Hőstett

2021. augusztus 2. 22:50

Rónay Tamás
Népszava
Az igazságügyi reform kifejezés nem cseng valami jól itt, Közép-Európában.

„Lengyelországban így nevezték azt a jogszabályt, amely de facto megszüntette a hatalmi ágak szétválasztását, hiszen az igazságszolgáltatást a jobboldali populista kormányzat érdekeinek vetették alá. Olaszországban azonban az igazságügyi reform kifejezés mostantól szimbólum: a párton kívüli miniszterelnök, Mario Draghi hatékonyságának jelképe. Ha kormányfői megbízatása alatt kizárólag ezt a jogszabályt fogadtatná el a parlamenttel, már azzal bevonulna a történelembe. A rendkívül körülményes olasz igazságszolgáltatás már régóta az ország szégyenfoltja. Elég egy dörzsölt ügyvédet felfogadni, és sikerülhet elérni a per elévülését. Ennek nyomán köztörvényes bűnözőket mentenek fel.

Hiába vádolták például Silvio Berlusconit számos korrupciós üggyel, valóságos macska-egér harcot folytatott a bíróságokkal függetlenül attól, hogy egyszer nem úszta meg a felelősségre vonást. 1959 óta az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) több mint 1200 esetben ítélte el Itáliát a bírósági eljárások rendkívül hosszú időtartama miatt, amivel Róma kétes értékű világrekorderré vált. 

Mindezek fényében érzékelhető igazán, mekkora tettet hajthatott végre Draghi, az EU hathatós támogatásával. Brüsszel ugyanis a reform elfogadásától tette függővé a helyreállítási alap teljes, mintegy 200 milliárd eurós összegének kifizetését. Olaszországban még van súlya annak, amit az Unió mond, egy-egy bírálat kapcsán nem Brüsszel elleni hadjáratot kezdenek az ottani politikusok.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 22 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Úgy is van. A magyar bíróságok semmiféle reformra nem szorulnak. Bíróink egyenes gerinccel, jó ítéleteket hoztak az ötvenes években, és azóta is.

Az, hogy egy közlekedési kihágásnál kicsit bonyolultabb ügy kivizsgálása 10 év alatt nem várható, tök természetes, hiszen mindent alaposan meg kell fontolni.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés