis a jótékonykodás. A jótékonykodás gyakorlása az iszlám vallásban is elvárt, így a tehetősebb embereknek (és intézményeknek) kötelező adakozniuk.

Nyitókép: Pixabay

 

Összesen 108 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
survivor
2023. szeptember 18. 17:33
Dixtroy A kereszténység eredetileg zsidómentes volt, --csak MAGA Jézus és az első pár ezer tanítvány volt zsidó. Ne beszélj hülyeségeket
survivor
2023. szeptember 18. 17:30
Nem is hülyeség...
Zaj001
2023. szeptember 18. 16:45
A vallások nem ismerik az inflációt sem. Mellesleg a magyar bankok már félig megvalósították az iszlám előírásait. Nem fizetnek kamatot a betétekre. Csak a hiteleknél számítják fel.
augustus2-0
2023. szeptember 18. 13:28
Dixtroy 10:31 Nem, nem volna el. Ezt maga Jézus is megmondta, és igazából az egész újszövetségi Szentírás tele van erre való utalással.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!