A Tisza széles, de ingatag szövetségével szemben mi egy mély, szilárd és kikezdhetetlen közösséget állíthatunk fel. Egyszer már sikerült.
A munkakongresszus után kényszerű továbbgondolnunk a megújulásból fakadó teendőket és lehetőségeket. A szerkesztőségek átalakulása, valamint a munkahelyek választás utáni megszűnése is ebben sürget minket. A jobboldal elveszítette a kormányzásból fakadó kényelmes hátszelet és az intézményi biztonságot – most pedig, nem túl fokozatosan, azoktól az illúzióktól is megszabadulunk, amelyek elaltatták a közösség önvédelmi reflexeit. Sokan azt hitték, hogy a szellemi kohéziót – ami egykor megvolt – felválthatja a hátszél ereje.
Nem. A szilárdnak hitt bástyák kártyavárként omlanak össze, ha hiányoznak alóluk a mély, szerves alapok. Az ember.
A jobboldal jövőépítését ezért a legmélyebb gyökerektől, alulról felfelé kell elindítani – másképpen hasztalan. A szerves fejlődés eredményének tartós törvényszerűsége most a jobboldal legnagyobb ereje és esélye lehet, miközben a Tisza legnagyobb sérülékenysége is ebből fakad – de erről egy kicsit később.
Újfent a filozófus Nagy Ervinhez nyúlnék vissza: emlékeztetett minket arra, hogy a konzervativizmus nem elvont ideológia, hanem magatartásforma, amely normákban nyilvánul meg. Képesnek kell lennünk bevált értékeink megőrzésére nemzedékről nemzedékre, ugyanakkor képesnek kell lennünk alkalmazkodni a világ felgyorsult változásaihoz.
Ezt is ajánljuk a témában
Intellektuálisan kell megalapoznunk a jövőbeni tetteinket – íme egy javaslat, amit tovább lehet, sőt tovább is kell gondolnunk! Nagy Ervin írása.
A Tisza Párt mögött álló 3,4 milliós szavazóbázis rendkívül heterogén tömeg. Ebben a táborban egymás mellett ünnepeltek április 12-én a liberálisok és a kommunisták, ugyanúgy, mint a korábbi kormányzásból kiábrándult jobboldaliak.
Ezt a széles, ám szellemileg és belső értékrendjében egymásnak feszülő szövetséget felesleges egy másik, hasonlóan üres és felülről összetákolt politikai termékkel kihívni.
Azzal csak a saját vereségünket készítenénk elő. A jobboldalnak most arra van szüksége, hogy a saját mintáit kövesse: az alulról jövő, aprólékos építkezést és a mély értékközösség megszervezését. Ez a munka hosszú évekig fog tartani, de egy stabil és kikezdhetetlen közösség létrehozásának ez az egyetlen módja.
A feladatunk az, hogy a hétköznapokban, saját mikrokörnyezetünkben kezdjünk el értékalapú kisközösségeket építeni. Vissza kell térnünk a keresztény tanítások legalapvetőbb igazságához: az önzetlen, jóindulatú törődéshez és a cselekvő segítséghez. Nézzünk körül a saját utcánkban, a saját lakókörnyezetünkben. A jobboldali összetartást mikroszinten kell újjáélesztenünk. A gazdasági átalakulások most sokak egzisztenciáját sodorják veszélybe, függetlenül attól, hogy milyen területen dolgoznak. Nekünk, egyszerű polgároknak kell egymás mellé állnunk. Ha látjuk, hogy a szomszédunk, a barátunk vagy egy egyházközségi társunk nehéz helyzetbe kerül, segítsünk neki lehetőségeink szerint. Szervezzünk konyhai beszélgetéseket, találkozzunk a plébániákon vagy a helyi klubokban, és építsünk ki olyan személyes hálózatokat, amelyek függetlenek az éppen aktuális rendszerektől.
Támogassuk egymást a mindennapi döntéseinkkel is.
Ha szolgáltatásra vagy termékre van szükségünk, keressük a helyi családi vállalkozásokat, valamint a tisztességes hazai iparosokat és termelőket.
Ezzel nemcsak a túlélésüket segítjük, hanem megerősítjük azokat a bizalmi szálakat is, amelyek nélkül nem létezhet egészséges társadalom. Ha képesek vagyunk az elosztórendszerek és a fentről jövő segítség nélkül is megszervezni saját szociális, kulturális és gazdasági köreinket, akkor közösségünk önjáróvá és elpusztíthatatlanná válik – valóban bebetonozottá.
A polgári Magyarországot nem lehet csak úgy leakasztani a falról, hiába próbálják. Az igazi polgári Magyarországot a szabad és önálló egyének hozzák létre, akik felelősséget vállalnak szomszédságukért és közvetlen környezetükért. Az elmúlt másfél évtized intézményesített gyámolítása elaltatta ezt az öntevékeny reflexet. Most, ebben a nehéz, kifacsart helyzetben újra meg kell tanulnunk az alulról jövő szerveződést. Ez a mi nostosunk, a hazatérésünk az alapokhoz. Találkozzunk a plébániákon, a kávézókban, egymásnál, és kezdjünk el újra beszélni valódi értékeinkről.
Vonjunk be minél többeket, keressük meg azokat a pontokat, ahol közvetlen környezetünkben segíteni tudunk. Bármi is tomboljon odakint.
Az értékeink melletti elköteleződés és a cselekvő szolidaritás az az alap, amelyre a jobboldalt újra fel lehet építeni. A Tisza széles, de ingatag szövetségével szemben mi egy mély, szilárd és kikezdhetetlen közösséget állíthatunk fel. Egyszer már sikerült.
Nyitókép: Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán
Bérelhető a Mandiner korszerű stúdiója, mutatjuk a részleteket!
Az elsötétült képernyő képei bejárták a külföldi sajtót, amely nagyrészt pozitív hangnemben számolt be az eseményről.
Helyette megy a turistafotózás és a városnézés. És ezt ezrek lájkolják. Tényleg ennyi az elvárás?
Olcsó politikai filmszínházat csinálnak az ország legfontosabb törvényéből, a közjogi komolyságot pedig beáldozzák a lájkbajnokság oltárán. Varga Mátyás Zsolt írása.
Mindenki úgy érezte, hogy kötelezően reagálnia kell arra, hogy elsötétült az M1 képernyője.
Ez a két népszavazási kezdeményezés is ott hever a Nemzeti Választási Bizottság asztalán. Már csak az a kérdés, hogy a Tisza-kormány melyiket tartja fontosabbnak.
Egy százalék első hallásra nem tűnik soknak. De ha ezt minden évben ki kell fizetni, és a vagyon nem bankszámlán, hanem cégben, részvényben vagy ingatlanban van, akkor ez a kis szám hirtelen nagy döntéseket indít el. Norvégia története azt mutatja, hogy a vagyonadó nemcsak bevételt termel, hanem mozgásba is hozza az adóalapot. És ha az utóbbi elindul, akkor ritkán tér vissza.
„Időpocsékolás velük foglalkozni” – mondta Trump. „Szemetek. Beteg emberek. Beteg emberek vezetik őket” – tette hozzá az amerikai elnök.
Van, aki kedves, jószándékú emberként kelt a védelmére, más viszont annak ellenére nem volt elragadtatva a döntéstől, hogy egyébként nem kedveli Szakácsot.
