Repedések a rendszeren

„Hiszen az ezer sebtől vérző és erős ellenszélben küzdő törökországi ellenzék nemcsak jól szerepelt, de két óriási, jelképes győzelmet is aratott. Az évtizedek óta bevehetetlen fellegvárnak számító Ankarát, és nagyon szoros versenyben az ország gazdasági szívét, az elnök szülővárosát és politikai ugródeszkáját, Isztambult is meghódították. Egy valamirevaló diktátor ilyen vereséget aligha engedhetne meg magának, úgy tűnik tehát, Törökországban (még) működik a demokrácia. Egyúttal arra is fény derült, hogy a »sosem veszítő« Erdogan közel sem mindenható, és a fennálló illiberális rendszer sem megdönthetetlen.

Egyelőre viszont túlzás lenne ennél többet belelátni a történésekbe. Ugyan a helyhatósági választásokat szokták úgy értékelni, mint ítéletet a kormányzásról, itt a kormánypártok hagyományosan mindig rosszabbul szerepelnek – és a politikai földrengés most is elmaradt. Néhány fájó és kínos kudarc ellenére az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) maradt a legerősebb alakulat, némi meglepetésre keleten még javítani is tudtak. Hatalmuk még mindig biztos lábakon áll. Ráadásul úgy voltak képesek ilyen eredményre, hogy ezúttal nem teljesen nekik kedvezett a csillagok állása. A majd három évvel ezelőtti puccskísérletre már nem lehetett ráfogni mindent, a biztonsági helyzet stabil, így nincs szükség a keménykezű vezetőre. Ellenben a gazdasági helyzet rengeteget romlott, amit az emberek a legérzékenyebb ponton, a pénztárcájukon is megéreztek.”