Áthelyezhezik az „amstetteni rémet” egy másik börtönbe
Nem jelent olyan veszélyt, amely azt indokolná, hogy továbbra is egy bűnelkövetők számára kialakított pszichiátriai intézményben tartsák fogva.
Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke szerint a bíróságoknak nyitottnak, ügyfélbarátnak és szolgáltatónak kell lenniük. Handó Tünde erről kedden, a Debreceni Járásbíróság új épületének bokrétaünnepségén beszélt.
Az igazság, az igazságosság az, amelynek mindenkinek alá kell vetnie magát, aki ide belép, ügyfélnek, bírának egyaránt – mondta Handó Tünde az új bírósági épület leendő legnagyobb, 145 embert befogadó tárgyalótermének falai között. Az OBH elnöke a város részéről megnyilvánuló példamutató gesztusként értékelte, hogy Debrecen önkormányzata telket biztosított az új igazságszolgáltatási negyed kialakításához: a Debreceni Ítélőtábla, a fellebbviteli főügyészség és a Debreceni Járásbíróság felépítéséhez.
Kósa Lajos, Debrecen polgármestere (Fidesz-KDNP) az állami és a helyi szervek példaadó együttműködésének nevezte, hogy az új igazságszolgáltatási negyed létrejött a városban. Emlékezetett rá: a város közgyűlése 2003-ben döntött úgy, hogy az akkori megyei bírósággal (mai törvényszékkel) szemközti telket egy forint jelképes áron 99 évre átadja az államnak, hogy táblabíróság, ügyészség és járásbíróság épüljön a területen.
Kahler Ilona, a Debreceni Törvényszék elnöke arról beszélt, hogy a járásbíróság 200 dolgozója méltatlan helyen dolgozik, olyan túlzsúfolt épületben, ahol 1985-ben volt utoljára felújítás és festés. Örömét fejezte ki, hogy jövő nyáron európai színvonalú bírósági épületbe költözhetnek a Debreceni Járásbíróság dolgozói.
A Debreceni Járásbíróság 10 500 négyzetméteres épülete nettó 2,025 milliárd forint állami forrásból készül el a táblabíróság szomszédságában – mondta Szűcs Gyula, a kivitelező Hunép Zrt. elnök-vezérigazgatója a bokrétaavatón, miután az építők elérték az épület legmagasabb pontját.