Több száz milliós kártérítést kapott egy transz tanuló, mert nem használhatta a férfi WC-t

2021. augusztus 30. 16:55
Még 2015-ben perelte be a középiskoláját a régen-nő-most-férfi fiatal, az ügyben nemrég született peren kívüli megállapodás.

Egy transznemű amerikai tinédzser még 2015-ben perelte be a Virginia állambeli középiskoláját azért, mert nem engedték neki, hogy használja a férfi WC-t. A „fiút” a perben az ACLU nevű szervezet képviselte, amely szervezetet több tízmillió dollárral támogatta meg a Nyílt Társadalom Alapítványok még 2014-ben. A szervezet azzal érvelt, hogy a tanulót nemi alapon diszkriminálták.

Az ügyben most született megállapodás, 1,3 millió dollárt kell kifizetnie a gimnázium fenntartójának a fiúnak, ami átszámítva kb. 384 millió forint. A megállapodás kapcsán így nyilatkozott a régen-nő-most-férfi fiatal:

„Abszolút igazolva érzem magam. A bíróság megállapította, hogy amit az iskola tett, az igenis diszkrimináció volt, és nem maradt következmények nélkül. Szerintem ez fantasztikus”

– nyilatkozta a most 22 éves Gavin Grimm.

Az ACLU azt közölte, hogy remélik, hogy az egész eset elrettentő hatású lesz, s hogy a transzneműeket nem fogják többé hátrányosan megkülönböztetni.

Nyitókép: BuzzFeed News

Összesen 36 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Azért én mégis bátran elcserélném a mi bíráinkat ezekére és mi járnánk jobban így is.

(Felszopók, most javasolhatjátok, hogy akkormérnemmészoda.)

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés