Márki-Zay Péter: Karácsony Gergely 500 milliót költött a kampányára, míg én 20 milliót

2021. október 7. 11:26
„Én bármit felajánlok akár Karácsonynak, akár a pártoknak. Hiába beszélünk pozíció osztogatásokról, nem lesz Dobrev-kormány vagy Karácsony-kormány” – mondta az ATV-ben Márki-Zay.

„Nem hiúsági kérdés az, hogy ki lesz Orbán Viktor kihívója” – mondta korábban Márki-Zay Péter az ATV műsorában a szerda esti fejleményeket értékelve. Kiderült: számára Karácsony Gergely személye továbbra is szimpatikus, de szerinte a választók nem fogják annak elhinni, hogy hitelesen elszámoltatna „aki Tóth Csabával közösen vezette Zuglót”.

Karácsony Gergely azt mondta, hogy akkor lép vissza, ha egy villamos elüti, közvélemény-kutatások formájában megjött ez a villamos” – szögezte le Márki-Zay Péter.  

Eredetileg abban állapodtak meg Márki-Zay Péter szerint, hogy szerda este hatkor tárgyalnak, ott hoznak közösen döntést, amit majd csütörtök délelőtt bejelentenek. Karácsony Gergely megszegte a megállapodást azzal, hogy szerda délután kettőkor sajtónyilatkozatot tett, szerinte a főpolgármester visszaélt az ő jóhiszeműségével, és megpróbálta kész helyzet elé állítani és „belezsarolni a visszalépésbe”. „A Publicus felméréseit az MSZP és a Karácsony rendeli, ezt senki nem tekinti függetlennek” – mondja Márki-Zay Péter, aki szerint a Medián felmérése független, de a közösségi média jelenlét és a Google keresések is.

„Én bármit felajánlok akár Karácsonynak, akár a pártoknak. Hiába beszélünk pozíció osztogatásokról, nem lesz Dobrev-kormány vagy Karácsony-kormány” – hangsúlyozta a hódmezővásárhelyi polgármester, aki szerint „vannak nagy számban emberek, akik eddig a Fideszre szavaztak, de ha én leszek a közös miniszterelnök-jelölt, akkor az összefogásra fognak”.

Összesen 60 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

,,Márki-Zay Péter: Karácsony Gergely 500 milliót költött a kampányára,,

Ilyen jól fizetnek a méhlegelők? ;-)

El kell számolnia a külföldi penzekkel?

El kéne mennie Washingtonba a külügy folyosójára!

Most hívott a helyi MSZP, hogy pénteken menjek beszélgetni Karacsonnyal.
Augusztusban a momentum hívott.
Ezek zaklatnak engem!

Akár nyernek, akár nem, mindegyikük beülhet az Országgyűlésbe. Lényegében ez a céljuk, sőt az LMP és Jakabék esetében ez az egyetlen esélyük.

Karácsony Fehervarra jön mint minelnokjelolt:-)
Lehet, hogy elmarad:-))))

Szia! Nekem már van:-)

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés