Még detektívkomédiát is írtak Pesten a Mona Lisa elrablásából

2023. december 12. 18:07

Száztíz éve, Firenzében ért véget az évszázad képrablása, ekkor került elő a két évvel korábban, a Louvre-ból ellopott Mona Lisa, Leonardo da Vinci remekműve.

2023. december 12. 18:07
Sal Endre
Sal Endre

1911 augusztusában az egész világ arról beszélt, hogy Párizsban ellopták a Mona Lisát. A képtolvajnak nem volt nehéz dolga, egyszerűen leemelte a festményt a falról és egy melléklépcsőn kisétált vele. A Louvre vezetősége és a rendőrség eleinte azt gondolta, egy újság tréfájáról van szó, hiszen 

a képrablás előtt nem sokkal megjelent egy lapban, hogy a Louvre-ban annyira nem adnak a biztonságra, hogy bárki könnyedén elvihetné a Mona Lisát. 

Hamar kiderült, nem az újság tréfálkozott. Az egyik teremőr azt mondta a rendőröknek, hogy a rablás előtt három napon át figyelt egy fiatalembert, – szerinte német vagy osztrák lehetett –, aki órákon át nézegette a Mona Lisát, ami gyanús volt számára. Aztán napokkal később jött a hír, hogy a festmény Belgiumba, azon belül is Gentbe került, s sok lap megírta azt is, hogy letartóztattak két német férfit, akik Franciaországot járták pénz nélkül, s gyanúsnak bizonyultak.

Az emberek pedig hamar rájöttek, amit olvasnak, általában csak kósza pletyka, vagy az újságírói fantázia terméke. Az is elterjedt, hogy a festményt Kanadába vitték, Montrealban „pihentették”, s azóta már az Egyesült Államokban van. Azt a hírt is felkapták a lapok, hogy Spanyolországban letartóztatták két embert, akiknél megtalálták a Mona Lisát. Persze egy szó sem volt igaz a történetből. 

Ezt is ajánljuk a témában

A Mona Lisa olasz rendőrök gyűrűjében a megtalálása után 1913-ban.
Fotó: Arcanum/Vasárnapi Újság

Még a lopás esztendejében egy müncheni újság kapott egy Renault aláírással ellátott levelet, amelynek írója kifejtette, ő a tolvaj és egy német bank trezorjában őrzi a festményt. „A Louvre nem is érdemli meg, hogy ilyen nagy értékű kép legyen a birtokában, mert ebben a múzeumban szakszerű őrizetről egyáltalán nem lehet beszélni, 

az a múzeum egy lomtár inkább” 

– írta a levélben az idegen, aki azt is közölte, francia állampolgár, és majd az örökösei talán egyszer visszajuttatják a képet, ő nem tervezi. Később az jelent meg a lapokban, hogy a párizsi angol követségen megjelent egy férfi Leonardo da Vinci pompás festményével, ekkor ismét felkapták az emberek a fejüket, ám hamar kiderült, egy ócska másolattal sétált be a követség kapuján. Ugyancsak egy másolat okozott riadalmat, amikor egy pincér jelentkezett a hatóságoknál, hogy a hotelben, ahol dolgozik az egyik szoba szekrényében látta a Mona Lisát. A rendőrség kiszállt, a képet megtalálta, ám kiderült, a világhírű festmény nyomata volt csak.

Ezt is ajánljuk a témában

Itthon az élelmesebb kereskedők Mona Lisával kezdték hirdetni a terméküket, így

megjelent a piacon a Mona Lisa orrszépítő kencefice is, más pedig úgy adta fel hirdetését a lapokba, hogy ne a Mona Lisát keressék, hanem az ő kínálatát.

Hamarjában egy színdarab is elkészült Budapesten Mona Lisa életéből, és egy kétfelvonásos detektívkomédia is, amely a lopást rekonstruálta. Sokáig élt az a feltevés is, hogy a Mona Lisa valójában nem tűnt el, csak elrejtették, mert valaki véletlenül kárt tett benne és a múzeum nem akarja, hogy ilyen állapotban lássák, ezért titokban restaurálják. 

A Mona Lisa a legnépszerűbb festmény a Louvre-ban.
Fotó: Wikipedia

Aztán 1913 decemberében jött a hír: előkerült a festmény, méghozzá Olaszországban. Egy bizonyos Vincenzo Peruggia a lebukása után mindent bevallott. Elmesélte, hogy könnyedén, feltűnés nélkül leakasztotta a festményt a falról és egy melléklépcsőn kisétált vele. A képet az Uffizi képtárnak akarta eladni, ám a múzeum értesítette a rendőrséget és a férfit őrizetbe vették. Peruggia mentségére azt hozta fel a bírósági tárgyaláson, hogy 

azért lopta el a Mona Lisát, mert annak az alkotója miatt szerinte Olaszországban lenne a helye.

 

Talán ez is belejátszott, hogy végül csupán egy év börtönre ítélték. Peruggia aztán 1925-ben, csupán 44 évesen szívroham áldozata lett. A Mona Lisa pedig 110 éve ismét a Louvre ékessége. És azóta már sokkal jobban vigyáznak rá a „lomtárban”.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: A Mona Lista és annak elrablója, az olasz Vinczenzo Peruggia. 

Fotók: Wikipedia

 

 

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Karvaly
2023. december 12. 19:46
És a Mona Lisa az ellopása előtt sokkal kevésbé volt híres, mint utána.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!