Patchwork

2020. július 9.
Zenélő Budapest: a gyógyító térzene
| Klementisz Réka |

Miért kellene csak flashmobok idejére korlátozni azt az élményt, amelyet egy-egy hirtelen felbukkanó zenész, énekes, zenekar jelent az agyonra használt városi köztereken? Miért ne lehetne a közös tér teljes értékű kulturális befogadóhely? Az Európában is egyedülálló, átfogó szabadtéri zenei programsorozatot kínáló Zenélő Budapest szervezői vissza is kérdeznek. Hát ez az, miért ne? Hatodik éve visznek a nyáron kissé fakó és fülledt Budapestre, a főváros különleges pontjaira kamarazenei koncerteket. Így eshet meg, hogy a margitszigeti zenélő szökőkútnál, a Műcsarnoknál és a Szépművészeti Múzeumnál, a Várkert Bazár gloriettjében, az Öntőház udvarban, a Nemzeti Galéria előtti Savoyai teraszon, a Nemzeti Múzeum előterében és a Millenárison is külön erre az alkalomra komponált kamarazenei összeállításokba futhatunk a nyár folyamán, heti rendszerességgel. Lesznek klasszikusok jazzhangszerelésben, szaxofonkvartett, szvingkorszakot idéző koncert, felbukkannak huszárruhás rézfúvósok, női vonósnégyes, lelket visz a térbe egy kis erdélyi népzene, és fafúvósok operaénekessel is szerepelnek a sokszínű repertoárban. Akinek a karantén heteiben fájt a csend, az most élő zenével gyógyulhat, ráadásul ingyenesen. Részletes programért érdemes a sorozat honlapját böngészni.

(Zenélő Budapest augusztus végéig – zenelobudapest.hu)

*** 

Fotó: Birtalan Zsolt / PIM
Angyalok és madarak
| Győrffy Ákos |


A 2019-ben elhunyt Tandori Dezső egészen elképesztő méretű életművet hagyott maga után. A versek, a prózák és a műfordítások mellett képzőművészként is igen aktív volt. Grafikái, képversei minimalisták, a szó legtisztább értelmében gyermeki egyszerűségűek. Néhány vonallal, egy-egy határozott formával képes volt arra, hogy az írásaihoz hasonló, sajátos atmoszférát teremtsen. A szó szoros értelmében nem is képzőművészeti alkotások ezek, inkább valamiféle átmenetek az irodalom és a grafika között, a szó és a kép közötti „senkiföldjén”. Tandorinál a szó és a kép nem vált el élesen egymástól, sok verse inkább vizuális élmény, ahogy a képei is sokszor inkább a költészethez állnak közelebb. Igazi képíró volt, mondhatnánk, a művészet eredeti egységének, az egyben látásnak egyik utolsó nagy képviselője. 

A Petőfi Irodalmi Múzeumban látható Töredék Tandori című kiállítás ezeket az „angyali” finomságú grafikákat egy másik nagy képíró, Szilágyi Lenke munkáival együtt mutatja be, aki reflexiókat készített Tandori műveihez. Szilágyi Lenke a kortárs magyar fotográfia egyik legeredetibb, öntörvényű képviselője, képeinek csak rá jellemző, egyszerre melankolikus és szociografikus világa sok ponton érintkezik Tandoriéval. Szilágyi kiállított fotói lombokból, fényekből, madarakból építkeznek, mégsem válnak konkrét látvánnyá, inkább – Hamvas Béla szavaival – meditációs objektumok, maga a mozgás a témájuk, vagy inkább az örökös változás mögötti mozdulatlanság. Tandori és Szilágyi képeinek párbeszéde erről a mozdulatlan mozgásról szól, az időtlenség és a mulandóság rejtélyes összjátékáról. Tandori Dezső angyalszerű madarai átrepülnek Szilágyi Lenke képeire, s egyszer csak azt vesszük észre, hogy bennünk repülnek tovább. 

(Töredék Tandori – Szilágyi Lenke képreflexiói. Petőfi Irodalmi Múzeum, szeptember 6-ig)

Címlapkép: Mandiner-Archív 

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés