„A végén a lélek dönt” – Kemény Dénes a Mandinernek

2020. május 7.
„Nehéz szembesülni azzal, hogy soha többé nem fogom újraélni a legfontosabb meccsek utolsó perceit” – mondja Kemény Dénes a Mandiner hetilapnak. A vízilabda-válogatott egykori szövetségi kapitányával a székelyföldi zsoltártartóra pakolt gólszámokról, a nagy győzelmek titkáról és az olimpiáról beszélgettünk.

Konopás Noémi interjúja a Mandiner hetilap idei 19. számából

 

Kemény Dénes Budapesten született 1954-ben. Világhírnevet a magyar vízilabda-válogatott szövetségi kapitányaként szerzett. Tizenhat éven keresztül vezette a csapatot, 2000 és 2008 között három olimpiai arannyal gazdagították hazánkat. 2012-től 2018-ig a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, jelenleg tanít, és a Nemzetközi Úszószövetség edzőbizottságának alelnöke. A Prima Primissima sport kategóriájának 2006. évi kitüntetettje, többször is az év edzőjévé választották. Eredeti szakmája állatorvos.

***

Közel nyolc éve nem szövetségi kapitány, és másfél éve lemondott a szövetség elnöki posztjáról is. Nem öli meg a tétlenség az adrenalinfüggő Kemény Dénest?

A koronavírus speciális helyzetet teremtett az elmúlt hetekben, de egyébként bőven van dolgom, nagyon jól vagyok. Szakedzőjelöltekkel foglalkozom a Testnevelési Egyetemen, Kásás Zoltánhoz és hozzám tartozik a vízilabda tantárgy. Három alapképzéses évfolyamunk van, illetve a mesterképzés, amelyen most végeznek a diákok. Az egyetem sok feladatot ad, és azt vallom: ha az ember csinál valamit, akkor csinálja jól. Emellett a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) edzőbizottságának az alelnöke is vagyok. A vízilabdás részlegen tapasztalt és eredményes edzők dolgoznak, ki is kérik a véleményünket. Sőt nekünk köszönhetően változtak a sportág szabályai: két évvel ezelőtt a FINA-elnökség egy javasolt módosításunkat alig pár hónap elteltével megszavazta Kínában.

Miért volt szükség a szabálymódosításra?

A kor igényeit követve igyekszünk felgyorsítani a játékot. Csak azzal, hogy emberelőny vagy szöglet megítélésénél az órát nem állítják újból nullára – vagyis lényegesen rövidebb idő áll rendelkezésre –, húsz százalékkal megnőtt a támadások száma. Gyakrabban cserél gazdát a labda, ami sokkal élvezetesebbé, változatosabbá teszi a játékot a nézők számára. Persze ezzel együtt a vízilabdából soha nem lesz jégkorong. Tudniillik utóbbi kiemelkedő abban, hogy a játékosok rendkívül nagy sebességgel jutnak el egyik kaputól a másikig. A vízilabda hátránya, hogy a közege a víz, ezt a döntéshozók is figyelembe veszik. Nekünk, a FINA edzőbizottságának komoly és eredményes munkánk volt ebben.

Mi hiányzik a legjobban a vízilabdából?

A szüret. A szőlészek és a borászok is egész évben szívesen végzik a munkájukat, de azért leginkább a szüretnek örülnek. Nehéz szembesülni azzal, hogy soha többé nem fogom újraélni a legfontosabb meccsek utolsó perceit, azt, amikor az eredményjelző táblán látom: annyival vezetünk, amennyi a hátralévő időben már nem hozható be. Bármilyen eredményes sportdiplomáciai tevékenységet vagy oktatást végezzen is az ember,

ez az érzés nem pótolható.

Semmilyen elfoglaltság nem hozza vissza azt az érzést, amikor egy fényképen látom, hogy Hargita kis székely falujában mise közben a zsoltártartóra rakosgatják ki a gólok számát, a hívek pedig imádság közben az egyik szemükkel azt nézik, hogy áll a vízilabda-mérkőzés. Ez az, ami hiányzik. Nyilván a munka is szép, de a legszebb megélni a nagy győzelmeket.

Fotó: Ficsor Márton

Mi a kulcsa egy-egy aranyéremnek: a felkészültség, a fizikum, a csapattagok egymásra hangoltsága vagy a taktika?

Nem lehet szétválasztani őket. Egy biztos: a végén a lélek dönt. Ha a házon nincs tető, tönkremegy, ha viszont hiányzik a ház a fedél alatt, akkor nincs hova rakni a tetőt. Vagyis a lelkierőnek csak akkor lesz döntő szerepe, ha minden más rendben van: remek a csapat fizikai felkészültsége, a megtanultak alapján mindenki jól teljesít, eredményes a taktika, és szimbiózisban van az edző a játékosokkal. Persze

lényeges az is, hogy a meccs fontos pillanataiban tudjunk meglepőt lépni.

Nyilván vannak fantáziadúsabb edzők, remélem, engem közéjük sorolnak.

Telefonbeszélgetésünkkor épp a Balatonon van. Betartja a kijárási korlátozásokat?

Teljes mértékben. Abban a szerencsés helyzetben vagyok a családommal, hogy a leányfalui házunk hátsó kiskapuja az erdőre nyílik. A balatoni nyaralónk is teljesen szeparált, itt ugyanúgy tudjuk tartani a korlátozást. Alig mozdulunk ki, a feleségem kétnaponta megy boltba ezt-azt beszerezni, vagy patikába vitaminokért. Wifink van mindkét helyen, így a gyerek is részt tud venni az oktatásban. Az autóban ott a maszk és a kesztyű, így ha ki kell szállnunk, azonnal beöltözünk bankrablónak. A szüleim 79 és 89 évesek, segítenünk kell nekik ebben-abban, így nagyon kell vigyáznom, hogy még véletlenül se vigyem a közelükbe a fertőzést.

Tart a megbetegedéstől?

Olvasni riasztó beszámolókat, én ráadásul elég nyafka beteg vagyok: már a 37,5 fokos hőemelkedést is úgy élem meg, mint más a 41 fokos lázat. Ezért tartok tőle. De kinézem magamból, ha egyszer hozzájutok egy teszthez, megállapítják: túl vagyok a fertőzésen, mert urambocsá a szervezetem erős, és tünet nélkül vészelte át az egészet. A háziorvosom is ebben reménykedik.

Mi a legnehezebb a karanténban?

Az, hogy teljesen átírta a programjainkat. Terveztünk külföldi utakat húsvétkor és mostanában is. Ha nem lenne koronavírus, épp Indianapolisban lennék egy megbeszélésen, ahol a vízilabda szabályainak újraírásáért tennénk lényeges lépéseket. Akik értik ezt a sportot, tudják, mikor miért fúj a bíró, aki viszont életében először néz egy vízilabdameccset, nem fog érteni egy csomó ítéletet – akkor sem, ha lelkiismeretesen elolvasta a sportág szabályait. Azért nem, mert a játékvezetők nem a leírt szabályok, hanem egy elfogadott szokásjog alapján ítélnek. Össze kell hangolni a kettőt, és egyszerűsíteni szükséges. Az a célunk, hogy a közönség ne csak az eseményért jöjjön a meccsre, hanem magáért a játékért is. Magyarul szeretnénk bevonzani azokat, akiknek van affinitásuk a csapatsportokhoz. Mindezek mellett

azt érzem, nekem jót tesznek a korlátozások,

főleg, hogy egyáltalán nem járok Ferihegyre, és tudok pihenni. Máskor arra kérem az újságírókat, hogy akkor hívjanak, amikor autóban leszek, hogy menet közben lezavarhassam az interjút, ehhez képest most a beszélgetésünk a nap fontos programja.

Gőzerővel készülne a 2020-as olimpiára és a 2021-es fukuokai vizes vébére. Sokan pedzegetik, hogy még jövőre sem rendezik meg az ötkarikás játékokat. Ön szerint mikor lesz esély arra, hogy a sportolók megméressék magukat?

Akkor lehet olimpiát rendezni, ha van vakcina, és még azelőtt beoltanak mindenkit, hogy megjelenne a helyszínen. Mivel az új típusú koronavírus igen súlyos lefolyású betegséget okozhat, nem lehet megkockáztatni egy tömeges fertőzést az ötkarikás játékokon – nemcsak a tízezer-ötszáz sportoló, hanem a szakemberekkel, stábtagokkal, nézőkkel együtt több százezer ember miatt sem. Az olimpia mágnes: bő kétszáz országból vonz embertömegeket, ezért a jelenlegi helyzetben egyedül a tévé előtt nem veszélyes. Elképzelhető, hogy tizenöt hónap alatt lesz védőoltás.

Fotó: Ficsor Márton

A vizes vébét a hírek szerint pár hónappal az olimpia után szeretnék megrendezni. Jó ötlet?

Több verzióról hallani. A FINA edzőbizottsága a 2022-es dátumot javasolta, mondván: ha egy évvel csúszik az olimpia, akkor a világbajnokság is kövesse ezt. Ez az időpont azért lenne jobb a szakemberek és a sportolók szerint, mert egy sikeres olimpia után, a megméretés stresszét és terhelését követően fennáll a veszély, hogy a szövetségi kapitányok lecserélik az idősebb játékosaikat, a friss olimpiai érmes úszók pár héttel később inkább tévén néznék a versenyeket. Tehát ha lesz egy év a két világverseny közt, akkor több nagy nevű sportoló jelenne meg. A szervezők nagy valószínűséggel nem ezt az időpontot fogják támogatni, márpedig az ő és a szponzorok szava a döntő.

A versenyig marad a távoktatás a vízilabdában is. Egy humoros videóban az úszóedző az alatta recsegő vasalódeszkán mutatja a mellúszás mozdulatait. Úgy látszik, valóság lett a viccből.

Én is láttam hasonlókat a közösségi médiában, például sportolók gumikötéllel kikötött lábbal úsznak egy helyben az otthoni kis medencéjükben. Ezt meg lehet csinálni ellenáramoltatott medencében is, csak az nyilván jóval drágább. Kicsit hasonló volt, amikor gyerekkoromban az edző beparancsolt minket a Körösbe, hogy ússzunk negyven percet felfelé, árral szemben. Olyan erős volt a sodrás, hogy egy centit sem haladtunk előre. Most kicsit kiabálni fogok, de ez ne zavarja… Suri, gyere vissza azonnal!

Mi történt?

A kutyám bement a Balatonba a vadkacsák után. Próbálkozgat,

de minden alkalommal rájön, hogy a vágyott reggeli, ami eddig előtte úszott, fogja magát, és elrepül.

Angol springer spánielem van, tipikus vízi vadász. Akkora, mint egy vizsla, nagyon szép. Most épp a nádasba ment, aminek nem szoktam örülni, mert szinte mindig döglött hallal a szájában jön ki. Utána fél napig bűzlik.

Visszatérve a vasalódeszkás úszásra: ha ön lenne a szövetségi kapitány, milyen edzésmódot javasolna ebben a helyzetben?

Nem készítenék nagyon részletes és akkurátus edzésprogramot. Mindenkitől azt kérném, hogy saját meggyőződése szerint végezzen olyan gyakorlatokat, amelyekben hisz. Emellett fontos, hogy ne szedjen fel pluszsúlyt. Akik az életüket az élsportnak szentelik, kényelmesen átvészelik ezt az időszakot, sőt néhányuknak talán jót is tesz a teljes leállás, és hirtelen megugrik a teljesítményük. Az olaszországi éveim alatt láttam olyan focistákat, akik sérülés miatt két hónapos kihagyásra kényszerültek, majd pár hét edzés után sokkal jobban játszottak, mint fásult játékostársaik, akik a két hónapot végiggürcölték.

A sportolók teljesítménye javulhat, de magára a sportra veszélyt jelent a járvány.

Az élsport a gazdasági élet egyik területe. A csapatok a nagy cégek kommunikációs partnerei, és miután most utóbbiak is két lábbal tapossák a féket,

nyilván a sport is borzasztóan meg fogja érezni a koronavírus hatását.

Az angol bajnokságot nézők nélkül fogják befejezni, márpedig a jegybevétel fontos sarokszám a csapatok éves mérlegében. Minimum egy év kell, hogy rendbe jöjjünk.

Fotó: Ficsor Márton

Mit gondol, tanulunk a járványból?

Sok országban már korábban is lehetett maszkos járókelőket látni. Elképzelhető, hogy a maszk szép lassan része lesz a mindennapjainknak, hiszen a koronavírus után jöhet más kórság is. A gazdaság biztos meg fogja érezni. Kevesebbet fognak utazni az emberek, ezzel kevesebbet kockáztatnak olyan kontaktusokat, amelyek akár rájuk, akár a családtagjaikra veszélyesek lehetnek.

Összességében talán megállunk és elgondolkodunk kicsit.

Könnyen lehet, hogy az emberek a saját hazájukban fognak nyaralni, nem lesz csurig a belváros ázsiai csoportokkal. Magyarország tele van fantasztikus nyaralóhelyekkel, nem kell okvetlenül Spanyolországba menni. Akik az életüket az élsportnak szentelik, kényelmesen átvészelik ezt az időszakot, sőt néhányuknak talán még jót is tesz a teljes leállás

Másfél év távlatából elárulja, miért mondott le az elnöki pozícióról?

Akkor sem tettem, és most sem szeretném megindokolni. Egyet azért elmondok. Bármilyen sportszövetségelnöki megbízatás idegtépő feladat. A leglényegesebb, hogy a kassza tele legyen, ez pedig egy személyben az elnök felelőssége. Ehhez jön még az a feszültség, hogy az embernek egyszerre kell képviselnie a sportág érdekeit, noha eközben a támogatók egyikének-másikának érdeksérelmet okoz. Sok esetben akkor simogatják meg az embert a megválasztói, amikor nem a sportág, hanem az adott egyesület egyéni céljait képviseli. Ezt a feszültséghelyzetet nem kellemes megélni.

Megbánta, hogy leköszönt?

Egyáltalán nem. Főleg most nincs rossz érzésem, amikor a járvány miatt az egyesületek szélnek engedik a játékosaikat. Nemcsak a klubok léte a tét, hanem az is kérdés: lehet-e folytatni a bajnokságot úgy, hogy egyre kevesebb a játékos. Hatéves elnökségem alatt szép világversenyeket – Európa-bajnokságot, világbajnokságot, további eseményeket – szerveztünk, a kasszát az átvételhez képest több milliárd forintos plusszal tudtam átadni. Egyszóval nincs miért szégyenkeznem. Szép volt, de elég is volt.

Címlapkép: Ficsor Márton