Mellár szerint át kellene világítani a KSH-t

2012. július 12. 12:28

A közgazdász Heti Válaszban megjelent írása szerint azért lenne szükség a KSH nemzetközi átvilágítására, hogy továbbra is bízni lehessen annak függetlenségében, mivel Orbán Viktor bizalmasa lett a hivatal második embere.

2012. július 12. 12:28

Azért, hogy mindenki megnyugodjon és töretlenül bízzon a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) függetlenségében és szakszerű adatszolgáltatásában, érdemes lenne egy újabb nemzetközi átvilágítást (peer review-t) kezdeményezni neves külföldi statisztikusok bevonásával, mint ahogyan ez történt 2000-ben az akkori vezetés kérésére” — írta a Heti Válaszban megjelent írásában Mellár Tamás, a KSH volt elnöke.

A közgazdász arra reagált, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkárát, egyben Orbán Viktor egyik bizalmasát nevezték ki a KSH elnökhelyettesévé. Vízkeleti Mariann feladata, hogy segítse az új statisztikai törvény kidolgozását. Mellár cikkében azt a kérdést is felteszi, hogy vajon mi lesz az elnökhelyettes asszony feladata a törvény elfogadása után. A közgazdász szerint fontos lenne tisztázni ezeket, mivel „van ebben a megoldásban valami bizarr, kelet-európai tempó, hogy a miniszterelnök egyik bizalmasát nevezi ki a KSH második számú vezetőjének” – fogalmazott cikkében Mellár.

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Viktus
2012. július 12. 21:59
A KSH csak a munkáját végzi mindig olyan statisztikát fabrikál amilyet megrendelnek tőle :D Ez nem újdonság ... már pár évtizede így megy. Elég lenne egy rendszerváltás.
Soma
2012. július 12. 16:07
Nagy ígéretek szálldoshatnak a Föld légkörében, ha ilyen nagyon össze kell fogni egyetlen ember ellen......
drieno
2012. július 12. 16:05
lassan a mellárt is át kell világítani, esetleg a ksh-val együtt, mindenki jól járna
krisztoforo48
2012. július 12. 16:00
Mellár úr,a sértettség nagyon meg tudja keseríteni az életet,túl kell lépni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!