Többször előfordult olyan is, hogy tanítványait alkohollal itatta az esetleges ellenállásuk csökkentése végett, egy alkalommal a sértett ily módon előidézett – akaratnyilvánításra képtelen – állapotát használta ki, hogy fajtalankodjon vele.
Volt olyan eset, hogy alkoholtól befolyásolt tanítványát arra utasította, hogy különböző hegyes, éles harci eszközökkel végezzen gyakorlatokat, ezzel a testi épségét is veszélyeztetve.
Ezen bűncselekmények többsége olyan volt, amit a
sértettekkel kapcsolatban fennálló hatalmi, befolyási viszonnyal visszaélve követett el.
A két éve letartóztatásban lévő H. Lászlóval szemben a nyomozók 2023 júliusában fejezték be a nyomozást. Az elfogása óta eltelt idő alatt beszerzett bizonyítékokkal az ügy iratait a Békés Vármegyei Főügyészség részére küldték meg vádemelési javaslattal.
Nyitóképünk illusztráció. Fotó: MTI/Lakatos Péter