Nem ehhez a Nyugathoz csatlakoztunk

„A rendszerváltoztatás után úrrá lett a hurráoptimizmus, megyünk Nyugatra – gondoltuk naivan –, ahol minden szép és jó. Anyagi, szellemi és persze morális értelemben is. Habár a Nyugat úgy tekintett az egykori vasfüggönytől keletre lévő országokra, így Magyarországra is, mint legyőzött, gyarmatosítandó területekre, minket mégis elvakított az ’oly rég vágyott szabadság eljövetele. Észre sem vettük, és egy erőszakos piacszerzés áldozata lett az ország gazdaságának nagy része.

De közben a Nyugat is változott. Vége lett a hidegháborúnak, a győzelmi mámorral együtt pedig megjelent a gőg, a felsőbbrendűségi tudat, miközben végletes gyengülésnek indult Európa »immunrendszere«. Éppen abban a korban, amikor mind kulturálisan, mind pedig gazdasági értelemben felerősödött a globalizmus.

A győzelmi mámor, a sosem látott jólét, a hübriszbe belebetegedett nyugati társadalmak pedig végképp áldozataivá váltak a második világháború óta felerősödő amerikanizmusnak. A kontinens elvesztette kulturális identitását, ezzel együtt szuverenitását. Szükségszerű volt, hogy politikai értelemben is Amerika csatlósává váljon Nyugat-Európa. Mi pedig ehhez az Európához integrálódtunk.

Mindez nem jelenti azt, hogy élesen választanunk kellene Kelet és Nyugat között. (Egyelőre nincs még ilyen éles hidegháború.) Sőt, most már itt a feltörekvő globális Dél is, amely egy multipoláris világot vetít elénk. Nekünk a történelem egyetlen jó oldalán, a saját oldalunkon kell állnunk, és ügyek (nem ködös ideológiák) mentén kölcsönösen együttműködni azokkal a közép- és nagyhatalmakkal, amelyek nem korlátozzák a szuverenitásunkat, és amelyeknek érdekük, hogy mi is fejlődjünk.

Egyszerűen hangzik, de kivitelezni nehéz. Leginkább most, amikor egy új hidegháború szele csapta meg a kontinensünket.”

***

Nyitókép: MTI/EPA/Olivier Hoslet