Így gondolkodnak a magyar celebek, megmondóemberek az Azahriah-jelenségről

2023. október 25. 15:22

A legtöbben elismerik, hogy a fiatal előadó fantasztikus sikere egyedül a tehetségének, ügyességének köszönhető, de persze csoda lett volna, ha nem szólalnak meg a fanyalgók is. Gyűjtésünk.

2023. október 25. 15:22
AZAHRIAH

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy kitört az Azahriah-őrület, amióta kiderült, a fiatal zenész három teltházas koncertet ad jövőre a Puskás Arénában, ami még a legnagyobb magyar előadóknak is a becsületére válna. A fantasztikus hype-ot az is jellemzi, hogy boldog-boldogtalan megszólal az ügyben, olyanok is, akiknek nem sok közük volt eddig a legújabb zenei irányzatokhoz.

Zámbó Jimmy középső fia, Zámbó Szebasztián az édesapjához hasonlította. „Látok párhuzamot a karrierjük között:

Apu is ugyanazt élhette át, mint most Azahriah. Az 1990-es években Apu is a semmiből robbant be, különösebb támogatás nélkül...

Csak úgy mint most Azahriah, Apu is saját nótákat írt és komponált. 1998-ban a 16 ezer férőhelyes Sportcsarnokot kétszer is megtöltötte gyors egymásutánban. Persze, a Puskáshoz képest ez kisebb szám, de abban az időben ez jóformán egyedülálló teljesítménynek számított” – jelentette ki.

Ezt is ajánljuk a témában

Arató András, a Klubrádió tulajdonosa azt írta, „szüntelen küzdelmünk a magyarok elleni világösszeesküvéssel szemben sem gátolta meg az Azahriah-láz kitörését, ám e szakadatlan harc oda vezetett, hogy egyelőre a magunk részéről nem tudjuk, kicsoda-micsoda ez az Azahriah, talán a mondat végére kiderül; a nevétől még magyar is lehet, noha aligha hangzik úgy, mint aki sikerrel pályázhat a demetriánus nemzeti rock alapból, amire viszont aligha van szüksége, mert háromszor tölti meg a Népstadiont jegyért fizető emberekkel, miként Lúdas Matyi a Döbrögi főispán eleve hurkás valagát hurkákkal, ignoranciánk azonban mentes minden előítélettől, ugyanis még élénken él az emlékezetünkben, hisz alig hatvan éve neki, hogy a Beatles elutasítása oly zsigeri volt a She Loves You vagy a Yesterday akárcsak egyszeri meghallgatása nélkül is a Béketáborban, mint nemcsere az óvodában mainapság a kereszténység védőbástyájában”.

Kapcsolódó vélemény

undefined

Arató András

Klubrádió

Idézőjel

Háromszor tölti meg a Népstadiont jegyért fizető emberekkel, miként Lúdas Matyi a Döbrögi főispán eleve hurkás valagát hurkákkal.

Szikora Róbert arról beszélt, hogy a Hungária és a jelenlegi népszerű előadók mennyire hasonlítanak egymásra. 

Azahriah és a Hungária története nagyon hasonló, hiszen a sok-sok előadóból a közönség emelte ki őt is és minket is.

Nem lehet tudni, hogy miért vagy mi a titok, egyszerűen csak megtörtént. Anno a Hungária is jelenséggé vált és most ez van Azahariah-val is” – fogalmazott.

Ezt is ajánljuk a témában

Talán Majkának volt a legmarkánsabb véleménye. Azt írta, „interneten fröcsögő, levitézlett, sosemvolt sikeres sztárok mondják meg a receptet, meg azt, hogy ez miért rossz, meg mit kéne máshogy... Ráadásul van egy kis közeg egy pár megmondóemberrel az élen, akiknek a karrierjük évtizedek óta abban merül ki, hogy az éppen aktuálisan felkapott előadót pocskondiázzák. Minden hangot ismernek a zongorán, de mégis az egész életük arról szólt, hogy próbálkoznak, próbálkoznak, de valójában sosem tudtak maradandót alkotni vagy népszerűbbek lenni, mint egy bármely tehetségkutatós 9. helyezett, sőt!! ... Azahriah azért egy hihetetlenül felkapott előadó, mert a dalai egész máshogy és másról szólnak, mint kortársainak. Ez már elég ahhoz, hogy népszerűbb legyen náluk.”

Lakatos Márk stylist is elmondta a TikTok-oldalán, hogy mit gondol. Kiszámolta, hogy a három teltházas koncert azt jelenti, hogy Azahriah három koncertjére összesen közel 200 ezer ember kíváncsi. „Na,

most itt kezdtem el izgulni Azahriahért, ugyanis ez már szerintem nemzetbiztonsági kockázat.

A Békemeneten nincs ennyi ember, meg sehol. Tehát szerintem Orbán Vityó erre egy kicsit féltékeny lesz” – fogalmazott Lakatos Márk. (A sylist információival ellentétben a Belügyminisztérium már 2014-ben megerősítette a szervezők becslését, a tárca szerint akkor 440-460 ezer résztvevője volt a civil menetnek – a szerk.)

Ezt is ajánljuk a témában

Csepregi Éva úgy véli, aki Azahriaht bántja, az a közönséget bántja. „Ha ennyi ember szereti és érti az ő üzenetét és zenéjét, az remek dolog” – fogalmaz. Szerinte az a sikerének a titka, hogy a magyar embernek van egyfajta belső ritmusa, ami a nyelvünkből fakad, ő pedig nagyon jól ráérzett a magyar lélek ritmusára a nyelven keresztül, talán ez lehet az egyik. 

Ezt is ajánljuk a témában

Zalatnay Sarolta teljesen odáig van Azahriah-ért. Habár először furcsának találta stílusát, de aztán mégis megszokta, azt mondta, minden ilyen változás törvényszerű. A zenész hirtelen népszerűsége ugyanakkor meglepte, elárulta: kicsit irigyli is. S elárulta, hogy szívesen lenne Azahriah vokalistája, hiszen szívesen érezné ennek a sikernek az ízét.

Bencsik Gábor újságíró úgy fogalmazott, „nyilván az önerősítő felhajtás, stílszerűen szólva a hájp is szerepet játszik, manapság a híresség híressé tesz, Kim Kardashian például ebből lett dollármilliárdos. De a semmit nem lehet hájpolni. Volt már előtte tele aréna, milliós Youtube nézettség. Nézem a Youtube koncertfölvételeket, a klipeket. A zene rendben van, de nem hiszem, hogy önmagában a zene működne ennyire, ezt a minőséget elég sokan tudják. Azt hiszem, ez a fiú a korosztályának életérzését találta telibe, elsősorban a szövegeivel, aztán a körülményekkel, az egész figurájával. Arról beszél, amiről ők beszélnek, és legfőképpen azon a nyelven, amelyen ők beszélnek. Hogy egy dalsorát idézzem: tudja, mi a fless.”

Kapcsolódó vélemény

undefined

Bencsik Gábor

Facebook

Idézőjel

Három teli stadion, ilyen nem történik véletlenül.

Martin Ethelwolf (alias Farkas Attila Márton) magyar egyiptológus, kulturális antropológus, vallástörténész, publicista, esszéista némi iróniát is megenged magának, amikor azt írja, na végre megtudta, ki is az az Azahriah, akivel tele van a közösségi média. „Orbán Viktor kihívója, a demokratikus ellenzék utolsó reménysége. (Civilben előadóművész, aki közel-keleti lakodalmast énekel.)”– teszi hozzá nem kis pikírtséggel.

Kapcsolódó vélemény

undefined

Martin Ethelwolf

Facebook

Idézőjel

Orbán Viktor kihívója, a demokratikus ellenzék utolsó reménysége.

Nyitókép: Azahriah (Baukó Attila) koncertje a Strand Fesztiválon Zamárdiban 2023. augusztus 24-én. A fesztivált augusztus 23. és 26. között rendezik meg a Balaton-parti településen.
MTI/Vasvári Tamás

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
orokkuruc-2
2023. október 25. 16:11
a fiatal zenész három teltházas koncertet ad jövőre .. Azokat a jegyeket már megvették? Azaz kifizették és 5 hónapon át dédelgetik, mert annyi idő alatt biztos nem történik semmi?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!