„Az NDK nem csak berlini fal és Stasi” – a keletnémet kommunizmust mentegetik a nyugati újbalosok

2020. október 17. 17:20
A berlini fal csúnya volt, de stabilitást biztosított, a pártelit szerényen élt, az NDK pedig megvalósította az osztályegyenlőséget – írja a Jacobin nevű amerikai újbalos magazinban Loren Balhorn. Szemlénk!

A berlini fal „csúnya volt, fenyegető, és kétségtelenül sok polgár szívét törte össze. De az a gazdasági és geopolitikai stabilitás, amit biztosított, lehetővé tette a Német Demokratikus Köztársaság számára, hogy olyan társadalmat építsen, amit a szerény gyarapodás és az osztályok és nemek közötti társadalmi egyenlőség jellemzett” – hangzik Loren Balhorn Ezért veszítettek a keletnémetek című publicisztikájának lényegi tételmondata, ami a német egység napján, október 3-án jelent meg a Jacobin online kiadásában. 

Kétségtelen, hogy harminc évvel a két Németország egyesülését követően is sokan vannak még az egykori NDK területén, akik nosztalgiával gondolnak a „népi demokrácia” évtizedeire, igaz, a berlini falat és a mindent megfigyelés alatt tartó titkosszolgálatot vélhetően kevesen sírják vissza. Igaz, Balhorn szerint

„az NDK leegyszerűsítése a Falra és a titkosrendőrségre nem sokat segít a keletkezésének megértésében”,

és mindent eltakar a szem elől, ami a határain belül történt”. Balhorn ugyanis úgy látja: a keletnémet állam szerepvállalása a gazdasági élet minden területén, amihez hozzátartoznak a széleskörű szociális és társadalombiztosítási intézkedések is, lényegében egy élhető hellyé tették Kelet-Németországot, ahol a lakosság jelentős része nem csak elviselte a rendszert, hanem bizonyos fokig aktívan támogatta is azt. 

A Jacobin publicisztikájában még a kelet-európai szovjet szatellitállamokra jellemző hiánygazdálkodás is romantikus színezetet kap: „Ez a tény [hogy a kelet-németországi munkások vásárlóereje lényegében megegyezett a nyugat-németországi munkásokéval], kiegészülve a bizonyos fogyasztási cikkekből mutatkozó krónikus hiánnyal megtanította az embereket arra, hogy megbízzanak egymásban, és szükség esetén ki is segítsék egymást – ez a mai napig is érzékelhető, hiszen a közvélemény-kutatások rendre kimutatják, hogy a keletiek jóval érzékenyebbek a társadalmi igazságtalanságra és a szolidaritás fontosságára.” 

És hát – érvel Balhorn – az NDK-ban igazán nagy volt az egyenlőség: az iparban dolgozókat legfeljebb 15 százalékkal fizették jobban, mint a fehérgallérosokat, az állampárt elitje pedig „sokkolóan szerény” színvonalon élt a Berlin könyéki Wandlitzban – mármint a mai uralkodó osztályhoz képest.

Az egyenlőség alapját Balhorn a keletnémet oktatási rendszerben látja,

ami a nyugati országok „majdhogynem feudális” iskolarendszerével ellentétben felkarolta a proletariátus gyermekeit. 

És tudják, mi létezett még az NDK-ban, ami ma már elképzelhetetlen Németországban – legalábbis az amerikai újbalos lap szerint? Üzemi demokrácia.

E változás [hogy az oktatási rendszer kedvezett a munkáscsaládok gyermekeinek] egyik politikai eredménye az volt, hogy a munkások, noha nyilvánosan nem kritizálhatták a rezsimet, a munkahelyeiken magabiztosan elmondhatták véleményüket az ottani ügyekben” – írja a Jacobin publicistája, aki szerint a keletnémet munkaerőpiac a nőknek is kedvező volt. Tény, hogy sok posztszocialista országban jobbak a nők foglalkoztatási mutatói, mint a nyugati országokban. Balhorn szerint a keletnémet nők széleskörűbb munkaerőpiaci integrációja és a kiterjedtebb szociális ellátórendszer összességében függetlenebbé tette a nőket a férfiaktól. „Szabadon elválhattak erőszakos férjeiktől, és lényegesen nagyobb befolyásuk lehetett a saját életükre” – állapítja meg a szerző. 

Az utolsó május 1. az NDK történetében

A Jacobin szerzője szerint a keletnémeteknek bizonyos értelemben még a politika alakulására is befolyásuk volt,

hiszen voltak az országban választások, mégha ezeket sokan problémásnak is tartják.

Balhorn úgy látja: a Németországi Szocialista Egységpárt politikusait igenis arra kényszerítették a választások, hogy foglalkozzanak az átlagemberek problémáival, máskülönben azok távol maradtak volna a szavazóurnáktól. Sőt, a pártvezetés még olyan kérdésekben is kikérte az emberek véleményét, mint például az 1968-as alkotmány: „Habár kezdettől fogva egyértelmű volt, hogy a népszavazás sikerrel zárul majd, a kormány ténylegesen beépített néhány lakossági javaslatot az alkotmányba, a kritikus kérdésekre pedig őszintén válaszolt” – ecseteli az ulbrichti rezsim erényeit Balhorn. 

Az, hogy az NDK végül összeomlott, Balhorn szerint jelentős részben az ország „egyre szklerotikusabb antifasiszta veteránokból álló” vezetésének köszönhető, akik makacsul ellenáltak a peresztrojkának, és inkább az elnyomást fokozták. Ez ahhoz vezetett, hogy a keletnémet munkások 1989-re teljesen elidegenedtek a rezsimtől, így „bármiféle, fentről irányított reformtörekvés csak opportunista manőverezésnek tűnhetett, semmint őszinte jobbító szándéknak” – összegez Balhorn. 

A Jacobin szerzője szerint viszont nem szükségszerűen tartozik az NDK öröksége a múlt lapjaira. „A régi kommunista mozgalom ma már csak árnyéka egykori önmagának”, és

„ha a fasizmus visszatérne Európába, ma nem lenne Vörös Hadsereg, amely megállíthatná”.

„Ha a huszonegyedik században utat keresünk a szocializmus felé, az szükségszerűen nagyon eltérő lesz az eddigiektől” – írja Balhorn, aki szerint az eddigi tapasztalatokat nem lehet afféle „sztálinista aberrációként” figyelmen kívül hagyni. 

A szocialistáknak nem szabadna arra törekednie, hogy lemásolják az NDK-t” – figyelmeztet Balhorn, noha szerinte kétségtelen, hogy Kelet-Németország „eredményei az oktatás, lakhatás, óvodai ellátás és munka terén bizonyítják, hogy a társadalomnak nem a jómódúak érdekei mentén kell szerveződnie, és hogy a szabad piac nem az egyetlen módja a gazdaságszervezésnek”.

Azt ugyanakkor Balhorn is elismeri, hogy az NDK-nak számos hibája volt: a vezetés nem volt képes hasznot hajtani a véleménykülönbségekből, mert az ország nem volt demokratikus, és hiányzott a szabad sajtó. „Noha azok a külső fenyegetések, amik ezeket a korlátozásokat szülték, nagyon is veszélyesek voltak, ebben az esetben egyértelmű, hogy a rájuk adott válasz többet ártott, mint használt” – állapítja meg a szerző. 

És hogy mi a végső tanulság a szocialisták számára az NDK esetéből? Balhorn szerint egyértelmű: a szocialistáknak nyitottnak kell lenniük az újdonságok iránt, és csak annyit kell vállalniuk, amennyit képesek is teljesíteni. „Gyakran kell majd kompromisszumokat kötni. A berlini fal, és az azt felépítő állam kudarca azt mutatja meg, hogy ezek a kompromisszumok csak addig terjedhetnek, amíg nem veszélyeztetik magát a szocializmust” – összegzi negyven év Stasi-diktatúra tanulságait Loren Balhorn.

Összesen 172 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Hogy megint idézzem Churchillt:
"A kapitalizmusnak az a sajátos hibája, hogy egyenlőtlenül részesít a javakban. A szocializmusnak az a sajátos erénye, hogy egyenlően részesít a nyomorban."

Én értem, hogy ezért fizetnek, de ekkora hülyeségeket mégsem kéne írni. Egyelőre nem nálunk ébred a Marx kultusz, nem nálunk emelnek Lenin szobrot, hanem nyugaton. A fenti cikket sem nálunk írták, hanem Amerikában, ahol most éppen az újbalos antifák dühöngenek az utcákon.

Mi is a komcsi "barakkban" éltünk, minket nem tud megvezetni. De a mai fiatalokat fáradhatatlanul tanítanunk kell, hogy az itt ólálkodó komcsi eszmei reinkarnációnak gátat vessünk.

A katonai cuccok fejlesztése/gyártása un. zárt városokban történt és az ottani technológia nem szivárgott le a polgári iparba, mint az USA-ban. Ott már az elavultnak számító eljárások megjelentek a polgári termékek között. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a katonai fejlesztéseket -titoktartás mellett- de gyakran magáncégek végezték, akik a már felszabadított technológiákat bevonták a normál területre és ebből is szép bevételük volt.

Voltak NDK-s ismerőseim. Áru még csak volt csak levegő nem.

Különbözőek voltak a volt szocializmusok. Szovjetunió, Észak Korea, Románia, Magyarország, NDK.......stb
Éppen ezért volt baj azzal a rendszerekkel. Nem volt szabadság!!
Ha valaki akár melyik volt szocialista országban bírálta a fennálló hatalmat, azt enyhébb esetben börtönbe vetették. Ez Magyarországon így volt. Tapasztaltam.
Dolgoztam az NDK-ban. Ott ha a gyárigazgató enni akart a gyár éttermében az sorban állt a munkások után.
Magyarországon elsőbbséget élvezett és külön terítettek neki. És ingyen ehetett ihatott az egész vezető slepp.
NDK-ban én mint idegen állam polgára, magyar vállalat dolgozója bemehettem péntek éjszakai különmunkára 16 órát dolgozní. Tisztességes fizetésért. Éjszaka az üzemi étteremben meleg étel volt éjfél után. Együtt különmunkázhattam a gyár egyébb vezetőivel.
Magyarországon ilyen nem volt.
Az ottani dolgozk fizetése az én külszolgálatli díjam 60-70 %-a volt.
Gondolom, hogy Hitler idején is élhettek a németek gestapo és stazi nélkül.
Nem sírom vissza azt, mert jo bban szeretem az életet szabadon!





A vörös csillagot még az Európai Bíróság szerint is szabad hordani Olvasd hogyan örömködött erről egykor az Index, amikor a hazai bíróság tiltó határozatát a brüsszeli kommunisták felülbírálták.

https://index.hu/belfold/vcsil..

Szóval, mi tiltanánk, de Brüsszelnek kedves a vörös csillag. És neked illik meghajolni ez előtt.

Azért volt egy jó ötlete. Bajorországgal, Ausztriával és velünk akart egy államszövetséget létrehozni a II. vh. után.

Maga a fal miért is épült?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés