Megérkezett Solymárra és munkába állt a honvédség két vízszállító autója

2022. július 1. 19:12
A helyszínen Menczer Tamás elmondta: ezzel megduplázták a tengelyen, vagyis autóval történő vízszállítási kapacitást.

Péntek délután megérkezett Solymárra és munkába állt a Magyar Honvédség két, nyolc köbméteres vízszállító autója. A helyszínen Menczer Tamás, Pest megye 2. számú választókerületének fideszes országgyűlési képviselője az MTI-nek elmondta: ezzel megduplázták a tengelyen, vagyis autóval történő vízszállítási kapacitást.    

Hozzátette: a honvédség autói a nagyméretű járművekkel is megközelíthető, Panoráma utcai víztározó medencét töltik folyamatosan, míg a vízszolgáltató két autója a Jókai utcait, ahonnan szivattyúval juttatják el a vízhiányos területeket ellátó legfelső medencébe a vizet.    

A négy, összesen 32 köbméter kapacitású autó napi 24 órában dolgozik, egy „kör” – vagyis a víz felvétele, Solymárra szállítása és betáplálása a medencébe – másfél órát vesz igénybe. A tározók kétszáz köbméteresek. Menczer Tamás hangsúlyozta: a csütörtökön két autóval, éjjel-nappal folytatott feltöltésnek is volt eredménye, péntek reggel Hutweide településrészen olyan helyeken is volt – igaz, csak rövid ideig – víz, ahol már napok óta nem folyt a csapból.    

Láttuk tehát, hogy az autós rátöltésnek van értelme”

– mondta, és reményét fejezte ki, hogy a megduplázott kapacitással elérik, hogy legalább időszakosan Solymár valamennyi településrészén legyen víz. „Ez a cél, ezért dolgozunk minden erőnkkel” – tette hozzá Menczer Tamás.

(MTI)

Fotó: Facebook

Összesen 61 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés