Ferencváros Kleopátrája a pénzhiány miatt sír

2021. április 22. 21:38

Both Hunor
Kontra
...a sajátjainak mégis jut belőle bőven.

„Zajlik az élet Ferencvárosban. Hiszen néhány hete arról írt a sajtó, hogy a folyton a "kormány kivéreztetése" miatt siránkozó Baranyinak arra mégis jutott pénze, hogy az elnyomott amerikai feketék életét jelképező, de végül csak román kerti díszekre hajazó BLM-szobrot felállítsanak a kerületben.

Más kérdés persze, hogy egy napot sem bírt ki a kiváló műalkotás, hiszen a Légió Hungária aktivistái ledöntötték a szobrot. Persze, tudjuk azt is, hogy pont ez volt a polgármester előzetes célja a szobor felállításával.

No, de újabb hír a kerületből, hogy Baranyi bő egy hónappal azután, hogy átnyomta a kerület költségvetését, amiben egyébként jócskán csökkentette a sport és kulturális kiadásokat, az elmúlt napokban a szövetségesei pénzzel való kitöméséhez kezdett, kihasználva még gyorsan a veszélyhelyzeti, korlátlan felhatalmazását. Hiába a rendszeres ajvékolás az ellenzéki médiában, az embereket etetni kell, rájuk mindig jut pénz.

Néhány napja csak, hogy Baranyi 235 ezer forinttal emelte meg az LMP-s alpolgármestere, Reiner Roland havi illetményét. Reiner egy április 12-i, Baranyi által egy személyben "hozott" önkormányzati határozat értelmében innentől kezdve, összességében 1.055.315,-Ft-ot (897.500 alapilletményt+134.625 költségtérítést+23.190,-Ft nyelvvizsga pótlékot) fog havonta keresni, ami több mint 235 ezer forint emelkedést jelent a korábbi 816 ezres illetményéhez képest.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 39 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Írd, csak nyugodtan, hogy ez a rókaképű Baranyi.

Minden ellenzéki szavazó fontolja meg e hírt és tényt...2022-ben a pénzéhes ellenzék minden követ meg fog mozgatni, hogy a "sajátjainak" zsákmányt osszon, s utána csődöt jelent, gyere Orbán, baj van...

A riposztnak szánt bejegyzésed téves, mert Orbán rendbehozó, az ellenzék pedig rendet felforgató. Az ellenzék ténylegesen csődöt produkált, Orbán csődből vezetett ki.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés