Dobrev Klára: Európa jövője az Európai Egyesült Államok

2021. április 21. 17:36
Ami két éve csak álom volt, mára kézzelfogható közelségbe került – fogalmazott a DK EP-képviselője.

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője közösségi oldalán osztott meg pár gondolatot az Európai Unió jövőjével kapcsolatban. „A 2019-es európai parlamenti választás kampányában rengeteget beszéltem arról, hogy az álmom az Európai Egyesült Államok, a közös kihívásokat ugyanis csak közösen tudjuk megoldani” – kezdte bejegyzését a baloldali politikus. 

A koronavírus-járvány okozta gazdasági válsággal kapcsolatban azt írta, hogy „egy, az EU történetében soha nem látott válságkezelési program indult el az európai gazdaság védelmében. Azóta leraktuk az Európai Egészségügyi Unió alapjait, hogy gyorsan és egységesen tudjunk reagálni bármilyen járványra.”

Dobrev Klára szerint Európa – még a járvány okozta kihívások ellenére is – sokkal erősebb, mint két éve volt. „Az Európai Unió jövőjét meghatározó összeurópai konferencia-sorozat” szerinte az Európai Unió további megerősödését fogja hozni. Hozzátette:

„Semmi kétség: Európa jövője az Európai Egyesült Államok.”

„Ami két éve csak álom volt, mára kézzelfogható közelségbe került!” – zárta bejegyzését a Demokratikus Koalíció politikusa. 

Kép forrása: MTI / Mohai Balázs

Összesen 177 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Pont most, amikor az Amerikai Egyesült Államok se működik? A szovjet meg már 30 éve szétesett.

És egyre messzebb leszünk mint a délszláv népek egyesült állama.

"Azóta leraktuk az Európai Egészségügyi Unió alapjait"
Már áll is a kézmosási főosztály.

Különversenyt folytat Fegyőrrel, ki tud mélyebb és hiteltelenebb ostobaságot mondani.

158 komment.
Felesleges volt. Tudod.
x

Az EEÁ olyan mint a Szuperliga. Pár bank, meg oligarcha nagy üzletet lát benne, de a szurkolók nem akarják.

Ez tipikus moszkovita reflex: kell egy központ, ahonnan beavatkoznak, ha a választók elzavarnák.

Ajánlom mindenki figyelmébe DK mottójában: "Állom a szavam" szereplő helyesírási hibát. Az álom szót két el-lel írták.

Én már biztos nem érem meg, de az unokáim igen, lehet, hogy 50-70 év múlva valami ilyesmi lesz, ahol azért az államok megtartják nyelvüket, kulturájukat, de politikailag és gazdaságilag nagyjából együtt mozognak. Ha igazán nagy, milliárdos lakosságú gazdasági blokkok ( USA/Kanada, Kína/Tajvan, India, Brazilia és a dél-amerikaiak, Japán és Ausztrália etc.) alakulnak ki, akkor gazdaságilag lehet, hogy ez lesz a járható út. Ebben az esetben nyilván Oroszország is Európához csatlakozik, érdekszférájával együtt. De ez még csak egy sci-fi.

Annak idején a bolgár kommunista pártvezetők felajánlották, hogy Bulgária legyen szovjet tagállam. Dobrev Klára hasonló szinten van. Szerencsére még nincs, hogy konkrétan hova ajánlkozzon.

Számunka a jövő Kelet-Közép-Dél-Európa és Izrael szövetsége a jövő. A zsidó árulókat nem szeretjük.

Börtönbe a külföldi ügynökökkel......

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés