Aztán jött a fegyverek küldése, a milliárdok küldése, majd következett a fenyegetődzés, miszerint majd küldünk NATO-csapatokat is. Most pedig a lengyel elnök bejelenti, hogy szívesen lát Lengyelország területén atomfegyvereket, ha a NATO úgy döntene.
Kitették a pisztolyt a színpadra, s a klasszikus dramaturgia szerint annak legkésőbb a harmadik felvonás végén el kell sülnie.
2024. tavasza van.
Vagy 1962 ősze. Nehéz eldönteni. S nézzük egymást, szemtől szembe, s a sok kétségtelen tény között csak egy valami kérdéses: lesz-e valaki, aki elég bátor és elég bölcs pislogni egyet. Vagy senki, és inkább elpusztulunk mindahányan. A kevés túlélő pedig markolja a sívó homokot, mint Charlton Heston a Majmok bolygója végén, és térdre rogyva, zokogva mondogatják majd: hát megtettétek, ti állatok, hát mégis megtettétek… És talán előkerül a tudós majom, Zaius által őrzött szent tekercs is, benne a szöveg:
»Őrizkedj az embertől, mert ő az ördög eszköze. Isten teremtményei közül ő öl sportból, pénzért, hírért. Igen, megöli a testvérét, hogy megszerezhesse annak vagyonát. Ne hagyjátok elszaporodni, mert elpusztítja saját otthonát, de a tiéteket is. Űzzétek el, hajtsátok vissza az embert a dzsungel sűrűjébe, mert ő a halál hírnöke.«