100 000 forint

2021. január 25. 15:16

Vásárhelyi Mária
Jelen
Számos megfontolandó érv hangzott el az ötlet mellett és ellene.

„Az elmúlt napokban futótűzként terjedt és parázs vitát gerjesztett a Momentum javaslata, hogy kapjanak 100 000 forint „jutalmat” azok, akik beoltatják magukat a Covid-19 elleni vakcinával. Számos megfontolandó érv hangzott el az ötlet mellett és ellene. Sokan azzal érveltek a javaslat mellett, hogy a legfontosabb cél a nyájimmunitás elérése, és mivel Magyarországon még mindig nagyon magas azok aránya, akik nem akarják beoltatni magukat, őket a százezer forinttal ösztönözni lehetne arra, hogy »oltakozzanak«. Mások azt hangsúlyozzák, hogy mivel az állam semmilyen módon nem támogatta a járvány miatt nehéz helyzetbe kerülteket és nem nyújtott segítséget a védekező eszközök – maszkok, fertőtlenítők, immunerősítők, stb. – beszerzéséhez sem, így legalább némi segítséghez jut mindenki.

Én magam azok közé tartozom, akik nem tartják ezt jó ötletnek és erre több okom is van. Elsősorban erkölcsi-etikai aggályaim vannak az elképzeléssel szemben. Egyrészt az oltási hajlandóság pénzzel való ösztönzése szöges ellentétben áll az Orvosi Etikai kódex azon előírásával, mely szerint »az egészségügyi ellátás nyújtása során a megértett tájékoztatáson alapuló beleegyezés elvének úgy kell érvényesülnie, hogy az érintettek szakmailag valóban elfogulatlan információk birtokában hozhassák meg döntéseiket.« Márpedig a 100 000 forintos jutalommal megvásárolt oltási hajlandóság nem tartozik a megértő beleegyezés kategóriájába.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 27 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés