Meg kell tartani Erdélyben a magyar értelmiséget – a Sapientia rektora a Mandinernek

2020. június 25.
A Sapientiának kettős szerepe van: egyfelől maga a képzés, másfelől az állami egyetemek ösztönzése, hogy bizonyos képzéseket indítsanak magyar nyelven is – mondja az erdélyi magyar magánegyetem rektora. Dávid Lászlót a romániai magyar oktatás és az értelmiség helyzetéről kérdeztük.

Ádám Rebeka Nóra interjúja a Mandiner hetilapban

 

Nemsokára húszéves a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, önnek pedig idén jár le a rektori mandátuma. Mi az elmúlt húsz év mérlege?

Bár a kezdetektől fogva dolgoztam a Sapientia EMTE létrehozásán, csak 2007 januárjától vezetem az egyetemet. Akkor vettem át az irányítását, amikor erőteljes támadás kezdődött azzal a céllal, hogy csökkenjen a hallgatóink és a szakjaink száma. Az is elképzelhető volt, hogy a lecsökkentett képzéseinket beolvasztják az államilag finanszírozott intézményekbe, ez a forgatókönyv pedig egyet jelentett a megszűnéssel. A költségvetésünk megfeleződött, sokszor teljesíthetetlen saját bevételt írtak elő azért, hogy hallgatóink a nagy anyagi terhet jelentő Sapientia helyett valamilyen ingyenes állami egyetemet válasszanak. Ezzel párhuzamosan azt vetítették előre, hogy nem vagy csak részlegesen kapunk akkreditációt. A baljós forgatókönyveket aztán megcáfolták az eltelt évek: sikeresen akkreditáltuk a szakjainkat, s egy, az erdélyi magyar közösségben tartott felmérés szerint az utóbbi harminc év tíz legsikeresebb története között szerepel a Sapientia.

Milyen tényezőktől függ az erdélyi magyar felsőoktatás jövője?

Annak idején bármennyire megvolt is a jogos igény, hogy a romániai magyarságnak mind történeti szempontból, mind számarányát és a társadalomban elfoglalt helyét tekintve alapvető joga van egy önálló állami magyar egyetemhez, amíg ez nem találkozott egy szerencsés politikai akarattal, addig nem valósulhatott meg. Sőt e támogatás nélkül az egyetem hosszú távon nem töltheti be hivatását, nem lehet olyan tudományos műhelyek létrehozásának színhelye, amelyek nemcsak hogy megtartják az itt nevelt értelmiséget, hanem a térséget is felzárkóztatják. E feltételeket kellene biztosítania egy egyetemnek, akár magyar, akár román.

Kárpátalján, Délvidéken sokáig problémát okozott, hogy alig volt értelmiségi, aki helyben maradt volna, mostanra kezd változni a helyzet. Erdélyben azért kicsit másképp alakult. Milyen a mai erdélyi magyar értelmiség állapota? 

Sajnos az elvándorlás Erdélyre is jellemző volt. A 2 milliós közösségünk 1,2 milliósra apadt, és jelentős volt az értelmiségiveszteség is. Gondoljunk csak bármelyik magyarországi kórházra, ahol most is magas az Erdélyből kitelepedett orvosok száma. Volt olyan időszak, amikor a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar végzőseinek háromnegyede elment. Emellett nagy gondot okoz a belső elvándorlás. Székelyföld évtizedeken keresztül jelentette az értelmiségi-utánpótlást mind Kolozsvárnak, mind Marosvásárhelynek, mind Temesvárnak. Ugyanakkor lemaradás tapasztalható a nagy befektetések területén, amelyek rendre elkerülik Székelyföldet, pedig kulcsfontosságúak lennének a magyar értelmiség megtartásában.

„A vegyes házasságból származó diákok esetében kifejezetten érvényesül a versenyhelyzet a román nyelvű egyetemekkel”
 

Tehát nehezen lehet helyben tartani a magyar fiatalokat?

Minden fiatal kiszámítható környezetre vágyik, ahol értékelik a becsülettel elvégzett munkáját, és jövőt tud építeni magának, gyermekeinek, unokáinak. Ezzel szemben mit tapasztal? Sajnos azt, hogy olyanok határozzák meg jelenkori történelmünket, akikhez vagy valamilyen régi, még az átkos korszakból származó történet köthető, vagy a fenti értékrenddel egyáltalán nem összeegyeztethető dolgokat képvisel. Másfelől pedig ott van a gazdasági kilátástalanság. Az infrastruktúra és a hozzá köthető nagyberuházások fejlesztésének hiánya azt eredményezte, hogy átlagjövedelem szempontjából Székelyföld sereghajtó. Azokra, akik nem végeztek valamilyen felső- vagy középfokú iskolát, jellemző az időszakos nyugati bérmunka.

Főként szórványterületekre jellemző, hogy sok magyar diák vész el már az elemi szinten. Akad olyan megye, ahol a magyar gyerekeknek csupán a harminc százaléka jár magyar iskolába, és ez az arány az oktatási szinteken felfelé haladva egyre rosszabb. Nagyjából mennyi magyar fiatal tanul román egyetemi szakokon?

Becsléseink alapján a sikeresen érettségiző magyar fiatalok harmada. Az arányt erősen befolyásolja, hogy melyik régióból érkeznek. A nagy román többségű egyetemi központokból, mint Temesvár, kevesen jönnek Székelyföldre vagy Kolozsvárra, inkább vállalják a román oktatást. De sajnos sokan vannak olyanok is, akik Székelyföldről választanak román oktatási intézményt. Ez természetes, ha mondjuk olyan szakon szeretnének tanulni, amely nincs magyar nyelven, de olyanok is sokan vannak, akik valamilyen okból egy-egy nagy hagyományú egyetem angol nyelvű képzését választják. Viszont ez a trend – igaz, hogy lassan – kezd megváltozni. Gondot jelent továbbá a magyar nyelvű közoktatásban a tanárok hiánya, ez pedig a közeljövőben nem fog számottevően változni. Így nem fog növekedni a sikeresen érettségiző magyar fiatalok száma, ezek a fiatalok pedig elvesznek. Mindent összevetve a legszámosabb veszteséget a sikertelenül érettségizők jelentik. Ezért próbálkozunk extra felkészítők szervezésével, de az igazi áttörést az hozza majd, ha megoldjuk a vidéki vagy külvárosi iskoláink leszakadását.

A csíkszeredai kar épülete.<br>Fotó: Sipos Szabolcs

Sokan felróják, hogy a Sapientia – tehát egy magyar állami fenntartású, magyar nyelvű egyetem – léte miatt más egyetemek magyar tagozatai és szakjai veszélybe kerültek, csökkent a diáklétszám. Nem félő, hogy a román állam hátradől, és leveszi a kezét a magyar nyelvű felsőoktatás biztosításának ügyéről, mondván, a magyar állam úgyis megoldja?

Jogos a kérdés, de pont hogy egy ilyen intézmény hiánya teremtene kilátástalan helyzetet. Sok esetben arra hivatkozva szüntettek meg magyar nyelvű képzéseket, hogy nincs megfelelő oktató. Ha nem létezne egy ilyen intézmény, akkor nem lenne alternatíva a megszűnő képzések pótlására.

Tanulnak a Sapientián román diákok is?

Kérdés, kit tekintünk románnak. Ha azokra gondolunk, akik annyira nem beszélnek magyarul, hogy nem értik meg a magyar nyelvű előadásokat, akkor azt kell válaszolnom, hogy csak azok tanulnak nálunk, akik például Erasmus-ösztöndíjjal angol nyelvű előadásokat hallgatnak. Olyanok viszont sokan vannak, akik valamilyen szinten értenek magyarul, például vegyes házasságból származnak. Ebben az esetben kifejezetten érvényesül a versenyhelyzet a román nyelvű egyetemekkel. Nekünk olyan lehetőségeket, olyan színvonalat kell nyújtanunk, hogy érdemes legyen a Sapientiát választani.

„Az utóbbi harminc év tíz legsikeresebb története között szerepel a Sapientia”

A Sapientia létrehozásakor voltak egyeztetések más egyetemek magyar nyelvű tagozataival, hogy elkerüljék a párhuzamos szakok indítását?

Igen, voltak, sőt megfogalmaztunk és ma is működtetünk egy rendszert, amely nem támogatja párhuzamos szakok létrehozását. Arról, hogy ez mára bizonyos mértékben megváltozott, nem csak az egyetemünk tehet. Több olyan szakot indítottunk, amely később indult magyar nyelven a román állami oktatásban is. Ha mi nem indítjuk, akkor is indulhattak volna? Ma már egyértelmű válaszom van erre: nem. Mert versenyhelyzetet teremtve az egyetlen logikus döntés az állami egyetemek részéről az volt, hogy a sikert látva pont e szakokat indítsák el. Amikor még nem volt versenyhelyzet, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem számos magyar nyelvű képzést szüntetett meg. Miért ne történne meg újra? Nos, pont azért nem teszik meg, mert akkor a Sapientia jelentené az alternatívát. Tehát e képzéseket működtetni kell az állami egyetemeken is. Szerintem a Sapientiának kettős szerepe van: egyfelől maga a képzés, másfelől a katalizátor, amely arra ösztönzi az állami egyetemeket, hogy bizonyos képzéseket indítsanak magyar nyelven is.

A marosvásárhelyi kar épülete.<br>Fotó:

Milyen a viszonyuk a román féllel?

Ami az egyetemeket illeti, szerintem jó. Nyitottunk feléjük, bizonyítva, hogy megfelelő szintű képzést biztosítunk. Ezért számos egyetem oktatóját – magyarokat és románokat egyaránt – meghívtuk bizottságokba, kikértük a véleményüket, és azt a visszajelzést kaptuk, hogy jó úton haladunk. Ami a szakhatóságokkal kapcsolatos viszonyt illeti, már nem ennyire rózsás a helyzet, kezdve a halogató vagy visszautasított kérésektől egészen a peres ügyekig. Sokatmondó az egyik ügyünk a Román Számvevőszékkel: az egyetemi akkreditáció megszerzésének egyik feltétele az volt, hogy megfelelő számú és értékű megnyert tudományos kutatási pályázatot tudjunk felmutatni. Ezt csak úgy tudtuk teljesíteni, hogy pályázatokon vettünk részt. Ahol persze kizárták az ideiglenes működési engedélyű egyetemeket. Mivel alapítványi egyetemként működtünk, jogosan pályázhattunk alapítványként. Ezt kérdőjelezte meg a számvevőszék évekkel azután, hogy elnyertük az akkreditációt. Nyertünk, de vajon mi történt volna akkor, ha vesztünk?

„Hiányzik a tudatos vita a többségi társadalom meghatározó képviselőivel”

Milyennek látja az erdélyi magyarság helyzetét száz évvel Trianon után?

Nehéznek, de nem reménytelennek. Sokszor szembesültem azzal, hogy a közösség ereje bizonyította kéréseink hitelességét, hiányzik viszont az a tudatos vita a többségi társadalom meghatározó képviselőivel, amely lebonthatná a vélt vagy valós falakat. Ezért tapasztalunk ellenkezést mindazzal szemben, amit kérünk. Autonómia, önálló gazdasági döntések, önálló, államilag támogatott minőségi köz- és felsőoktatás – ezek nem önös célok, hanem a megmaradásunk feltételei. Ezt kell megértetni a többségi társadalom véleményformáló értelmiségi képviselőivel. A megmaradást kellene axiómaként meghatározni, és minden szükséges feltételt mellérendelni.

A tanév végén adja magát a kérdés: milyenek voltak a netes oktatás tapasztalatai? Mi okozta a legnagyobb nehézséget?

Ebben a környezetben nem tudtak eléggé érvényesülni az oktató és hallgató közti személyes kapcsolatok. Körülbelül egy évtizede elérhetők a virtuális térben híres egyetemek előadásai – vajon miért van még mindig szükség a klasszikus tanításra is? Nem tagadom az internetes tanítás számos eredményét, de szerintem a sikeres felnőtté váláshoz szükséges az a bensőséges kapcsolat, amely csak egy jó tanárral alakulhat ki.

Fotó: Mandiner-Archív
Dávid László
1956-ban született Csíkszeredán. Villamosmérnök, egyetemi tanár, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora. 1999-ben a Tokiói Műszaki Egyetem vendégoktatója volt. Kutatási területei: számítógépes szabályozások, mesterséges intelligencia, elektronsugaras technológia. 2011-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét.

Címlapkép: Molnár Ferenc