Öt gondolat a tanártüntetésekről

„Az elmúlt hetek legfontosabb politikai témája a pedagógusok helyzete kapcsán kialakult tüntetéssorozat, amely – függetlenül attól, hogy mi van még benne – mindenképp bevonul azon közéleti események sorába, amelyek valamiféle változtatásra, reakcióra kényszerítették a NER-t. Nyilván a bejelentett fizetésemelés célja, hogy egyrészt kifogja a demonstráció vitorláiból a szelet, másrészt a saját oldalon azt lehessen mondani a tüntetést folytatókra: ezeknek már semmi sem elég; és az is igaz, hogy az infláció lényegében elporlasztja az egészet, de ettől a tény még tény marad. Orbán Viktor a brüsszeli és világpolitikai játszmák Olümposzáról kénytelen volt kényszerleszállást végrehajtani a szomorú magyar ugarra. A NER megijedt. Ez az esemény pedig olyan fehér holló, amely mindenképpen elemzésért kiállt. Íme öt megjegyzés a pedagógustüntetésekhez.

Két súlyos hiba, amely leírja a NER-t

A 2022-es választások óta értelemszerűen a nemzetközi viharok kerültek a közéleti érdeklődés fókuszába. Az ellenzéknek már keserű kenyere sem maradt, a hírekbe pedig csak az újabb és újabb belső konfliktusokkal volt képes bekerülni. Ez a NER számára nagyon kellemes belpolitikai klímát teremtett, elég volt az ellenzéket félholt állapotából félélővé felrugdosni, és energiáit a sokasodó nemzetközi kihívásra összpontosíthatta: a háborúra, az inflációra, a stabilitását biztosító két transzfer, az olcsó orosz gáz és az uniós források kiesésére. Az ellenzék gyengesége, belpolitika tespedtsége azonban elkényelmesíthette a kormányzatot, és ilyenkor menetrendszerűen érkezik a hiba. Már a kata kivezetése is borzalmas módon történt, és jelezte, hogy a kormánynál súlyos észlelési problémák alakultak ki a hatalmas győzelem után, ám akkor még megúszta a Fidesz.

A Kölcsey tanárainak kirúgása viszont már túl sok volt. Mint ahogy a nagy tüzek mindig, ez is egy kis tűzből indult. Egy tanügyi szerviens elérkezettnek látta az időt, hogy orbánabb legyen Orbánnál, és móresre tanítsa ezeket az »izgága, libsi« várnépeket. Ezzel pedig elkövette a legsúlyosabb kormányzati hibát a választások óta. Mártírokat adott az amúgy fékezett habzású és társadalmilag csak mérsékelten támogatott oktatási tiltakozásnak. Szándéka ellenére a tüntetések legfontosabb gyutacsát éppen ő szolgáltatta: az erkölcsi erőfölényt. Ez pedig nagyon sok embert vitt utcára, akikben persze nemcsak a morális felháborodás buzgott, hanem tudat alatt a növekvő árak, az energiaválság és a várható szociális krízis személyes élménye is. A tanárok ügye egy réteg belső problémájából a tiltakozások kovásza lett. Ebben a helyzetben gyors és váratlan lépés lett volna, ha valamelyik főúr, akár maga a nádor korrigál, és visszahelyezteti a tanárokat az állásukba, elismerve, hogy túlkapás történt.”

Nyitókép: MTI / Illyés Tibor