Nyugat-európai pilóták oktatják a kínai vadászrepülőket

Nincs annyira szoros együttműködés az észak-atlanti szövetség és a Kínai Népköztársaság között, hogy brit vagy francia pilóták Kínában gyakorlatozzanak – vagy mégis? Miként kerültek az európai pilóták a messzi Távol-Keletre? Magánúton, mint az azóta kiderült. 

Egy rejtélyes dél-afrikai cég közreműködésével utaztak ki a volt pilóták Kínába, ugyanis egyikük sem aktív, nyugdíjas életüket élik. Főleg olyan tapasztalattal rendelkezőket kerestek, akiknek volt gyakorlatuk repülőgép-anyahajóról való fel- és leszállásban. A Le Figaro francia napilap megtalált egy francia kiképzőt, aki kínai szolgálatba szegődött.

Ha ehhez hozzászámoljuk a pilóta nyugdíját, ami Franciaországban is jelentős összeg, akkor havonta bőven többet keres egy-egy ilyen tapasztalt repülős, mint a francia köztársasági elnök. A szerződés hossza három év, tehát nem csip-csup, alkalmi munkáról ráadásul szó.

Nekik adrenalin kell

„Hagytam meggyőzni magam” – mondta a nyugállományú francia tiszt, akinek magyarázkodása azt sejteti, hogy valami gond van a lelkiismeretével. Az ereje teljében lévő férfi a Charles de Gaulle francia anyahajón szolgált, Dassault-Breguet Super Étendard vadászbombázót vezetett. Aztán ennek vége lett, hiszen a pilóták korán mehetnek nyugdíjba – neki meg kevés az, hogy otthon nézze a tévésorozatokat. „Akinek hiányzik az adrenalin” – ez volt a hirdetésben, ami szíven találta.

Volt francia és NATO-katonaként, mintegy zsoldosként a különböző haditechnikákat oktatni egy másik ország haderejének, amelynek politikai berendezkedésével hazánk nem rokonszenvezik, az egyszerű ember számára ez már-már az árulással rokon fogalomnak minősül. 

Ugyanis nem kell nagy képzelőerővel rendelkezni ahhoz, ha Tajvan körül gond adódik, és a NATO-erők beszállnak a sziget védelmébe, könnyen megeshet, hogy egy nyugat-európaiak által felkészített kínai pilóta hajt végre éles küldetést az ellenséges hadihajó ellen.

A tavaly Kína ellen létrehoztak egy katonai szövetséget, az AUKUS-t, amely magában foglalja az Egyesült Államokat, Nagy-Britanniát és Ausztráliát. Ez a katonai tömb ma már szinte bármely pillanatban összetűzésbe bonyolódhat Pekinggel a Csendes-óceánon. 

A harmadik, a Fucsien az igazi

Ez hivatalos munkavállalás, ami nem minősül árulásnak – vélik mások. Nyilván nem is egyértelműen az, hiszen a NATO egyetlen tagállama sincs hadiállapotban Kínával. Csak hát a politikai helyzet mást sugall. De nézzük meg, miről is van szó! A Kínai Népi Felszabadító Hadseregnek összesen három repülőgép-anyahajója van. Peking még egy évtizede, 2012-ben vette meg Ukrajnától az elsőt, amely még a szovjet időkből származik, de most már a Liaoning nevet viseli. Ezt a fenekétől a tatjáig fel kellett újítani, modernizálni kellett, ami egyúttal a második repülőgép-hordozó, a Sandong megépítéséhez is „hozzásegítette” a másolásban amúgy is jeleskedő nemzetet. Az igazi anyahajó azonban a harmadik, a Fucsien lett, amelyet az idén nyáron bocsátottak vízre Sanghajnál. Ez már a tervezéstől a kivitelezésig kínai munka, bár nyilván az előző két munkából bőven „merítettek ihletet” a tervezők.

Láthatóan a kínaiak szeretnék elkerülni azokat a borzalmas tragédiákat, amelyek egészen a ‘60-as évek végéig bekövetkeztek az US Navynél és a francia haditengerészetnél is. A britek a ‘80-as évek elejétől az anyahajóikon a helyből felszálló Harrier típusú vadászgépeket alkalmaznak, így túlfutásos és egyéb balesetek nem érintették őket. Pedig a kockázat most is jelen van: 2016-ban két J-15-ös vadászbombázó összeütközött a Liaoningon fel- és leszállás közben. Mivel nincs erre a célra létrehozott oktatógépük, így a kínai pilótáknak először szárazföldön kell próbálkozniuk. Ezt kell megtanítani és készségszinten elsajátítani, a hírek szerint éppen ezért szerződtették a nyugati oktatókat. Bölcs döntés volt, ugyanis nem szégyen a jobbtól tanulni. Az évtized végére 100-150 jól kiképzett és felkészített repülőgép-vezetővel akar rendelkezni a kínai haditengerészet, ezért folyamodott ilyen nem szokványos eszközökhöz. 

A britek csoportja a legnagyobb

Az elmondás szerint a külföldi oktatótiszteknek nagyobb becsületük van, mint a hazaiaknak. A „diákok” elismerik a tudást, amellyel rendelkeznek. A toborzás ellenére viszont a francia pilóták közül csak néhány vállalta el a kínai munkát. Ellenben britekből van vagy harminc, ők a Royal Air Force leszerelt katonái, a legnagyobb náció, amely eddig szerződött az oktatásra. 

Akadt olyan francia tiszt, aki – a fenti, hazaárulási gondolatmenettől nem távoli megfontolásból – azért mondta vissza a busás ajánlatot, mert attól tartott, hogy majd a kínai hírszerző szervek megpróbálják beszervezni, és információkat kívánnak kicsikarni tőle. Végül visszautasította a szerződést, amelyben lelkiismereti okok is közrejátszottak: 

Mi van, ha fordított a helyzet?

De mi van akkor, ha a külföldi oktatók direkt azzal a céllal érkeztek Kínába, hogy a legfejlettebb kínai haditechnikáról adatokat gyűjtsenek? Nyilván ezzel az eshetőséggel számoltak a vendéglátók. Valószínűleg egy éber kínai szempár mindenhova elkíséri a „tanárokat”. Még a közelébe sem engedik őket olyan technikának, amely kényes lenne. De azért, ha hazatérnek, akkor majd számítaniuk kell egy „baráti beszélgetésre” a hazai hírszerző szervek képviselőivel.

(Fotó: 123RF)