Beperelték a szülők a berlini fiúkórust, amiért nem vették be maguk közé a lányukat

2019. augusztus 17. 12:51
A bíróság már döntött is az ügyben.

Kilencéves leányuk nevében perelték be a szülők a berlini fiúkórust, amiért nem vették be a lányt maguk közé – írta az Index. A szülők arra hivatkoznak, hogy az elutasítás sérti a nemi megkülönböztetést tiltó törvényt.

A lány már legalább háromszor próbált bekerülni a kórusba, de újra és újra elutasították. Azt mondták neki, nincs meg benne a kellő elhivatottság és kivételes tehetség ahhoz, hogy bekerüljön, illetve a hangi adottságai nem egyeztethetők össze a fiúkéival. A dékán egyszer még azt is írta neki, egy lány sosem énekelhet köztük.

Bár a lány bekerülhetne egy női kórusba, oda nem akar menni, mert nem kapná meg ugyanazt a színvonalas oktatást, mint a másikban.

Az ügyben döntött a bíróság: az ítélet szerint a művészeti szabadság felülírja az egyenlő bánásmódhoz való jogot a lány esetében, és a kórusnak joga van ahhoz, hogy akár nemek alapján döntse el, hogy kit vesz fel soraiba, és kit nem.

Az ügyben a FAZ szerzője, Hannah Bethke írt cikket, szemlénket ezen a linken olvashatják.

Összesen 83 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nem is a gyerek az, hanem a szülei.

Hát ez az egyenlő jogok kontra művészi szabadság elég gyenge érvnek tűnik.

A sportban ezt hogyan oldják meg? Ott szinte mindenhol külön ligában játszanak a férfiak és a nők, és az egyenlő jogok izé szerint már szénné perelhették volna a férfiklubokat, de valahogy mégis csak megoldották, hogy ez ne történjen meg.

Pont ez jutott eszembe. Ezen az alapon a férfivécéből sem lehet kitiltani a nőket, vagy fordítva.

Világos, csak ugye ez oda-vissza működik. Ha egy fiúkórusnak nincs joga kizárólag fiúkat felvennie, akkor egy sportklub sem vehet fel kizárólag nőket. Sőt, a külön női liga is kirekesztő. Egy sportverseny ne korlátozhassa, hogy a résztvevőknek mi a biológiai neme.

Szóval vérbe kéne már szopatni ezeket az állandóan újabb és újabb agyament jogokat követelő geciládákat, mert ez így nem mehet tovább.

Egyébként is ez az egész emberijogizmus végképp elveszített minden józan kontrollt. Vissza kellene térni ahhoz a jogi berendezkedéshez, hogy ami nem tiltott, az szabad. És visszanyesni ezeket az egyre több és több jogosultságokat adó törvényeket.

"a kórusnak joga van ahhoz, hogy akár nemek alapján döntse el, hogy kit vesz fel soraiba, és kit nem."
A döntés felhívja a figyelmet arra, hogy vannak még bírák, akiknek ítélőképessége hasonlít a bibliai király, a híres Bölcs Salamon ítélőképességéhez.

Ez már van. És kezd elég komoly gond lenni...

Vicc, hogy ez a gender-őrület hova elburjánzott...

És a kórus vezetője is nagyon okos volt, mert azt mondta, hogy nem az volt vele a baj, hogy lány, hanem az, hogy nem elég tehetséges.
Így nem érheti szó a ház elejét!!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés