Hazánk előrébb lépett a világ békés országainak listáján

2019. október 20. 15:34

Azbej Tristan
Vasárnap.hu
Az irány jó, amit már csak meg kell tudni tartani., és ez a magyar emberek segítségével sikerülni fog.

„A béke egy olyan terület, amely kapcsán mind globális, mind pedig lokális érdek, hogy a torta folyamatosan növekedjen, vagyis a statisztikai 100 százalék évről-évre egyre békésebb világot jelentsen, amelyhez az egyes országok helyzetét mérni lehet. Számunkra, magyarok számára pedig kiemelten fontos az is, hogy ne csak a torta növekedjen, de abból a magyar szelet is egyre nagyobb legyen, egyre jobban közelítsünk a sorrendben az első, legbékésebb ország-kategória felé. Ez ugyanis nincs is olyan messze. A statisztika szerint csupán néhány lépést kell tennünk előre ennek érdekében.

Így állunk tehát most. Előrébb léptünk, az irány jó, amit már csak meg kell tudni tartani. Ehhez továbbra is szükség van arra, hogy elmondjuk, mindez a magyar emberek kinyilvánított akaratán múlt, múlik és rajtuk fog múlni a jövőben is.

És van még egy nagyon fontos aspektus. Az üldözött keresztény és más vallási csoportok és a vallásszabadság kérdése. Ha megnézzük a listát, akkor azt láthatjuk, hogy az a politika, amelyet Magyarország a Hungary Helps programon keresztül kialakított és véghez visz, vagyis a helyben segítés politikája, olyan válságrégiókban nyújt humanitárius és újjáépítési segítséget, amelyek a legbékétlenebb országok területeit érintik.

Ezért azon felül, hogy látjuk az ok-okozati összefüggést a sikerként is elkönyvelhető magyar eredmény és megítélés kapcsán, fontos azt is látnunk, hogy körülöttünk a világon vannak olyan keresztény testvéreink, akik az életükkel fizetnek azért, hogy nem tagadják meg hitüket, vallásukat, ami életformájuk szerves része.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 35 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Sajnos a rejtettjeink csak randalíroznak, a munka nem megy.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés