Hova emelkedhet a gáz és olaj ára? – ennek most nem fogunk örülni

Nemrég jött ki az Eurostat legújabb elemzése a lakossági energiaár-változásokról. Ez természetesen nem csak a világpiaci áraktól függ, hanem ezer más tényezőtől is, de mégis, summa summárum, Hollandiában például csaknem tízszeresére nőtt az áram ára, Romániában meg a gáz drágult csaknem két és félszeresére.

Javulásra pedig nemigen van kilátás, különösen a közelmúlt eseményei fényében. Legalábbis, ha az ember rátekint a világtérképre, kénytelen észrevenni, hogy az elmúlt években éppen a legnagyobb energiahordozó nyersanyagforrásokban bővelkedő országokban kezdődtek konfliktusok, 

A mára szinte közhelyesnek tűnő orosz-ukrán háborút lassan már megszokjuk – legalábbis az Északi Áramlat felrobbantásához képest azóta egyre magasabb ingerküszöböt kell megugrania egy hírnek ahhoz, hogy tematizálja a közbeszédet, vagy realizáljuk annak energiapolitikai hatásait mindennapjainkra. De érdemes pillantást vetni például a Száhel-övezetre, ahol nemrég Nigert, az egyik komoly uránérc-exportőrt ütötte ki egy katonai puccs. Ennek a szálnak a kifutása még várat magára, ugyanakkor most úgy tűnik, 

Ha egy pillantást vetünk a legnagyobb kőolaj-, gáz- és uránérc-kitermelők listájára, azt is könnyen realizálhatjuk, hogy bizony ezen országok jelentős része bevonódott az eddigi konfliktusokba, amelyik pedig kimaradt, benne van, vagy igen közel áll a jelenleg alakuló közel-keleti viharzónához.

A helyzet értelmezésében a Századvég energetikai ágazatának vezetője van segítségünkre, akivel elsősorban ez utóbbi térségre, a Közel-Keletre koncentráltunk, ugyanakkor nem kizárólag arra, hiszen e globalizált világban minden mindennel összefügg.

Gáz, olaj, békesség

Hortay Olivér szerint a közelmúltat tekintve az Oroszország elleni, 2022 tavaszán elhatározott szankcióktól Washington három dolgot remélt, mégpedig, hogy

– ehhez széleskörűen csatlakoznak a világ országai;

– mindezzel „meg tudják ütni” Oroszország energiahordozó-exportját (kivéve az uránt, amely kimaradt a szankciós listáról);

– s hogy a világpiacról más nagy kitermelők segítségével pótolni lehet majd a kieső mennyiséget.

De nem ez történt.

„Megfigyelhető, hogy az EU csatlakozott az USA-hoz és elfogadta az olajembargót, a csővezetékes olaj kivételével, emellett úgy tűnik, hogy az embargó hatályba lépését az amerikai félidei választások utánra, december 5-re tették” – fűzi hozzá a szakértő. Amerikának még a G7-csoport országait sikerült behúzni ebbe a táborba, azonban már nyáron jelezte a többi nagy vásárló – jelesül Kína és India – hogy nem fog mindehhez csatlakozni, vagyis ez

A második és a harmadik még ennyire sem. Hiszen az orosz olajexport volumene nem csökkent érdemben, igaz, egy darabig erősen diszkontáron voltak kénytelenek eladni az olajukat, de ezt a diszkontot fokozatosan csökkentik. Olyannyira, hogy jó ideje a G7 által bevezetett 60 dolláros árplafon fölött tudnak értékesíteni. 

Emellett a számos nagy olajkitermelő országot tömörítő OPEC – Joe Biden amerikai elnök személyes látogatásai ellenére – nem csak nem csatlakozott ehhez a táborhoz, de elkezdték mesterségesen csökkenteni saját kitermelésüket, 

Azonban „a gazdasági gyengélkedés mellett a kínai gazdasági aktivitás bővülése elmaradt a várttól, emiatt az OPEC-különutasság nem azonnal ütötte meg az olajpiacot. De a Brent-típusú kőolaj esetében az ár így is a nyári 70-ről felkúszott 90 dollárra hordónként”.

Hortay emlékeztet: az izraeli-hamász háború előtti hetekben, amikor híre ment annak, hogy a szaúdiak Izraelhez, s ezzel az Egyesült Államokhoz közelednek, egy The Wall Street Journal cikk pedig már konkrét megállapodásokról írt a kitermelés növeléséről (sőt, ír még most is – a szerk.); így megindult lefelé az olaj ára, a háború előtti péntekre 84 dollárra ért.

„De ez geopolitikai szempontból hozzájárulhatott a konfliktus kirobbanásához is, hiszen 

S bár a háború után nem ugrott azonnal vissza az ár az eredeti szintre, amikor Rijád bejelentette, hogy visszalép a megegyezéstől, egyből visszapattant 90-re.

Az általános áremelkedés kapcsán ennél jóval pesszimistábbak az olajpiaci elemzők, az eszkalálódás plusz kockázata csak rájön arra, hogy eleve feszes a piac, ahogy Hortay mondja, így

Hol lehet probléma?

A közel-keleti térségben geopolitikai szempontból az alig 40 kilométeres Hormuzi-szoros, a Perzsa-öböl kijárata az egyik legérzékenyebb pont, amelyet a nagy szénhidrogéntermelő országok veszik körül, s amelyen keresztül a globális olajkereskedelem mintegy ötöde zajlik;

De gáz szempontjából sem elhanyagolható a térség jelentősége, hiszen Katar például az EU egyik nagy beszállítója.

Hortay szerint sokat elmond a piac feszességéről, hogy már attól felszökött az európai gáztőzsdéken a gáz ára, hogy Ausztráliában egy LNG-létesítményben sztrájkot terveznek. Mindezt úgy, hogy az EU még csak nem is vásárol onnan gázt, viszont megvan a félelem, hogy az ázsiai vásárlók majd nem tudnak gázhoz jutni innen, a piacon máshonnan szerzik be a szükséges gázt – s ennek az árfelhajtó hatása átgyűrűzik az európai országok beszerzéseire.

A gáz ára most is jelentősen nőtt, nem csak a háború, de a Balticconnector esetleges támadása miatt is – fűzi hozzá a szakértő; hiszen azt már láttuk, hogy az energetikai infrastruktúra támadása egyáltalán nem számít már tabunak.

Egyelőre az áremelkedés nem drámai, de a háború eszkalációjával nagyon súlyos energetikai következmények is jöhetnek. Miközben a világ igen kiszámíthatatlanná vált; hiszen az egész geopolitikai mező „turbulensen változik így, hogy az egyensúly megbomlott”, így azok az alapvetések is, amelyekre az ellátási láncainkat építettük.

Ezalatt a tél, a fűtési szezon egyre közeleg a világ északi féltekén, vagyis a kínálati oldal további elbizonytalanodásával egy időben a keresleti oldal további növekedése várható többek között a lakosság részéről is.

Mindeközben az energiahordozók áremelkedése beépül minden egyes termékbe. Vagyis akik az infláció lassulását remélték, azoknak most is

Nyitókép: illusztráció; forrás: HAZEM BADER / AFP