Nem tárgyalunk, lövünk!

2021. december 8. 13:34

Pilhál György
Magyar Nemzet
A kommunisták a régi módszerükhöz nyúltak: sortüzekkel jelezték, hogy hangot váltanak.

„Bár a harcok 1956 novemberének közepére lényegében véget értek, Kádár János bábkormánya aligha érezhette jól magát. A megszállókkal visszaérkező árulóknak a teljes elutasítottsággal kellett szembenézniük. Már az új kabinet elnevezése – Forradalmi Munkás–Paraszt Kormány – is hazugságban fogant, hiszen se forradalmi nem volt (éppen azt tiporta el), se munkás, se paraszt.

(Aljasabb annál inkább. Közülük is kiemelkedett a piros fejű expék, Marosán György; tenyérbe mászóbb alakot nemigen hordott még hátán a föld… Megesett, hogy egy lakossági fórumon a merész kérdésre – Ki hívta be az oroszokat? – öntudatosan azt válaszolta: »Én hívtam be őket, s megnyugtatom magukat, nagyon sokáig itt is fognak maradni.«)

Az igazi munkásságot a november közepén megalakult Nagy-Budapesti Központi Munkástanács képviselte. Az országban álltak a gyárak, a kormány nevében tárgyaló Apró Antal három miniszteri tárcát is felajánlott a Rácz Sándor vezette munkástanácsnak, hiába. Erre aztán a megszállók ittlététől felbátorodott kommunisták a régi módszerükhöz nyúltak: sortüzekkel jelezték, hogy hangot váltanak.

A salgótarjániaknak a 65 évvel ezelőtti december nyolcadika örökre emlékezetes marad. A karhatalom sortűzzel fogadta a letartóztatott munkásvezetők szabadon bocsátását követelő fegyvertelen tömeget. A cinikus Marosán a vérengzés előtti napon harsányan bejelentette: »Mától nem tárgyalunk, lövünk!« És lőttek. Az áldozatok pontos számát máig nem tudni, száznál több halott maradt a megyetanács előtti tér kövezetén. Kádár János bábkormánya így próbálta »megoldani« a feszült helyzetet. Kádár is, Marosán is, Apró is ágyban, párnák közt halt meg.”

Borítókép: Kádár János (Fotó: Fortepan/Székely Tamás)

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 24 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Őt elszámoltatta a Fidesz.

Őt elszámoltatta a Fidesz.

Őt elszámoltatta a Fidesz.

Őt elszámoltatta a Fidesz.

Őt elszámoltatta a Fidesz.

Komcsi gyilkosnak komcsi a tanítványa:
"Felakasztani (feltétlenül akasztani, hogy lássa a nép), legalább száz közismert kulákot, gazdagot… Közzétenni a nevüket… Elvenni minden kenyerüket…" – az idézett távirat feladója Vlagyimir Uljanov Lenin, a címzett Penza város kommunista vezetősége. Kelt 1918. augusztus 11-én, vagyis még az előtt, hogy a szociálforradalmár Fani Kaplan merényletet kísérelt meg, és Szentpétervárott megölték Urickij kommunista tisztségviselőt. Ez a tény azért fontos, mert Lenin, a "kedves nagypapa" hívei azt hiszik, hogy a vörös terror csak a vezetőik ellen irányuló merényletek után kezdődött – igazából pedig jóval előbb, méghozzá tudatosan, Lenin kifejezett utasítására."
Vagyim Arisztov, Hetek, 2004. 03. 26. (VIII/13)

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés