Gyanúsítottként hallgatták ki a taxikártya-botrányba keveredett DK-s képviselőt

2023. január 31. 18:01
Írta: Bokor Gábor
A Mandiner információi szerint Nemes László pesterzsébeti önkormányzati képviselőt a rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki, miután kiderült, hogy a családja is használhatta a számára kijelölt taxikártyákat. Kerestük az érintettet is, de sokra nem mentünk vele.

Még a nyáron jelentették fel Nemes László pesterzsébeti DK-s önkormányzati képviselőt. A kerületi Fidesz-frakció mellett még saját önkormányzata is feljelentést tett a politikus ellen. Akkori információinkat Demjanovich Orsolya jegyző is megerősítette, azt válaszolta a lapunknak küldött levelében, hogy Nemes a Polgármesteri Hivatal számlájára 1.057.760 forintot utalt át „Nemes László felmerült taxi költségek térítése” közleménnyel. 

Az átutalás pontos időszaka, jogalapja és összegszerűsége egyelőre nem értelmezhető, a Hivatal még vizsgálja, hogy mi a jogszerű teendő a befizetéssel, jelenleg függőben tartjuk”

– közölte akkor a jegyző portálunkkal, majd azzal folytatta, hogy megküldték a feljelentést az illetékes hatóság felé. 

Egyre több a kérdőjel a DK-s alpolgármester benzinköltéseiben

Lapunk úgy tudja, hogy a rendőrség megkezdte a nyomozást az ügyben és Nemes Lászlót a hatóságok gyanúsítottként hallgatták ki. 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egy férfit gyanúsítottként hallgatott ki sikkasztás bűntett megalapozott gyanúja miatt”

– küldte a Mandiner megkeresésére a rendőrség. 

Hétfőn telefonon kerestük Nemes Lászlót, hogy meg tudja-e erősíteni, ő volt az, akit a rendőrség gyanúsítottként hallgatott ki, mire azt kérdezte, hogy mindezen információkat honnan vesszük?

Ha egy ilyen jogi eljárás elindul, azt a rendőrségen és a bíróságon kell folytatni. Úgy gondolom, ha a jogi eljárás befejeződik, mindannyian okosabbak leszünk”

– fogalmazott, majd elköszönt. 

A benzinnel sem spórolt

Először az Adatradar írta meg, hogy a Nemes László részére, az önkormányzat által kiadott taxikártyát a családja is nagy előszeretettel használhatta. Buc-Horváth Gabriella, a kerület önkormányzati képviselője a Mandinernek az ügy kirobbanását követően úgy fogalmazott, a gyurcsányista alpolgármester „családi vállalatként kezeli beosztását Pesterzsébeten”.

Lapunk beszámolt arról is, hogy Nemes László 2,6 millió forintért tankolt üzemanyagot 2019 ősze óta Skoda Octaviájába. A Gyurcsány-párti politikusnak egy dízeles Skoda Octaviája van, de volt idő, amikor benzinre is költött, nem is keveset. A dízeles Skoda Octaviának a gyártó tájékoztatása szerint 50 literes a tankja, ám a politikusnak ugyanakkor sikerült időnként többet, akár 57 litert is beletöltenie.

Belebukott az elszámolási botrányba, most az önkormányzatot vegzálja a DK-s politikus

Kiemelt kép: Facebook, a Demokratikus Koalíció pesterzsébeti szervezetének hivatalos oldala

Összesen 47 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Politikusbűnöző.

Nemes Klári miért él vissza a helyzetével?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés