Ha több mint 3 millió ember megkapja legalább az első oltást, érezhető lesz a védettség kialakulása

2021. március 09. 20:33

Azt gondolom, hogy az igazolt fertőzések száma messze elmarad a valódi fertőzések számától. Interjú.

2021. március 09. 20:33
Origo

Egyre fiatalabb korosztályt érint a betegség. Ennek mi lehet az oka?

Igen, az egyetemi klinikákra érkező betegek is egyre fiatalabbak, most a harminc és hatvan év közötti korosztály fertőződik leginkább. Ennek a brit vírusmutáció-megjelenés az oka, amelyet a közösségekben lévő gyerekek és munkába járó szülők terjesztenek leginkább, és közülük néhányan súlyosan megbetegednek.

Az igazolt fertőzöttek száma több százezer, az oltást is több mint 1 millióan már megkapták - és a következő napokban még többen beoltatják magukat. Ezek már segíthetnek abban, hogy legalább közeledjünk a nyájimmunitáshoz?

Azt gondolom, hogy az igazolt fertőzések száma messze elmarad a valódi fertőzések számától. Ezekre irodalmi adatok vannak. Ennek alapján a valódi átfertőződöttek aránya akár többmilliós is lehet. Becsléseim szerint, ha több mint 3 millió ember megkapja legalább az első oltást, érezhető lesz a védettség kialakulása. Ez persze nem önmagában az oltásnak lesz köszönhető, hanem annak is, hogy legalább ugyanennyien fertőződtek már meg, és alakult ki ellenanyag a szervezetükben. Természetesen arra is van példa, hogy azok is kaptak már oltást, akik korábban betegek voltak.

Fontos tudni, hogy azok sem lehetnek teljes biztonságban, akik átestek a fertőzésen, mert a gyógyulás után hat hónappal csökkenhet az ellenanyag mennyisége a szervezetben, de ennek jelentősége klinikailag még nem tisztázott. Ugyanakkor a szigorító intézkedések betartásával és az oltás felvételével mi magunk is tehetünk azért, hogy a járvány nyárra végleg lecsillapodjon.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Elmer
2021. március 10. 18:12
http://www.antalffy-tibor.hu/3479-orban-ezt-elbaszta-nem-kicsit-nagyon?unapproved=289915&moderation-hash=9c6348847a90b46e28d9c025d13f3aaf#comment-289915 a demagóg Antalffy elvtárs rákapcsolt, és már Gyurcsányt is lekörözi. "remélem, azt senki se gondolja komolyan, hogy a kaszinók milliárdos hozamából Orbánnak nem tejelnek)." Antalffy elvtárs nem gondolja, ő tudja! Ő a mindentudó! na és, ami esetleg jó lenne, hát Antalffy elvtárs ott is hány... "A nyert tapasztalatok alapján megszervezni a társadalom folyamatos, évenkénti oltását. Ehhez a hazai vakcina gyártás beindítása szükséges. Ami érdekes módon megtörtént, mert Orbán részére pénz van benne." érdekes módon.. ez az Antalffy nem Vadai Ágnes apja?" persze a kommentemet úgy cenzúrázta Antalffy elvtárs, mint Zuckerberg...
zakar zoltán béla
2021. március 10. 12:33
Clara Zetli jobb......
zara
2021. március 10. 00:35
és miért van az h más országokban nyilvános h hány mellékhatás, reakció van csak nálunk minden tökéletes? UK: 35 people deaf and 25 blind after taking mRNA vaccine shots The Yellow Card scheme tracking potential vaccine injuries has flagged a combined 191,832 individual adverse events, or side effects, related to COVID vaccines. https://www.lifesitenews.com/news/uk-35-people-deaf-and-25-blind-after-taking-mrna-vaccine-shots
Angóra
2021. március 09. 21:46
"Ezek már segíthetnek abban, hogy legalább közeledjünk a nyájimmunitáshoz?" Erről a vírusmutációkat kellene megkérdezni, amelyek versenyt futnak a vakcinákkal. Esetleg Merkely Béla beszerzi a varázsgömböt, amivel a jövőbe lát. Ma a rádióban hallottam, hogy ma egy sportoló PCR tesztje megint pozitív lett, aki szeptemberben már átesett a Covidon.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!